Kettő dolog miatt kezdeményeztük ezt a vitanapot. Az egyik a lakhatási válság megoldása volt, azért, hogy ne féljen több tízezernyi magyar család, hogy három héttel később, a választások után ugye, trükkösen meghúzták a határt újrainduljanak a kilakoltatások. Mert ne legyenek illúzióink, a Fidesz és a KDNP nem megoldotta a devizahitelesek problémáját, hanem a szőnyeg alá söpörte azt a választások végéig. A választások után, ha a Fideszen és a KDNP-n múlik, újra fognak indulni a kilakoltatások, és tekintve, hogy Matolcsy György most is valami 400 milliós kastélyban él, nem gondolom, hogy onnan érzékelni fogja az önök helyzetét. Minden magyar polgártársamhoz beszélek, aki lakhatási válságban van. Abból a kastélyból, tisztelt fideszes államtitkár urak, nem látszik a magyar valóság, nem látszik az, amit én most önöknek föl szeretnék olvasni, mert itt van velünk ebben a Házban, ott a karzaton az az édesanya, aki a Bihari utcából jött és egyébként máshonnan is jöttek családok, akiket kilakoltatás fenyeget -, az az egyedülálló édesanya, aki a téli kilakoltatási moratórium lejártával soron kívül kilakoltatásra kerülhet az önkormányzati lakásból, bérlakásból a kisgyermekével együtt is, noha egyetlen forint tartozásuk nincsen. A választások után, ha önök maradnak kormányon, rá borzalmas idők várnak. És ott van az a négygyermekes édesanya is fönn a karzaton, aki azért küzd, hogy legalább a mostani romos, penészes lakását ne veszítse el. És itt van az a család is, aki rendezni tudta a hátralékát, megtette volna, az önkormányzat nem hagyta, a moratórium végével ők is az utcára kerülhetnek. Én azt szerettem volna kérni önöktől, hogy beszéljünk arról, hogy Matolcsy Györgynél a jegybankban ott van az a 260 milliárd forint, amit egy LMP-kormány egy az egyben a devizahitelesek megsegítésére adna, a károkat tudnánk rendezni. Amíg nincsen meg az európai bírósági döntés, senkit ebben az országban ne molesztáljanak a devizahitelesek közül, mert ezek az emberek ugyanúgy megérdemlik az otthont és a lakást, mint önök vagy mint az államtitkárok, vagy mint a jegybank elnöke, akivel kapcsolatban még egyszer kérdezem és erre válaszoljanak nekem -, hogy gondolják azt, hogy 400 milliós lakásban élhet egy ilyen ember. Hogy képzelik, hogy Kósa Lajos, újabb bukott miniszter 1300 milliárd forintról nem tud elszámolni?! Ott van a másik miniszter, Rogán Antal a helikopterezésével, ott van Semjén Zsolt, aki szarvasvadászaton helikopterezik. Ez mi? Hogy működik ez, tisztelt uraim?! (13.30)Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Minden magyar polgártársamhoz beszélek, aki lakhatási válságban van. Abból a kastélyból, tisztelt fideszes államtitkár urak, nem látszik a magyar valóság, nem látszik az, amit én most önöknek föl szeretnék olvasni, mert itt van velünk ebben a Házban, ott a karzaton az az édesanya, aki a Bihari utcából jött és egyébként máshonnan is jöttek családok, akiket kilakoltatás fenyeget -, az az egyedülálló édesanya, aki a téli kilakoltatási moratórium lejártával soron kívül kilakoltatásra kerülhet az önkormányzati lakásból, bérlakásból a kisgyermekével együtt is, noha egyetlen forint tartozásuk nincsen. A választások után, ha önök maradnak kormányon, rá borzalmas idők várnak. És ott van az a négygyermekes édesanya is fönn a karzaton, aki azért küzd, hogy legalább a mostani romos, penészes lakását ne veszítse el. És itt van az a család is, aki rendezni tudta a hátralékát, megtette volna, az önkormányzat nem hagyta, a moratórium végével ők is az utcára kerülhetnek. Én azt szerettem volna kérni önöktől, hogy beszéljünk arról, hogy Matolcsy Györgynél a jegybankban ott van az a 260 milliárd forint, amit egy LMP-kormány egy az egyben a devizahitelesek megsegítésére adna, a károkat tudnánk rendezni. Amíg nincsen meg az európai bírósági döntés, senkit ebben az országban ne molesztáljanak a devizahitelesek közül, mert ezek az emberek ugyanúgy megérdemlik az otthont és a lakást, mint önök vagy mint az államtitkárok, vagy mint a jegybank elnöke, akivel kapcsolatban még egyszer kérdezem és erre válaszoljanak nekem -, hogy gondolják azt, hogy 400 milliós lakásban élhet egy ilyen ember. Hogy képzelik, hogy Kósa Lajos, újabb bukott miniszter 1300 milliárd forintról nem tud elszámolni?! Ott van a másik miniszter, Rogán Antal a helikopterezésével, ott van Semjén Zsolt, aki szarvasvadászaton helikopterezik. Ez mi? Hogy működik ez, tisztelt uraim?! (13.30)Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Én azt szerettem volna kérni önöktől, hogy beszéljünk arról, hogy Matolcsy Györgynél a jegybankban ott van az a 260 milliárd forint, amit egy LMP-kormány egy az egyben a devizahitelesek megsegítésére adna, a károkat tudnánk rendezni. Amíg nincsen meg az európai bírósági döntés, senkit ebben az országban ne molesztáljanak a devizahitelesek közül, mert ezek az emberek ugyanúgy megérdemlik az otthont és a lakást, mint önök vagy mint az államtitkárok, vagy mint a jegybank elnöke, akivel kapcsolatban még egyszer kérdezem és erre válaszoljanak nekem -, hogy gondolják azt, hogy 400 milliós lakásban élhet egy ilyen ember. Hogy képzelik, hogy Kósa Lajos, újabb bukott miniszter 1300 milliárd forintról nem tud elszámolni?! Ott van a másik miniszter, Rogán Antal a helikopterezésével, ott van Semjén Zsolt, aki szarvasvadászaton helikopterezik. Ez mi? Hogy működik ez, tisztelt uraim?! (13.30)Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Amíg nincsen meg az európai bírósági döntés, senkit ebben az országban ne molesztáljanak a devizahitelesek közül, mert ezek az emberek ugyanúgy megérdemlik az otthont és a lakást, mint önök vagy mint az államtitkárok, vagy mint a jegybank elnöke, akivel kapcsolatban még egyszer kérdezem és erre válaszoljanak nekem -, hogy gondolják azt, hogy 400 milliós lakásban élhet egy ilyen ember. Hogy képzelik, hogy Kósa Lajos, újabb bukott miniszter 1300 milliárd forintról nem tud elszámolni?! Ott van a másik miniszter, Rogán Antal a helikopterezésével, ott van Semjén Zsolt, aki szarvasvadászaton helikopterezik. Ez mi? Hogy működik ez, tisztelt uraim?! (13.30)Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) (13.30)Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) (13.30)Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) (13.30)Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Nincs itt Orbán Viktor, aki az egész kóceráj vezetője, aki arra képes (Z. Kárpát Dániel: Szarvast vadászik éppen.), hogy március 15-én, a nemzeti ünnepünkön befenyítsen minket, mindenkit, ellenzéki politikust és ellenzéki képviselőket, hogy majd ő fog rajtunk elégtételt venni.Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, mert ezek az emberek évek óta arra várnak, hogy legyen lakhatásuk, hogy legyen ennivalójuk, a gyereküknek tudjanak egy téli cipőt vásárolni, hogy ne adj’ isten, a Balatonra el tudjon menni nyaralni a család egy hétre nyáron, ezek az emberek fognak önökön elégtételt venni, és ehhez az kell, hogy április 8-án menjünk el elegen szavazni.Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Szégyen és gyalázat, hogy bejönnek ide az előre megírt papírjaikkal, és nem beszélnek az ügynökaktákról, holott ön is, államtitkár úr, pontosan tudja, hogy az önök választási ígérete volt az, hogy lusztráció és ügynökakták nyilvánossága lesz ebben az országban. Hány embert rejtegetnek? Szita Károly lebukott. Lebukott, hogy őt is rejtegetik. De hányan voltak itt még a magyar parlamentben ügynökmúlttal?! (Közbeszólás az LMP soraiból: Voltak, vannak még.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Biztos, hát azért voltak, mert most éppen nincsenek a munkahelyükön sem, bár nem tudom, hogy pontosan kinek dolgoznak, mert akinek ügynökmúltja van, az zsarolható. Ezért LMP-kormányban biztosíthatom az egész országot arról, hogy nem lesznek bukott ügynökök, ugyanis mi megcsináljuk azt, amit a Fidesz megígért és nem csinált meg: az ügynökakták nyilvánosságát és a teljes lusztrációt. Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.) Április 8-án az LMP-re kell szavazni (Dr. Rétvári Bence: Lejárt az idő!), mert mi tartjuk a szavunkat. Most is tartottuk a szavunkat, a lakhatási válságról beszéltünk, amíg önök összevissza beszéltek egymással. (Sallai R. Benedek: Úgy van! Taps az LMP soraiban.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd