MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A ma esti felszólalást azért kértem, mert amikor az adótörvényeket először elkezdtük vitatni, sőt egyáltalán megismerhettük a sajtón keresztül, illetve a benyújtott indítványt mi, képviselők megismerhettük, akkor még arról volt szó, hogy ez finomodni fog, és nem kell nekünk, ellenzéki képviselőknek aggódni, ahogy fogalmaztak kormánypárti miniszterek, államtitkárok, mert hiszen nem fog ez akkora problémát okozni az érintetteknek, mint ahogy mi azt feltételeztük. Hát, ma megtörtént, ugye, az adótörvények utolsó vitája, és azt látjuk, hogy ahol éppen módosult is az eredeti tervezethez képest a jogszabálytervezet, az inkább csak negatív értelemben; még inkább rontott a helyzeten, mint hogy javított volna.Én most idő hiányában két területre szeretnék kitérni. Az egyik az alapvető élelmiszerek 5 százalékos áfájára való áttérés, illetve ennek vitája. Hiszen a kormány, számomra egyébként nem meglepő módon, hiszen mégis csak szakemberekből áll, bizottsági ülésen, illetve szakmai fórumokon többször kiállt, és hangzatosan elmondta, hogy bizony ők is nagyon pártolnák ezt az 5 százalékos élelmiszeráfát. Itt szeretném még egyszer aláhúzni, hogy természetesen csak az alapvető élelmiszerekről beszélünk mi is, hiszen ez mégiscsak jót tenne az érintetteknek, jót tenne a termelőknek, jót tenne a fogyasztóknak.Ehhez képest mégsem lépték meg, hiszen a minisztériumok közötti vitában elvéreztek ezek az álláspontok, és győzött az a szemlélet, ami azt mondja, hogy a legszegényebb emberek megsarcolásának árán is, de bizony tartani kell ezt a magas adómértéket. Olyan indokokkal jöttek, ami a Jobbik számára elfogadhatatlan. Mi készítettünk erre egy javaslatot. Sőt, odáig kell visszamennem, hogy 2010-ben az egyik első jobbikos javaslat volt ez, hogy az alapvető élelmiszerek áfája 5 százalékra csökkenjen, és azóta is évről évre, időszakról időszakra benyújtjuk ezt a javaslatunkat, mindig változtatva, aktualizálva.(20.00)Hiszen elfogadjuk azt, hogy önök vannak kormányon, de azt nem fogadjuk el, hogy egy ilyen javaslatot, ami ennyi ember életén segítene, ne támogassák, holott a saját bevallásuk szerint, még egyszer azt mondom, önök azt mondták, hogy ez egy jó javaslat lenne. Mi tehát olyan termékköröket igyekeztünk kijelölni, ami természetes módon legfőképpen hazai előállítású, és azokat az embereket érinti, azok az emberek vásárolják leginkább, akiknek az anyagi helyzetén jelentősen segítene ez a javaslat.Ezzel ellentétben önök tavaly a sertésre vezettek be némi könnyítést, illetve ebben a javaslatban más nagytestű élő állatok ? a szarvasmarha, a juh és a kecske ? esetében is megjelenik az 5 százalékos termékkör. A saját bevallásuk szerint ez nem fog a fogyasztóknál jelentkezni, ezért mindenképpen felülvizsgálatra szeretném ezt javasolni, és hogy ezt a termékkört a felsoroltakon kívül is bőven lehetne még bővíteni, és a teljes alapvető élelmiszer-termékkörre szeretnénk, ha kiterjesztenék.Dr. Nagy István államtitkár úr azt mondta ezzel az üggyel kapcsolatban bizottsági ülésen, hogy ő a legnagyobb pártolója ennek a kérdéskörnek. Ezúton is biztatom államtitkár urat, hogy akkor vesse be minden lobbierejét, és a kiskeresetű magyar emberek érdekében próbáljuk meg ezt a javaslatot közösen átvinni.A másik témakört is érintettem már itt a Házban, de még egyszer szólnom kell róla, mert itt viszont konkrét ígéret volt azzal kapcsolatban, hogy átgondolják a stratégiájukat, és nem fogják kivégezni a magyar pálinkabérfőzdék jelentős részét. A ma véglegesített javaslat ? és ha jól tudom, holnap talán a Ház igent is fog rá nyomni, hiszen kormánypárti képviselők jelezték, hogy támogatják ?, az bizony azt tartalmazza, hogy a bérfőzdék egyharmada, és ez a szakma véleménye, egy éven belül be fog zárni, ha ezek a feltételek maradnak. Eddig nulla százalék volt ? most a pálinkáról beszélünk kifejezetten ? a jövedékiadó-mértéke ezen bérfőzött termékeknek. Az önök szabadságharca itt is elbukott Brüsszellel szemben, és ennek az lett az eredménye, hogy 1670 forint lesz az 50 százalékos alkoholtartalmú párlatnak a jövedékiadó-kötelezett­sége, ami a nullához képest komoly előrelépés. Ha még hozzáadjuk azt, hogy a bérfőzdének is meg kell valamiből élnie ? nagyjából 1000 forint/literrel számolhatunk ?, akkor bizony ott tartunk, hogy lassan 3000 forintot kell elkérni majd egy főzetett pálinkáért, amit nyilvánvalóan a többség nem fog megtenni. Újra a zugfőzdék korszaka jöhet el, újra a silány minőség korszaka jöhet el, és egy ilyen nemes termék ? és azt hiszem, olyan hungarikumról beszélünk, amire mindannyian méltán vagyunk büszkék ? újra elindulhat a lejtőn. A Jobbik ezt is határozottan elutasítja, és kiáll a magyar pálinka szabadsága mellett. Vizsgálják meg azt a román változatot, ami állítólag ezt a problémát Brüsszellel szemben tudta kezelni, vizsgáljanak meg egyéb lehetőségeket, mert ezt elfogadhatatlannak tartjuk. Összefoglalva: mind az alapvető élelmiszerek 5 százalékos áfáját, mind pedig a pálinka szabadságjogának visszaszerzését a Jobbik határozottan követeli a kormánytól. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd