MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel most zárult le a költségvetési vitának az első napja, megragadnám az alkalmat, hogy néhány olyan módosító indítványra is felhívjam a figyelmet, amit idő hiányában nem tudtam elmondani a nap folyamán. Kezdeném talán Győrrel. Két módosító indítványom érinti Győrt. Először is a győri közlekedés azt a fajta gazdasági fejlődést, ami tapasztalható a városban, elég nehezen tudja követni. Néha kaotikus állapotok alakulnak ki a közlekedés tekintetében, ezért javasoltam azt, hogy az a közútfejlesztési program, amelynek egyébként az előkészítése megkezdődött már évekkel korábban, végre megfelelő figyelmet kapjon, és megvalósulhasson. (20.40)Erre egyébként komoly kormányzati ígéretek voltak, ellenzékben még önök is nagyon hangosan tudták többek között ezt is követelni. Íme, itt a lehetőség, arra biztatom önöket, hogy bizonyítsanak és valósítsák meg.A másik, ami Győrt érinti, a Petőfi Sándor Művelődési Házzal kapcsolatos. Győrnek a műemlék- és egyáltalán a vagyonkezelése hírhedt, hiszen ha belegondolunk, a Dunakapu tér tönkretétele az elmúlt évek egyik fényes bizonyítéka erre, ahogy ezt a nagyon komoly, országos szinten, sőt Európa-szinten is értékes műemléket gyakorlatilag teljesen tönkretették, és egy mélygarázst építettek a helyére. Ezt akarom most elkerülni, hogy hasonló hibába essenek, hiszen a Petőfi Sándor Művelődési Ház ugyan nem egy műemlék, de mindenképpen nagyon fontos, szimbolikus helyszíne a városnak, az ott élők ragaszkodnak hozzá, és nem szeretnék, ha a város legújabb dilettáns tervei valósulnának meg a helyén, hanem megújulhatna, és XXI. századi, méltó körülmények között fogadhatná Győr város polgárait.Rábaközre is néhány gondolatban ki kell hogy térjek. Rábaköz úthálózatáról csak annyit kell röviden elmondanom, hogy az országban a második legrosszabb úthálózattal rendelkezik a térség. Ezt is az önök számaiból tudom, meg hát a gyakorlatban szinte mindennap járok arra, így alá tudom támasztani, hogy siralmas állapotban van. Miközben sokszor a parlamentben Győr-Moson-Sopron megyéről úgy beszélnek egyes képviselőtársaim, mint valami nagyon szerencsés régióról, mint valami követendő példáról; biztos vannak ilyen ügyek, én is tudnék azért ilyeneket felsorolni, de az úthálózat sajnos messze nem ezek közé tartozik.Meg kell említenem a csornai kórház esetét, ahol ugyan volt némi fejlesztés, de az intézménynek a mai napig vannak olyan szárnyai, amelyek konkrétan beáznak egy-egy nagyobb eső után. A középkort idézik az állapotok. Ide is szeretnék némi pénzt átcsoportosítani, ezért ezen módosító indítványomra is felhívnám a figyelmüket.Ha már Csornáról beszélünk, nem hagyhatom ki a termál ügyét sem. Itt nem arról van szó, hogy a Jobbik valami újabb luxustermál kivitelezésére szeretné biztatni a kormányt, de azt igenis el szeretnénk érni, szintén az önök egy korábbi ígéretét hozom most fel, hogy az a több ezer ember, aki nyaranta felkeresi a ma elég siralmas állapotban lévő termált, ennél kulturáltabb körülmények között tudja eltölteni a meleg napokat. Illetve nemcsak Csorna és környéke lakosairól van szó, még Ausztriából is sokan járnak át. Itt tényleg a termálfejlesztésekhez képest egy elég alacsony összegből is komoly színvonaljavulást lehetne elérni. Át is térnék a következőre, a kapuvári húsgyár ügyére. Rengetegszer szóltam már a parlamentben írásban, szóban is a húsgyár mellett. Az a szomorú állapot, ami végigsöpört a magyar húsiparon az elmúlt években, Kapuvárt sem kerülhette el. Sajnos nem kapott a kormánytól időben megfelelő segítséget. A kapuvári húsgyár nem tartozott azon szerencsés húsipari üzemek körébe, akiket megmentettek önkormányzati vagy állami tulajdonvállaláson keresztül, hanem bizony hagyták teljesen tönkremenni. Jó néhány munkavállaló a mai napig nem kapta meg egyébként a jogos jussát, nem beszélve arról, hogy ez a tradicionális, Kapuvár jelképének számító üzem bezárt. Sorban jöttek a befektetők, a jelentkezők, de ilyen-olyan indokokkal végül mindegyik eltűnt. Nagyon határozottan követelem, most már nem először, hogy valamit tegyenek ennek az ügynek az érdekében. És az nem az, amilyen cinkos nyilatkozatokat eddig hallhattunk, összejátszva gyakorlatilag azokkal, akik a húsgyár tönkretételében érdekeltek. Sokszor úgy tűnt, hogy kormányzati szinten tényleg összejátszanak ezekkel a piaci erőkkel, miközben a kétharmados felhatalmazás pont arra lenne szerintem alkalmas, hogy el tudják hárítani ezeket a veszélyforrásokat ez elől az üzem elől és minden más hasonló üzem elől is. Sajnos az öt percem lejárt, pedig jó néhány módosító indítványom mellett még szívesen érvelnék. Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd