DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is igazából az államtitkár úrnak szeretnék reagálni, és bízom benne, hogy egy olyan helyiségben tartózkodik, ahol hallhatja szavaimat.Azt gondolom, hogy még mindig nincs oka a kormánynak azzal büszkélkedni, hogy a gyermekétkeztetéssel hogyan állnak. Én eddig is azt mondtam és most is azon a véleményen vagyok, hogy amíg az iskolai év tart, addig többé-kevésbé áldozatos munkával, a tanárok, óvodapedagógusok közreműködésével a helyzetet megpróbálták megoldani. De mi történik akkor, amikor vége az iskolának, és óvodai nyári szünet van? Akkor mi történik? Akkor a gyerekeknek jellemzően, ha szegénysorban vannak, nincs mit enniük. Eddig is olyan volt a rendszer, hogy a rászoruló gyermekek egyötödének biztosította csak a nyári szociális gyermekétkeztetés keretében a napi egyszeri meleg étkezést.Mi beadtunk egy módosítót, a Lehet Más a Politika módosítója 5 milliárd forintot szánna erre a célra, hogy hangsúlyozom: ne a rászorulók egyötöde, hanem több gyermek, az ötötöde kaphasson nyári szociális gyermekétkeztetésben támogatást. Ez az 5 milliárd forint kottára az az összeg, amit miniszterelnök úrnak a Várba költözése egyébként kitesz. Én azt gondolom, Orbán Viktor úrnak nem kellene a Várba költözni, adja ezt a pénzt a rászoruló gyermekeknek!A másik pedig: a statisztikákkal ugyancsak meggyűlt az államtitkár úrnak a baja, mert én világosan látom, most tanulmányozzuk a KSH számait, amelyek érdekes módon nem egyeznek az Eurostat számaival, de lehet, hogy más időszakot választottak az elemzésként, nem tudom, mi az oka, mi is keressük, nyilván erre vissza fogunk még térni. De én is hivatkozni tudok arra az MTA-kutatásra, ami megállapította, hogy a gazdasági fejlettségünk nem indokolja azt, hogy ilyen szegénység legyen az országban. Ez a legfontosabb.A visegrádi országok között is háttérben kullogunk. 2009-2013-ig 20,3 százalékról 26,8 százalékra nőtt a nélkülözésben élők száma. Mennyi az uniós átlag? 9,6 százalék, azaz sokkal kevesebb; Szlovákiában 10,2 százalék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.)Szóval, amíg ilyenek a számok, addig ne büszkélkedjünk már, államtitkár urak! (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd