GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr, megnyugtatók voltak azok a garanciák, amiket felsorolt. Úgy gondolom, a magyar gazdatársadalom egy soha nem látott lehetőség kapujában áll, hogy való­ban maguk közül keressék meg azokat a jövendő­beli tulajdonosokat, akik most adott esetben bérlők vagy még azok sem ezeken a területeken. Fontos tudni, hogy ezeket az állami területeket nagyobbrészt, kétharmadában társas vállalkozások bérlik, akiknek elővásárlási jogosultságuk nem lesz, hanem majd olyan helybeli gazdálkodók jutnak termőföldhöz, akik más lehetőség híján nem tudják fejleszteni a gazdaságukat. Nyugtasson meg, államtitkár úr, hogy az az értékesítési egység, amit a szocialista kormányok vezettek be - tudjuk, hogy mit terveztek Bábolnán és Kerteskőn -, ebbe a programba semmilyen formában nem lesz bevonva, és egy sokkal átláthatóbb megoldást fog a kormányzat kínálni. Végül a múlt heti albizottsági ülésen elhangzottakat szeretném kikérni magunknak a gazdák nevében. Tudniillik több ellenzéki képviselő is azt mondta, inkább azt támogatná, hogy az állam minden földet vegyen újra állami tulajdonba, mint hogy eladja azokat. Nos, ilyet már láttunk ötven évvel ezelőtt, most senki nem kér belőle, kedves ellenzéki képvi­selőtársak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd