TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Napirend előtti felszólalásának a címe: "Meddig halogat a kormány?" Úgy gondolom, hogy 2010-ben a kormányváltást követően a Fidesz-KDNP-kormány semmit nem halogatott, egy percet sem várt arra, hogy elkezdje a devizahitelesek óriási társadalmi problémájának a megoldását. Azt azonban tudni kell a képviselő úr állításával szemben, hogy az első Orbán-kormánynak a helyzet kialakulásához az égvilágon semmi köze nincsen, hiszen a devizahitelesek problémája valójában 2005-től kezdődött, 2005-től indult el, akkor nem értem, hogyan kever ide 2001-es kormányrendeletet és Orbán Viktor felelősségét. Annál nagyobb a felelőssége a Fidesz-kormánynak, hogy 2010-ben megállította a további deviza-jelzáloghitelezést, és elkezdte ennek a nemzetközileg is igen nagy problémának a felszámolását, hiszen abban egyetértünk, hogy ez több százezer családnak és több millió embernek okozott és okoz ma is nehézséget a mindennapokban. Nem értünk egyet abban sem, hogy amit a Fidesz-kormány - három jelentős intézkedést - tett a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő rendszereinek a kialakításával, ez nem jelentett hathatós problémát, hiszen az érintettek közel felének jelentett ez végleges megoldást. Való igaz, hogy még így is több százezer ember várja a megoldást. Úgy gondoljuk, hogy a Kúria döntésével elhárultak azok a jogi akadályok, hogy a kormány és az Országgyűlés megtalálja azt a végleges, átfogó és felelős megoldást, amivel ezt a társadalom számára végleg el lehet intézni, ki lehet vezetni a devizahiteleket a magyar piacról. Azonban mielőtt ebbe belevágunk, úgy gondolom, először végig kell gondolni, hogy egy igazságos megoldás szülessen, egy olyan igazságos megoldás, amit a társadalom is el tud fogadni. Például azok, akik forintban adósodtak el, nem járhatnak rosszabbul, mint azok, akik a devizahitel eszközével éltek. Ennek a megoldásnak jogilag és közgazdaságilag is véglegesnek és megtámadhatatlannak kell lenni, nem lehet olyan megoldást választani, amely újabb perek sorozatát jelentheti esetleg az érintettek számára, amely nem megoldást jelent, hanem elhúzódó, költséges jogi eljárásokat. Végleges megoldást kell hogy találjunk közgazdasági és pénzügyi értelemben is, hiszen nem lehet, hogy Magyarország pénzügyi biztonságát a megoldás veszélyeztesse, nem lehet, hogy a pénzügyi egyensúly felborulásához vezessen az a majdani törvényjavaslat, amelyet a kormány fog az Országgyűlés elé terjeszteni vélhetően az ősz folyamán, amely nemhogy megoldaná a problémát, hanem problémák sorozatát fogja majd gerjeszteni. Valóban, a Kúria döntése felhívta a figyelmet három alapvető problémára. Itt várhatóan az érintettek számára kártérítést kell majd fizetni azoknak a bankoknak, amelyek elkövették a törvénytelenséget. Nyilvánvaló, hogy ezt sem úgy szeretné a kormány megoldani, hogy az érintettek jogi úton perekkel vívják ki, hanem maga a törvény tegye majd lehetővé ezeket a kártérítéseket az érintettek számára. Ami az LMP javaslatait illeti, azok közül nem tudjuk azt támogatni, amely az adósokat pereskedésre kívánja ösztönözni. Úgy gondoljuk, hogy az a megoldás a követendő, ami a kormány előtt áll, a törvényjavaslat alapos és felelős megalkotása és annak az Országgyűlés elé való terjesztése. Ez a törvényjavaslat fogja véglegesen megoldani a több mint egy évtizede fennálló problémát, és ez a törvényjavaslat a bajba jutott emberek megelégedésére kell hogy megszülessen, és a végrehajtása is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezt kell hogy majd kívánja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Billentyűparancsok

j előző beszéd k következő beszéd