DR. ZOMBOR GÁBOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a hozzászólásokat, mind a szakmai bizottsági üléseken, mind pedig a Törvényalkotási bizottság ülésén már beszéltünk ezekről.Csak azért szeretnék reagálni rá, mert olyat, hogy a szűréseken való részvétel a várólistán való előrekerülést jelentse, én soha nem mondtam. (Tukacs István közbeszól.) Tehát az, hogy az államtitkár kommunikációjából ez következik... ‑ amikor én erről beszéltem, akkor pontosan azt mondtam, hogy ez nem az a megoldás, amit én is a sajtóból hallottam ilyen híreket. (Szakács László: De akkor mi?) Tehát ott kifejezetten a szakma és az orvos- és a betegetika szabályai szerint kell eljárni, és erről biztosíthatom is képviselőtársaimat, hogy ez így lesz. A tek nélküli háziorvosok ügyében szintén elmondtam, hogy itt az Orvosi Kamarával vagyunk tárgyalásban. Ahogy látszik a módosító javaslatból is, még azt sem szerettük volna, ha a törvény bebetonozza ezeket a számokat, hanem az is kormányrendeletben kerül meghatározásra, tehát van lehetőség a további konzultációra ebben. De még egyszer mondom, hogy ezt a kamarai vélemény alapján fogjuk a kormányrendeletben is javasolni. (14.20)A bizottsági vita során említettem, hogy van néhány olyan eleme a törvénynek, amelynek a kormányrendeleti részét a Népjóléti bizottság előtt szeretnénk majd ismertetni, ha erre a bizottság is igényt tart. A finanszírozás vonatkozásában talán ez az a területe az egészségügynek, amelynek a legpozitívabb jövőképe van, hiszen folyamatosan és most már tartósan emelkedik a finanszírozás, s ha ez így marad, akkor tényleg eljutunk odáig, hogy a kitűzött célokat el tudjuk érni. A vita további részében elhangzottakra majd akkor válaszolok. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd