DR. PAPCSÁK FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnék csak szólni az előttünk fekvő törvényjavaslatról, de mielőtt ezt megtenném, engedjék meg, hogy arról is beszámoljak, hogy az Igazságügyi bizottság elfogadta, támogatta és tárgysorozatba vételre javasolta az indítványt.A kormány április közepén nyújtotta be a most tárgyalt javaslatot, amely az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a közfoglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szól. A Magyary-program keretében megalkotott egyszerűsítési program meghirdetésével a kormány a közigazgatás egyszerűsítését tűzte ki célul. Ennek során igyekszik a felesleges bürokráciát kiiktatni az eljárásokból és elérni azt, hogy kevesebb papírmunka, kevesebb nyomtatvány, kevesebb sorban állás, minél egyszerűbb ügyintézési folyamat segítse az állampolgárokat.Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény elfogadása óta egyértelművé vált, hogy az elfogadott törvény koncepcióját az informatikai lehetőségek kiaknázása, az elektronikus anyakönyvi rendszer létrehozása érdekében újra kell gondolni, a nyilvántartás szerkezetét és belső logikáját. Ezzel összhangban 2014. július 1-jével a manuális papír alapú anyakönyvezést a hatékonyabb és gazdaságosabb elektronikus anyakönyvi rendszer váltotta fel. Az anyakönyvi eljárás szabályai alapjaiban változtak meg, a bevezetés óta eltelt fél év gyakorlati tapasztalatai azonban indokolttá tették a törvény néhány rendelkezésének pontosítását, kiegészítését. Erről szól ez a törvényjavaslat.A törvényjavaslat az elektronikus anyakönyv bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatait a jogalkalmazók jelzéseinek figyelembevételével módosította. Az értelmező rendelkezések között például bővíti az anyakönyvi igazgatásban használt fogalmak körét. A működés törvényessége érdekében részletesen rendelkezik az anyakönyvből törlésre jogosultak köréről, valamint az eljárás rendjéről. A gyakorlat során felmerült kérdésekre reagálva pontosítja és kiegészíti az anyakönyvi igazgatásban közreműködő szervek és személyek hatáskörére és az illetékességére vonatkozó szabályokat.A polgári törvénykönyv rendelkezéseivel összhangban, illetve annak megteremtése érdekében pontosításra kerültek a házasságkötések megtagadására vonatkozó rendelkezések. Például a házassági anyakönyvi kivonatnak a házasság megszűnése tényén kívül tartalmaznia kell a megszűnés idejét is, ugyanígy az érvénytelenné nyilvánítás esetében is.A módosítás érinti a közfoglalkoztatással és a közfoglalkoztatáshoz kapcsoló, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. számú törvényt is. A közfoglalkoztatásról szóló törvény módosítása kibővíti a közfoglalkoztatási feladatellátás területét. Kiterjeszti a közfoglalkoztatottak jogviszonyának körét a közfoglalkoztatás keretében szervezett munkaerő-piaci szolgáltatásban való részvétellel. Azonban azt mindenképpen fontos megjegyezni, a kormány nem hisz abban, hogy az álláskeresőket örökké ebben a körben, a közfoglalkoztatási körben kell tartani. Természetesen ez csak egy lehetőség arra, hogy a tényleges munkaerőpiacra visszavezesse a foglalkoztatottakat. Az ezeken történő részvétel okozta jövedelemkiesés kiküszöbölésével tovább javíthatóak az egyébként gazdaságilag sérülékeny álláskeresői réteg elhelyezkedési esélyei. Kérem a tisztelt parlamentet, hogy támogassák, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciója támogatni fogja az indítványt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd