MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az AKG folytatására ideiglenesen lett volna lehetőség, ezzel hazánk nem élt, így 72 milliárd forinttól estünk el. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Arra pedig reagálva, miniszterelnök úr, hogy a kis- és közepes gazdaságok irányába mozdult volna el a kormány, ezt határozottan tudjuk cáfolni. Az állami földbérleti botrányok most már évek óta kísérik az önök működését, és megyére lebontva tudjuk bizonyítani azt, hogy kivétel nélkül mindenhol az önökhöz köthető, szorosan köthető érdekcsoportok szerzik meg az állami földek többségét. Ön is megkapta a mai napon azt a petíciót, amit a hortobágyilegelő-pályázaton vesztes gazdák eljuttattak mindannyiunkhoz, és ebben is világosan leírják a követeléseiket. Ezúton is szeretném a Jobbik nevében biztosítani őket a támogatásunkról, és azt az engedetlenséget, polgári engedetlenséget, amit meghirdettek, minden úton-módon támogatni és segíteni fogjuk az ország minden területén. Miniszterelnök úr, a Földművelésügyi Minisztérium körüli botrányok tarthatatlanok, és komoly személyi változásokra van szükség ahhoz, hogy egy kicsit is jól jöjjenek ki ebből a történetből. (Taps a Jobbik soraiban.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd