• MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kishantos ügyéről több ellenzéki frakció részéről hallhattunk már felszólalásokat, én nem is mennék bele ennek a részletezésébe, hiszen kiváló összefoglalókat talál mindenki, aki ez után a téma után érdeklődik, a világhálón és a szaklapokban. Inkább arra a motivációra szeretném felhívni a figyelmet, ami minden valószínűség szerint a kormányoldal mögött állt akkor, amikor ezt a mintagazdaságot kivégezte és kivéreztette. A szellem lételeme a szabadság - áll a kishantosi mintagazdaság honlapján, és azt hiszem, jól jellemzi ennek a munkának, ennek a közösségnek a létét, és mindennapjaira jól rámutat ez az egyetlen idézet is. Hiszen valóban, ez a mintagazdaság sokunknak példát mutatott rengeteg tekintetben, legyen az szakmai vagy éppen emberi vonatkozású. A mintagazdaság megtervezése '92-ben német és amerikai szakemberek bevonásával kezdődött, és úgy tűnt, hogy jó irányba halad minden, hiszen kormányszínektől függetlenül, ha nem is segítették, de legalábbis életben hagyták ezt a mintagazdaságot; egészen 2013 tavaszáig, amikor is a Vidékfejlesztési Minisztériumból már korábban kiszivárgott baljós hangok, úgy tűnt, valóságot kapnak, és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elveszi Kishantos 452 hektárját, ami, ugye, állami földként, de mégiscsak két évtizede Kishantos kezelésében működött. Így tavaly novembertől már másoknak juttatta oda a Nemzeti Földalapkezelő ezt a területet, és innen indult el igazából a kálvária. Azoknak a hazugságoknak a java részéről, amelyeket például egyébként a szaktárca és vezetői Kishantosra zúdítottak, már bebizonyosodott, hogy egy szó sem igaz. Óriási tartozásokról beszéltek többek között, amit, ugye, Kishantos állítólag felhalmozott az állami földbérletek kapcsán. És hát, ahogy említettem, erről kiderült például, hogy köszönő viszonyban sincs a valósággal, illetve a peres eljárások, amelyek elindultak, azok jó részéről is kiderült, hogy bizony Kishantos van belül, ő van birtokon belül, és a jog sok tekintetben őt védi, szerintünk nagyon helyesen. Egyébként, miközben kormány közeli oligarchák nyúlják le az állami támogatások - és az EU-s támogatásokat is ideértem - milliárdjait hazánkban, ugye, láthattuk azokat a kimutatásokat, amelyek azt mutatják, hogy az agrárfejlesztési támogatások 70 százalékát Magyarországon a cégek 7 százaléka nyúlja le egy adott évben, ahhoz képest van képe a kormánynak Kishantos esetében arról beszélni, hogy többek között az a bűne, hogy túl sok támogatást visz el a magyar gazdák elől. Ha megnézzük a számokat, és összehasonlítjuk őket a valósággal, akkor itt is jól látható, hogy Kishantos egy abszolút elenyésző része, száz-egynéhány millió forintról beszélünk évenként, miközben, ahogy említettem, a kormány közeli oligarchák bizony a nagy részét ennek a tortának elviszik. Sok tízmilliárd forintról beszélek ebben a vonatkozásban is. Adódik a kérdés, hogy ha ez a mintagazdaság egyébként nemzetközileg is példát mutatott, és jól működött, mégis mi lehetett a bűne, mi lehet a kormányzati motiváció valójában. Itt három dolgot emelnék ki. Egyrészt természetesen a föld értéke, a föld hozama, szerették volna, ha az önök barátaihoz kerül, és hát ezt el is érték most már javarészt. Hiszen nem arról van szó, hogy helyben élő családi gazdálkodók kapták volna ezeket a területeket. Persze, van köztük ilyen is, de a zsírosabb falatokat, most már bebizonyítottan, jól látható módon az önök barátai, polgármesterei, különböző, önökhöz köthető érdekkörök vitték el, miközben eddig az adott közösség profitált ezen földből. Szintén ott van motivációként az önök volt államtitkárának, Ángyán Józsefnek szoros kötődése Kishantoshoz. Ebben a tekintetben nem tudjuk másként minősíteni, mint egy gátlástalan bosszúhadjáratnak, mivel a volt államtitkár úr korrektül rámutatott az önök földtörvényének hibáira és a Nemzeti Földalap körüli bűzös ügyekre. Ezért ilyen módon is bosszút próbálnak állni rajta. Illetve mindenképpen van egy üzenetjellege is Kishantosnak, mégpedig az, hogy bárki, aki önökkel szembe mer menni, aki más véleményt mer megfogalmazni, annak bizony nem engednek kegyelemet, és áthágnak ezért bármilyen szabályt. Még az ombudsman is kifejtette nemtetszését ezzel kapcsolatban, ahol akár még az alaptörvényi védelmet is kérné az ombudsman Kishantosra, akkora értéknek tartja. De önök ezt sem vették figyelembe. Úgy gondolom, hogy el kellene gondolkodniuk végre, hogy ez a gátlástalan arrogancia, amit többek között ebben az ügyben tapasztalhatunk, hová fog vezetni. A Jobbik kormányra kerülése esetén természetesen azonnal helyreállítja a mintagazdaságot, és hasonlóakat fog létrehozni szerte az országban. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
  • ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán jobbikos képviselő úr: "Kishantos kivégzése a kormányzati arrogancia és gátlástalanság példája" címmel. Öné a szó, képviselő úr.