• MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ezen a kései órán azért kértem lehetőséget a napirendi utáni felszólalásra, mert egy víziómat szeretném önökkel megosztani. Szűkebb hazám, a Kisalföld helyzetébe szeretném egy kicsit belevonni önöket is, és ezen belül is most inkább a turisztikával kapcsolatos problémaköröket szeretném fejtegetni.Ugye, azt mindannyian tudjuk, hogy hazánkban és ezen belül a Kisalföldön is jóval kisebb arányban szerepel a turizmus mint a gazdaságélénkítés eszköze, jóval kisebb szerepet kap mint más, hasonló adottságokkal vagy éppen sokkal rosszabb adottságokkal rendelkező európai államok esetében, erre számtalan adatsort lehet találni. Éppen ezért kell felhívni itt is a figyelmet arra, hogy bizony, van hazánknak több olyan területe, több olyan térsége, amely megfelelő gondolkodás, megfelelő fejlesztési lehetőségek mellett képes lehet felvenni a versenyt nyugat-európai vetélytársainkkal.Ha turisztikai desztinációkról beszélünk, akkor talán mindegyikünknek elsők között ugrik be a toszkán vidék vagy éppen, ha hazánkra térünk rá, akkor a Balaton térsége, de szintén mutat pozitív jeleket Budapest vagy éppen a Tisza-tó és a hozzá kapcsolható területek, de még bizony a Dél-Alföldnek is van egy olyan vonzereje, amit képes kihasználni, és megfelelő gondolkodás és fejlesztések mellett ebben még bizony komoly jövőkép lehet. Azonban szomorúan tapasztalom, hogy az én szűkebb hazám, a Kisalföld ebben jelentősen el van maradva. Ugyan Győr és Sopron produkál emelkedést egy-egy jobb évben a turizmus területén, de egy átfogó jövőkép, egy olyan vízió, amire szükség lenne ahhoz, hogy az előnyöket összekapcsoljuk, és fenntartható módon, a helyben élők életminőségét javítva tudjuk felhasználni, ettől nagyon messze vagyunk. Pedig ezen szűk területen található többek között a Szigetköz, elég, ha talán azt a néhány fontos, kiemelendő előnyét vagy lehetőségét említem meg, amelyekre mindannyian gondolunk, amikor a Szigetközről beszélünk, itt a horgászturizmust lehetne kiemelni, de akár egy olyan apró szegmenst is, mint az aranymosás régi művészete, amit sokan szívesen megismernének mind a mai napig. A kajak-kenu lehetőségek és az ökoturizmusban lévő lehetőségek szintén mind a Szigetközhöz kapcsolódhatnának.A Rábaköz is egy nagy földrajzi egysége megyémnek, itt a népi gyümölcsészet, a népi hagyományok és a helyi élelmiszerekre alapuló élelmiszeripar fellendítése adhatna egy pluszt ennek a desz­tinációnak. Szintén a közelben van a Hanság, itt is a természeti értékek, az erdőgazdálkodás, amire talán nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, és bele kellene csatornázni egy egységes képbe. A Fertő tó: itt is a nádaratás hagyományait emelném ki, a madárvilágot, a halászat lehetőségét és persze nem az ipari méretű halászatra gondolok itt, hanem egyfajta kultúramegőrző népi halászat bemutatására. De itt van a vitorlázási lehetőség, a biciklizés körben a tó körül, itt akár egy határon átívelő lehetőséget is fel lehetne villantani. A Bakony is itt található a közelben, túrázások, lovas programok, falmászás, vadászat, egy csomó olyan program, ami mind-mind, azt hiszem, hogy színesítheti egy-egy ilyen egységnek a felkapottságát, és lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki megtalálja a szórakozását ezen a területen belül.Ha a városokra áttérünk, Győr mindenképpen mint a megyeszékhely kiemelendő. Itt maga a belváros is önmagában egy komoly értéket mutat, a fesztiválok és az állatkert talán még azok az attrakciók, amiket ki kell emelnem, amelyek már egyébként manapság is jól futnak. Sopron esetében mind­annyiunknak a bor jut először eszébe, itt is maga a város és a kilátók, ami kiemelésre méltó mindenképpen, az aktív pihenésnek számtalan formája fellelhető a térségben. Mosonmagyaróváron a Futurát érdemes kiemelnem vagy akár a makett­kiállítást, ami már, mondhatom, hogy világhírű. Csornán a termál, ami említésre méltó, de több egyéb fejlesztési lehetőség is van, illetve ugyanígy Kapuváron a helyi termékek és talán a Hany Istók legendájából is lehetne még mit profitálni. Fertődön mondhatnám az Esterházy-kastélyt, Nagycenken a Széchenyi-kastélyt, de a lövői, téti és beledi térségnek is mind-mind megvan az a fontos helyi specialitása, amivel egy értékes részét képezheti egy ilyen desztinációnak. És hogy mi kell ehhez? A civil szakmai és az állami szerepvállalások mellett, úgy gondolom, nagyon fontos lenne az, hogy a politikusok ne egymás ellen, saját önös politikai érdekeik mentén határozzák meg ennek a térségnek a jövőképét, hanem összefogva, egy közös, nagy álmot megvalósítva lehessen elérni ezen célokat. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)(23.20)
  • ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik: „A Kisalföldnek, mint egy esetleges új turisztikai desztinációnak a lehetőségeiről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.