KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy Habony Árpád nem áll és nem állt jogviszonyban soha egyetlen kormányzati szervvel vagy személlyel sem, közfunkciót nem tölt be, nem politikus, és semmilyen közéleti tevékenységet nem végez, diplomata-útlevéllel nem rendelkezik. (Dr. Staudt Gábor: Ez már gyanús!) Megdöbbentő követelés azonban az önök részéről, hogy elvárják a kormánytól, hogy kövesse, a magyar állampolgárok mikor, kivel és hova utaznak. (Bangóné Borbély Ildikó: Nem. Csak Habony Árpádot!) Elképzelhető, hogy egy olyan agresszív pártnak, mint az önök pártja, ez helyén­való, azonban szeretném jelezni, hogy már nem a kommunizmusban élünk hál’ istennek, Magyarország egy szabad ország, ahol a magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a világ bármely pontjára. Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség közreműködését illető kérdésre válaszolva azt tudom elmondani önnek, hogy az ön által említett helyszínen és időpontban a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság rendőrei nem láttak el biztosítási feladatot, és rendőri intézkedést sem foganatosítottak. A rendőrség a rá vonatkozó szabályok betartásával járt el, a helyszínen tartózkodó újságírókkal szemben semmilyen rendőri intézkedés foganatosítására nem került sor. Ha ön annyira érzékeny a morális kérdések iránt, és nem csak a pénz körül forog az agya, akkor javaslom önnek, hogy egyeztessen európai parlamenti képviselőtársával, Kovács Bélával. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Miért, ő is ott volt?) Bár az önök pártelnöke korábban azt ígérte, hogy kivizsgálja a kémkedés gyanújába keveredett képviselője ügyét, ezt a mai napig nem tette meg. Gyöngyösi Márton képviselő úr, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott 2016. január 19-én az ATV-ben, idézem: „Nem tudom, hogy Kovács Bélának miből volt pénze, vagy miből tudott néhány millió forintot a Jobbiknak adni.” Vona Gábor pedig a Magyar Nemzetnek azt mondta az üggyel kapcsolatban (Dr. Gyüre Csaba: Ez volt a kérdés? ‑ Bangóné Borbély Ildikó: De most Habony Árpádról kérdeztek!), idézem: „Sok mindent hallottam, közte elbizonytalanító dolgokat is, amikre választ várok.” Tisztelt Képviselő Úr! Önök továbbra is rejtegetik Kovács Bélát, miközben számos kérdés nyitott az ügyben, amire a magyar állampolgárok jogosan várják a választ ‑ válaszoljanak, képviselő úr! Köszönöm szépen. (Dr. Gyüre Csaba: Ez volt a kérdés? ‑ Taps a kormánypártok soraiból.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd