DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A családpolitika is egy olyan terület, ahol rombolni könnyű, építeni viszont annál nehezebb, hiszen emlékszünk a Bokros-csomagra vagy az MSZP-SZDSZ-kormány 2002 és 2004 közötti intézkedéseire, amikor pár hónap vagy pár év alatt tudtak egy jól működő rendszer küllői közé bedobni egy-egy fadarabot, és ezzel a demográfiai folyamatokat negatív irányba terelni. Ugyanakkor ahhoz, hogy megfordítsuk ezeket és csökkentsük a népességfogyás ütemét - amit sikeresen megtettünk az elmúlt másfél év számai alapján -, ahhoz viszont nagyon sokrétű intézkedésre van szükség. Nincs egy-egy csodafegyver a családpolitika területén, nincs egy-egy intézkedés, amelyik önmagában egyértelműen megfordítja ezeket a negatív trendeket, hanem oda kell figyelni az adórendszerben a családok előnyös helyzetbe hozására, vagy legalábbis a társadalmi, anyagi hátrányaik kiegyenlítésére; oda kell figyelni a munkaerőpiac területén; oda kell figyelni a gyermekek napközbeni ellátása területén; oda kell figyelni a közlekedés területén a kismamabérlettel. És még számos egyéb példát mondhatnék, amelyek összességükben tudják kiadni azt, hogy valóban, a magyar fiatalok elkezdjenek minél hamarabb és minél bővebb családban gondolkozni.Ez a családbarát fordulat a jogszabályainkban 2010-ben megtörtént, családbarát sarkalatos törvényünk van, az Alaptörvény lefekteti az alapvető szabályokat. A családok stabilitását, testi-lelki egészségét, a nők munkavállalását, a gyermekvállalást és a munka összeegyeztethetőségét immár jóval több jogszabály szolgálja, mint korábban. Ebben a kérdéskörben fontos, hogy ha valakik gyermekvállalás előtt állnak, és azt szeretnék, hogy az anyuka minél hamarabb visszamehessen dolgozni, akkor két dologra van szükség: nyilván egyrészről, hogy megmaradjon a munkahelye, oda vissza tudjon menni, másrészről, hogy a gyereket el tudják helyezni napközben. Ezért volt fontos elindítani a bölcsődefejlesztési programot. Ha 2010-től az idei év elejéig nézzük, hogy hány helyen jött létre bölcsőde, ahol nem volt, vagy hány helyen újítottuk föl vagy bővítettük, azt látjuk, hogy 203 szervezet összesen 28 milliárd forintból 6 ezer, azaz 6 ezer új férőhelyet hozott létre bölcsődékben, és 4900 meglévő férőhelyet bővített. Ez összességében, ha az elmúlt öt évet nézzük, akkor 6288-cal bővítette a bölcsődei férőhelyek számát. Mind bölcsőde-, mind óvodaépítésben ez a kormány messze lehagyta a korábbi időszakokat, másfél-, illetve háromszoros a sebesség, amivel az Orbán-kormány bölcsődéket, óvodákat épít a megelőző időszakhoz képest. A 2010-es szinthez képest 20 százalékkal emeltük a bölcsődei férőhelyek számát négy év alatt, és az a célunk, hogy 2018-ig ezt a számot 60 ezerre növeljük. Mindemellett a munkahelyvédelmi akciótervvel pedig a nőknek a munkába való visszatérést tudtuk segíteni, ezáltal is a munkaerő-piaci helyzetét javítani a nőknek. Ezért döntött a női foglalkoztatottság 25 éves rekordokat az elmúlt hónapokban.Ön is utalt rá, hogy a bölcsődei dolgozók anyagi megbecsültsége is fontos mindemellett, ezért már ők is nagyobb biztonságban érezhetik magukat, hiszen a 2016-os költségvetés elfogadásával a parlament már a pedagógus-életpálya kiterjesztésének a fedezetét biztosította a költségvetésben a bölcsődei kisgyermeknevelők tekintetében azokra, akik pedagógus végzettséggel rendelkeznek. Tehát a felsőfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei kisgyermeknevelők meg fogják kapni a pedagógus-életpálya alapján járó megemelt fizetésüket 2016. január 1-jével. Bízom benne, hogy ez is növelni fogja azt a fajta biztonságot, amit a családok érezhetnek akkor, amikor bölcsődébe adják a gyereküket. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd