DR. GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy ma minden politikai erő és frakció megpróbálja a saját sikereként értelmezni a tegnap történteket. Ezt tekintsük a demokrácia áldásos velejárójának (Korózs Lajos: Helikopter!), de mégse felejtsük el az eredeti kérdést. Az eredeti kérdés az volt, hogy hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az Európai Uniónak a „felső határ nélküli kötelező betelepítési kvóta” ötlete Magyarországra nézve is kötelező legyen, hogy ez a döntés az Európai Unióban érvényesüljön. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)Itt láthatóan különböző álláspontok vannak. A Magyar Szocialista Párt úgy tesz, mintha nem tudna olvasni vagy mintha nem lennének képviselői az Európai Parlamentben. Noha, bár kétségkívül kevés képviselőjük van, de azért akik ott vannak, azok képességeiben mi nem kételkedünk, tudjuk, hogy tudnak olvasni, ráadásul még támogatják is ezeket a kvótaötleteket. Tehát a Magyar Szocialista Párt tisztában van azzal, hogy ma az Európai Bizottság hivatalos javaslata továbbra is az, hogy az Európai Unió felső határ nélkül fogadjon el olyan elosztási mechanizmust, amelyet már egyébként egyszer, az állam- és kormányfőket megkerülve, 160 ezer ember elosztására vonatkozóan elfogadott. Ilyen értelemben tehát a Magyar Szocialista Pártban vannak ugyan hagyományai annak, hogy valaki hazugságra építi a politikáját (Közbeszólások az MSZP soraiból.), de mi úgy gondoltuk, hogy a pártszakadással és a Demok­ratikus Koalíció kiválásával ezek a hagyományok gyengültek, és aggódva látjuk, amikor a nyilvánvaló cáfolatát kell lelkesen meghallgatnunk.Tehát továbbra is azt tudjuk mondani, hogy az Európai Bizottság által javasolt, az Európai Bizottság által elfogadott olyan kvótajavaslat van az Európai Par­lament asztalán, ami azt célozza, hogy az elosz­tási mechanizmus felső korlát nélkül érvényesüljön. Ha egyetértünk abban - és ha jól értettem, akkor a Szocialista Párt odáig már eljutott, hogy ha van ilyen javaslat, akkor azt ők ellenzik (Közbeszólások az MSZP soraiból.) -, tehát ha egyetértünk abban, hogy az ország érdekeivel ennek a javaslatnak az elfo­gadása ellentétes, akkor itt a lehetőség: most, hogy a népszavazás eredménye világos és egyértelmű, jogi értelemben kötelezettséget nem jelent az Or­szág­gyűlésre nézve, magyarul, az 50 százalék alatti rész­vétel miatt meghagyja a szabad döntés lehetőségét a képviselőknek, itt a lehetőség, hogy a kormány által előterjesztendő jogalkotási javaslatot valamennyi párt és frakció támogassa. Hiszen a Jobbik esetében, ha jól értem, akkor nem is volt kérdéses, hogy ezt a javaslatot elutasítják. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Nem volt.)Azt is sokszor hallottuk, hogy milyen költségei voltak ennek a népszavazásnak. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Horribilis. - Nagyon sok.) És ha a népszavazás költségeiről beszélünk, természetesen mindent lehet soknak és kevésnek tartani, de egy adatot szeretnék képviselőtársaim figyelmébe aján­lani. (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.) Tavaly Németországba érkezett majdnem egymillió migráns. A majdnem egymillió embernek, lehet, hogy vannak köztük menekültek, migránsok, sőt egész biztos, hogy vannak közöttük olyanok is, akik tisztességtelen szándékkal érkeztek, de ennek a majdnem egymilliós tömegnek az integrációjára 2016 és 2020 között Németország 93 milliárd eurót tervez költeni. Ez a teljes magyar GDP. Egy ilyen helyzet előálltának az elkerülése Magyarországnak egyértelműen érdeke.Úgy gondoljuk, hogy továbbra is a magyar kormánynak kezdettől fogva igaza volt, és mára ez bebizonyosodott: kizárólag a határok ellenőrzésével, a schengeni egyezmény betartásával és a dublini egyezmény újratárgyalásával, de amíg hatályban van, betartásával léphetünk előre. Úgy gondoljuk, hogy ha valóban igaz, hogy minden párt szeretné elkerülni a felső határ nélküli kvóták Európai Unióban történő érvényre juttatását, akkor itt, a magyar parla­ment­ben van lehetőség arra, hogy ezt megakadályozzuk. 3,3 millió ember szavazata ehhez komoly segítséget jelent. 3,3 millió ember támogatása sok vagy kevés; természetesen, ha az ellenzék a népszavazás ér­vé­nyességének a szempontjából nézi, akkor a részvétel ehhez nem volt elegendő. De ha megnézzük akár a választások eredményét, akár az ellenzéknek leg­kedvezőbb közvélemény-kutatásokat, akkor nincs olyan közvélemény-kutatás ma, ami akár az MSZP, akár a Jobbik táborát ennek a szavazói rétegnek az egyharmadával azonos mértékben határozná meg. Önöknek egyharmadannyi szavazójuk sincsen, mint amennyien tegnap a kormány álláspontjának meg­felelően támogatták a kötelező, felső határ nélküli kvóták elutasítását. Így aztán úgy gondolom, hogy ezt a választói akaratot érdemes tiszteletben tartani. A Jobbiknak pedig még egy szempontból hasz­nos volt ez a népszavazás, ezért aztán nem derült ki, illetve a hírekben nem kapott nagy nyilvánosságot, hogy noha Vona Gábor kétszer is kampányolt Jász­kiséren és Jászszentandráson, a Fidesz által jelölt, illetve támogatott polgármester nyert, a Jobbik által támogatott és Vona Gábor által kétszer is személyes jelenlétével segített jelöltek pedig bronzérmet sze­rez­tek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kor­mány­pártok soraiban.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd