TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A demokratikus berendezkedésű államokban, mint amilyen Magyarország is, az Alaptörvény értelmében a jegybank függetlensége alapvető dolog, alapvető kérdés. Ezt Magyarországon is, mint más európai országban, a jegybanktörvény szabályozza, és ez megfelel az európai banki irányelveknek, hiszen az Európai Központi Bank is jóváhagyta a magyar jegybanktörvény szabályozását, lényegében a Magyar Nemzeti Bank működését, tehát ebből azt a következtetést vonom le, hogy a Magyar Nemzeti Bank intézményi függetlensége törvény által biztosított, és azt gondoljuk, hogy ez így is van rendjén. Az első kérdés az, hogy az ön által említett szerepvállalása a Magyar Nemzeti Banknak mennyire egyedi és mennyire csak Magyarországra jellemző. Megnyugtatom önt, hogy ez nem így van, tehát európai példákat szeretnék mondani: például az osztrák jegybank is támogat oktatási célú alapítványokat, programokat, sőt, maga szervez ilyeneket több tízezer résztvevővel. Hasonlóan az MNB-hez, tudományos célú alapítványokat is hoz létre, emellett kiadványokat, tájékoztatókat, reklámfelületeket biztosít, hogy az intézmény iránti bizalmat növelje a lakosság részéről. De a holland jegybank is társalapítója és főszponzora egy felsőoktatási intézménynek, amely számos lakossági és szakmai képzési program finanszírozója és résztvevője. Ugyanígy van, érdekes módon, a francia jegybank is, jeleskedik a pénzügyi kultúra fejlesztésére tett erőfeszítés területén, és párhuzamot figyelhetünk meg az MNB és a francia jegybank között a közgondolkodás és társadalmi célkitűzése, illetve tevékenysége között is. Tehát azt beállítani, hogy ez Magyarországon egy egyedi dolog, és minthogyha ezt Matolcsy György találta volna ki, ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a Magyar Nemzeti Bankot ki és hogyan ellenőrizheti, felügyelheti, ellentétben önnel, aki úgy állítja be, minthogyha az Állami Számvevőszék nem ellenőrizné a Magyar Nemzeti Bankot, ez tévedés. A jegybanktörvény egyértelműen kimondja, hogy a Magyar Nemzeti Bankot két szervezet ellenőrizheti, az Állami Számvevőszék ? tehát feladata és felelőssége, és ellenőrzi is ?, a másik pedig az Országgyűlés, akinek félévente beszámol. Az Országgyűlés elnökének kérésére a Magyar Nemzeti Bank elnökének tájékoztatást kell adni, mi több, az országgyűlési képviselő kérdést intézhet a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez, mint ahogy például a tegnapi parlamenti ülésen ez meg is történt, és Matolcsy György, a Nemzeti Bank elnöke válaszolt az országgyűlési képviselő kérdésére. És az sem fedi a valóságot, hogy az Országgyűlés bizottsága nem számoltathatja be a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hiszen ezért a gazdasági ügyekért felelős állandó bizottság és annak az elnöke kérheti, kötelezheti a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy számoljon be.Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét szavatolni kell minden országban, és abban sem ellenzéki párt, sem más párt, sőt még kormány sem, semmilyen más szervezet a tevékenységébe nem szólhat bele. Úgy gondolom, hogy ezzel azért vigyázni kell. Azt gondolom, hogy az ön által fölvetett gyakorlatra a nemzetközi példák bizonyítják, hogy nem egyedi Európában, sőt jellemzően a Magyar Nemzeti Bank feladata, az ellenőrzési tevékenységét pedig a törvény egyértelműen szabályozza. Nincs oka önöknek semmilyen aggódásra a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatosan. Köszönöm szépen.(9.10)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd