Ami a jogi eljárásokat és a konkrétumokat, az aktualitásokat illeti, az uniós intézmények most akarják véglegesíteni a betelepítésikvóta-programot. (Demeter Márta: A letelepedési kötvényekről beszélj!) Ezt meg is üzenték, és írásos javaslat is van róla, a bolgár uniós elnökség kompromisszumosnak mondott javaslata (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Be is mutattátok! Dr. Szakács László: 1300-at be is fogadtatok!), amely azonban nem kompromisszumos javaslat valójában, hanem diktátum. Ez abból is látszik, hogy a belga miniszterelnök világosan megüzente egy interjúban (Dr. Szakács László: Meg is hajoltatok előtte!), hogy ultimátumot intéztek a visegrádi országok számára, és ha kell, nélkülük is fognak dönteni (Szilágyi György: De ti már teljesítettétek a kvótát!) a betelepítésekről.Jó, ha tudjuk, hogy az Európai Bizottság is kötelező kvótát akar, az Európai Parlament is szavazott már erről (Szávay István: 1300-at beengedtetek!) november 16-án, azt támogatta a Magyar Szocialista Párt is, a kvótát egyébként támogatta az LMP is, nézzék meg (Dr. Szakács László: Hogy Kósa Lajos közjegyzőnél volt! Nem ért rá! Mesterházy Attila: Az 1291 betelepítettről beszélj, és a letelepedési kötvényesekről!) a képviselőjük nyilatkozatát, így az a helyzet, hogy a kvótapártiaknak már csak a Tanácsban kellene keresztülverniük a kötelező kvótát. Eközben az ENSZ-ben is tárgyalnak egy olyan migrációs egyezményt (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ti meg befogadtátok őket!), amelynek a fő veszélye az, hogy gyakorlatilag alapjogként tekint a migrációra és a letelepedésre. Ha ezt elfogadják, akkor ez a jövőben hivatkozási alap lehet más nemzetközi szervezetek számára (Mesterházy Attila: Betelepítettetek 1291 bevándorlót!), ez már önmagában is elég ok arra, hogy ezt elutasítsuk.Ahol már megvalósították a betelepítéseket, ott ez egyébként tragikus következményekkel járt. Olaszországban van olyan nem használt laktanya, ahol több ezer bevándorló él. Franciaországban hatósági eszközökkel akarták szétosztani a Calais-ban összezsúfolódott bevándorlókat úgy, hogy egyébként felülírták a helyi tiltakozásokat. Németországban önkormányzatilakás-szerződéseket bontanak fel, mert kell a hely a bevándorlóknak. Csak Münchennek, szeretném az ellenzéki képviselőknek is elmondani (Mirkóczki Ádám: Csak a Bayern München!), csak Münchennek 24 ezer bevándorlót kellett befogadnia (Bangóné Borbély Ildikó: 1300!) egyetlen év alatt. A riasztó nemzetközi példákat azért hozom fel az önök számára is, mert az ellenzéki pártoknak, az a helyzet, konkrét terveik vannak már arra, hogy hogyan valósítanák meg a betelepítéseket. (Dr. Szakács László: Ti meg már meg is valósítottátok!) Karácsony Gergely pártja, aki most éppen az MSZP miniszterelnök-jelöltje, világosan állásfoglalásba adta, hogy meg kellene nyitni a nem használt laktanyákat. (Bangóné Borbély Ildikó: Már megint itt tartunk!) Amint erre már utaltam, Olaszországban ez a példa már létezik, tragikus következményekkel. Az egyik külföldről pénzelt aktivista csoport azt is javasolta, hogy ezt terjesszék ki az iskolákra és az óvodákra is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ellenzék gyakorlatilag egységes abban, hogy a határzárat le kellene bontani, hiába tagadják ezt most, akkor ez eléggé szörnyű összkép. Ilyen körülmények között tényleg azt mondhatjuk, hogy ha valakinek számít az ország biztonsága, ha valaki szeretne fellépni az illegális bevándorlás ellen, akkor csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat. Mi minden eszközzel fel fogunk lépni a külföldi beavatkozási kísérletek ellen, és nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak. Ez az április 8-ai választás fő tétje. (Mesterházy Attila: Minek engedtétek be a migránsokat?) Soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy miközben a saját kezünkben van a sorsunk, erősebb a függetlenségünk, megvan a függetlenségünk, közben a nagyobb jólétet is sikerülhet kiharcolnunk. De ennek az az előfeltétele, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. (Szávay István: Nem lesz!) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) Jó, ha tudjuk, hogy az Európai Bizottság is kötelező kvótát akar, az Európai Parlament is szavazott már erről (Szávay István: 1300-at beengedtetek!) november 16-án, azt támogatta a Magyar Szocialista Párt is, a kvótát egyébként támogatta az LMP is, nézzék meg (Dr. Szakács László: Hogy Kósa Lajos közjegyzőnél volt! Nem ért rá! Mesterházy Attila: Az 1291 betelepítettről beszélj, és a letelepedési kötvényesekről!) a képviselőjük nyilatkozatát, így az a helyzet, hogy a kvótapártiaknak már csak a Tanácsban kellene keresztülverniük a kötelező kvótát. Eközben az ENSZ-ben is tárgyalnak egy olyan migrációs egyezményt (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ti meg befogadtátok őket!), amelynek a fő veszélye az, hogy gyakorlatilag alapjogként tekint a migrációra és a letelepedésre. Ha ezt elfogadják, akkor ez a jövőben hivatkozási alap lehet más nemzetközi szervezetek számára (Mesterházy Attila: Betelepítettetek 1291 bevándorlót!), ez már önmagában is elég ok arra, hogy ezt elutasítsuk.Ahol már megvalósították a betelepítéseket, ott ez egyébként tragikus következményekkel járt. Olaszországban van olyan nem használt laktanya, ahol több ezer bevándorló él. Franciaországban hatósági eszközökkel akarták szétosztani a Calais-ban összezsúfolódott bevándorlókat úgy, hogy egyébként felülírták a helyi tiltakozásokat. Németországban önkormányzatilakás-szerződéseket bontanak fel, mert kell a hely a bevándorlóknak. Csak Münchennek, szeretném az ellenzéki képviselőknek is elmondani (Mirkóczki Ádám: Csak a Bayern München!), csak Münchennek 24 ezer bevándorlót kellett befogadnia (Bangóné Borbély Ildikó: 1300!) egyetlen év alatt. A riasztó nemzetközi példákat azért hozom fel az önök számára is, mert az ellenzéki pártoknak, az a helyzet, konkrét terveik vannak már arra, hogy hogyan valósítanák meg a betelepítéseket. (Dr. Szakács László: Ti meg már meg is valósítottátok!) Karácsony Gergely pártja, aki most éppen az MSZP miniszterelnök-jelöltje, világosan állásfoglalásba adta, hogy meg kellene nyitni a nem használt laktanyákat. (Bangóné Borbély Ildikó: Már megint itt tartunk!) Amint erre már utaltam, Olaszországban ez a példa már létezik, tragikus következményekkel. Az egyik külföldről pénzelt aktivista csoport azt is javasolta, hogy ezt terjesszék ki az iskolákra és az óvodákra is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ellenzék gyakorlatilag egységes abban, hogy a határzárat le kellene bontani, hiába tagadják ezt most, akkor ez eléggé szörnyű összkép. Ilyen körülmények között tényleg azt mondhatjuk, hogy ha valakinek számít az ország biztonsága, ha valaki szeretne fellépni az illegális bevándorlás ellen, akkor csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat. Mi minden eszközzel fel fogunk lépni a külföldi beavatkozási kísérletek ellen, és nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak. Ez az április 8-ai választás fő tétje. (Mesterházy Attila: Minek engedtétek be a migránsokat?) Soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy miközben a saját kezünkben van a sorsunk, erősebb a függetlenségünk, megvan a függetlenségünk, közben a nagyobb jólétet is sikerülhet kiharcolnunk. De ennek az az előfeltétele, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. (Szávay István: Nem lesz!) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) Ha ezt elfogadják, akkor ez a jövőben hivatkozási alap lehet más nemzetközi szervezetek számára (Mesterházy Attila: Betelepítettetek 1291 bevándorlót!), ez már önmagában is elég ok arra, hogy ezt elutasítsuk.Ahol már megvalósították a betelepítéseket, ott ez egyébként tragikus következményekkel járt. Olaszországban van olyan nem használt laktanya, ahol több ezer bevándorló él. Franciaországban hatósági eszközökkel akarták szétosztani a Calais-ban összezsúfolódott bevándorlókat úgy, hogy egyébként felülírták a helyi tiltakozásokat. Németországban önkormányzatilakás-szerződéseket bontanak fel, mert kell a hely a bevándorlóknak. Csak Münchennek, szeretném az ellenzéki képviselőknek is elmondani (Mirkóczki Ádám: Csak a Bayern München!), csak Münchennek 24 ezer bevándorlót kellett befogadnia (Bangóné Borbély Ildikó: 1300!) egyetlen év alatt. A riasztó nemzetközi példákat azért hozom fel az önök számára is, mert az ellenzéki pártoknak, az a helyzet, konkrét terveik vannak már arra, hogy hogyan valósítanák meg a betelepítéseket. (Dr. Szakács László: Ti meg már meg is valósítottátok!) Karácsony Gergely pártja, aki most éppen az MSZP miniszterelnök-jelöltje, világosan állásfoglalásba adta, hogy meg kellene nyitni a nem használt laktanyákat. (Bangóné Borbély Ildikó: Már megint itt tartunk!) Amint erre már utaltam, Olaszországban ez a példa már létezik, tragikus következményekkel. Az egyik külföldről pénzelt aktivista csoport azt is javasolta, hogy ezt terjesszék ki az iskolákra és az óvodákra is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ellenzék gyakorlatilag egységes abban, hogy a határzárat le kellene bontani, hiába tagadják ezt most, akkor ez eléggé szörnyű összkép. Ilyen körülmények között tényleg azt mondhatjuk, hogy ha valakinek számít az ország biztonsága, ha valaki szeretne fellépni az illegális bevándorlás ellen, akkor csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat. Mi minden eszközzel fel fogunk lépni a külföldi beavatkozási kísérletek ellen, és nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak. Ez az április 8-ai választás fő tétje. (Mesterházy Attila: Minek engedtétek be a migránsokat?) Soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy miközben a saját kezünkben van a sorsunk, erősebb a függetlenségünk, megvan a függetlenségünk, közben a nagyobb jólétet is sikerülhet kiharcolnunk. De ennek az az előfeltétele, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. (Szávay István: Nem lesz!) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) Ahol már megvalósították a betelepítéseket, ott ez egyébként tragikus következményekkel járt. Olaszországban van olyan nem használt laktanya, ahol több ezer bevándorló él. Franciaországban hatósági eszközökkel akarták szétosztani a Calais-ban összezsúfolódott bevándorlókat úgy, hogy egyébként felülírták a helyi tiltakozásokat. Németországban önkormányzatilakás-szerződéseket bontanak fel, mert kell a hely a bevándorlóknak. Csak Münchennek, szeretném az ellenzéki képviselőknek is elmondani (Mirkóczki Ádám: Csak a Bayern München!), csak Münchennek 24 ezer bevándorlót kellett befogadnia (Bangóné Borbély Ildikó: 1300!) egyetlen év alatt. A riasztó nemzetközi példákat azért hozom fel az önök számára is, mert az ellenzéki pártoknak, az a helyzet, konkrét terveik vannak már arra, hogy hogyan valósítanák meg a betelepítéseket. (Dr. Szakács László: Ti meg már meg is valósítottátok!) Karácsony Gergely pártja, aki most éppen az MSZP miniszterelnök-jelöltje, világosan állásfoglalásba adta, hogy meg kellene nyitni a nem használt laktanyákat. (Bangóné Borbély Ildikó: Már megint itt tartunk!) Amint erre már utaltam, Olaszországban ez a példa már létezik, tragikus következményekkel. Az egyik külföldről pénzelt aktivista csoport azt is javasolta, hogy ezt terjesszék ki az iskolákra és az óvodákra is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ellenzék gyakorlatilag egységes abban, hogy a határzárat le kellene bontani, hiába tagadják ezt most, akkor ez eléggé szörnyű összkép. Ilyen körülmények között tényleg azt mondhatjuk, hogy ha valakinek számít az ország biztonsága, ha valaki szeretne fellépni az illegális bevándorlás ellen, akkor csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat. Mi minden eszközzel fel fogunk lépni a külföldi beavatkozási kísérletek ellen, és nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak. Ez az április 8-ai választás fő tétje. (Mesterházy Attila: Minek engedtétek be a migránsokat?) Soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy miközben a saját kezünkben van a sorsunk, erősebb a függetlenségünk, megvan a függetlenségünk, közben a nagyobb jólétet is sikerülhet kiharcolnunk. De ennek az az előfeltétele, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. (Szávay István: Nem lesz!) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) A riasztó nemzetközi példákat azért hozom fel az önök számára is, mert az ellenzéki pártoknak, az a helyzet, konkrét terveik vannak már arra, hogy hogyan valósítanák meg a betelepítéseket. (Dr. Szakács László: Ti meg már meg is valósítottátok!) Karácsony Gergely pártja, aki most éppen az MSZP miniszterelnök-jelöltje, világosan állásfoglalásba adta, hogy meg kellene nyitni a nem használt laktanyákat. (Bangóné Borbély Ildikó: Már megint itt tartunk!) Amint erre már utaltam, Olaszországban ez a példa már létezik, tragikus következményekkel. Az egyik külföldről pénzelt aktivista csoport azt is javasolta, hogy ezt terjesszék ki az iskolákra és az óvodákra is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ellenzék gyakorlatilag egységes abban, hogy a határzárat le kellene bontani, hiába tagadják ezt most, akkor ez eléggé szörnyű összkép. Ilyen körülmények között tényleg azt mondhatjuk, hogy ha valakinek számít az ország biztonsága, ha valaki szeretne fellépni az illegális bevándorlás ellen, akkor csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat. Mi minden eszközzel fel fogunk lépni a külföldi beavatkozási kísérletek ellen, és nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak. Ez az április 8-ai választás fő tétje. (Mesterházy Attila: Minek engedtétek be a migránsokat?) Soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy miközben a saját kezünkben van a sorsunk, erősebb a függetlenségünk, megvan a függetlenségünk, közben a nagyobb jólétet is sikerülhet kiharcolnunk. De ennek az az előfeltétele, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. (Szávay István: Nem lesz!) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) Ilyen körülmények között tényleg azt mondhatjuk, hogy ha valakinek számít az ország biztonsága, ha valaki szeretne fellépni az illegális bevándorlás ellen, akkor csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat. Mi minden eszközzel fel fogunk lépni a külföldi beavatkozási kísérletek ellen, és nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak. Ez az április 8-ai választás fő tétje. (Mesterházy Attila: Minek engedtétek be a migránsokat?) Soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy miközben a saját kezünkben van a sorsunk, erősebb a függetlenségünk, megvan a függetlenségünk, közben a nagyobb jólétet is sikerülhet kiharcolnunk. De ennek az az előfeltétele, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. (Szávay István: Nem lesz!) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) Ez az április 8-ai választás fő tétje. (Mesterházy Attila: Minek engedtétek be a migránsokat?) Soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy miközben a saját kezünkben van a sorsunk, erősebb a függetlenségünk, megvan a függetlenségünk, közben a nagyobb jólétet is sikerülhet kiharcolnunk. De ennek az az előfeltétele, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. (Szávay István: Nem lesz!) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) Mi ez, ha nem a polgári Magyarország eszménye? Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Demeter Márta: Bíróság előtt fogtok felelni! Taps a kormánypárti padsorokból.) (13.50) (13.50) (13.50)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd