MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Volner János a vezérszónoki felszólalásában már elmondta, hogy mi a problémánk ezzel a javaslattal. Természetesen a könnyítéssel a Jobbik egyetért, ezt nem győzzük aláhúzni, ugyanakkor tényleg egészen elképesztő, hogy ez a javaslat most elénk került. Inkább csak egy kérdést fogalmaznék meg az államtitkár úr felé. Ha már e szektor szereplőit mégsem nyírják ki, és úgy döntöttek, hogy ezt a könnyítést meglépik, akkor van-e arra remény esetleg, hogy a bérfőzött pálinka és az ezzel foglalkozók megmentésére is egy hasonló könnyítést tesznek? Így utólag várhatunk-e ilyet, mert bizony hasonló problémákkal küszködnek, és ha nem lépnek nagyon gyorsan valamit, több száz család kerül a tönk szélére. Jellemzően olyan családok egyébként, akik az önök biztatására, az önök nagy pálinka-szabadságharcának hevében vállalkoztak európai uniós pályázatokra, és így öt év fenntartási kötelezettségük van. Sok egyéb problémát magával vonz ez, azt hiszem, államtitkár úrnak nem kell részleteznem ezt.Tudom, egy kicsit eltértem a tárgytól, de ha már ezzel a problémakörrel, az önök jogalkotásának elképesztő mivoltával foglalkozunk, jó lenne, ha erre is választ kaphatnánk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd