• Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot elfogadni és a megállapodás kihirdetését támogatni szíveskedjen. Köszönöm szépen.
  • (18.50)Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar-azeri gazdasági együttműködés egyre intenzívebbé válik, az azeri piacon egyre több magyar vállalat és termék jelenik meg. Jelenleg mintegy 130, magyar vállalat által gyártott gyógyszer van forgalomban Azerbajdzsánban. Az azeri fél arra törekszik, hogy erősítse együttműködését az Európai Unióval is nemcsak az energia, hanem például a szállítmányozás területén is, mivel Azerbajdzsán elhelyezkedése nagyon kedvező ebből a szempontból. Ezt a törekvést jelzi, hogy intenzív tárgyalások folynak stratégiai partnerség létrehozásáról az Európai Unió és az Azerbajdzsáni Köztársaság között. Tehát, képviselőtársaim, az EU számára kiemelt fontosságú a jó kapcsolati viszony kiépítése a szomszédjaival, a regionális együttműködés fejlesztése pozitívan hathat Európa gazdasági fejlődésére. A fentiek ismeretében úgy vélem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat az egész Ház támogatását bírhatja, ezért kérem önöket, támogassák. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar-azeri gazdasági együttműködés egyre intenzívebbé válik, az azeri piacon egyre több magyar vállalat és termék jelenik meg. Jelenleg mintegy 130, magyar vállalat által gyártott gyógyszer van forgalomban Azerbajdzsánban. Az azeri fél arra törekszik, hogy erősítse együttműködését az Európai Unióval is nemcsak az energia, hanem például a szállítmányozás területén is, mivel Azerbajdzsán elhelyezkedése nagyon kedvező ebből a szempontból. Ezt a törekvést jelzi, hogy intenzív tárgyalások folynak stratégiai partnerség létrehozásáról az Európai Unió és az Azerbajdzsáni Köztársaság között. Tehát, képviselőtársaim, az EU számára kiemelt fontosságú a jó kapcsolati viszony kiépítése a szomszédjaival, a regionális együttműködés fejlesztése pozitívan hathat Európa gazdasági fejlődésére. A fentiek ismeretében úgy vélem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat az egész Ház támogatását bírhatja, ezért kérem önöket, támogassák. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar-azeri gazdasági együttműködés egyre intenzívebbé válik, az azeri piacon egyre több magyar vállalat és termék jelenik meg. Jelenleg mintegy 130, magyar vállalat által gyártott gyógyszer van forgalomban Azerbajdzsánban. Az azeri fél arra törekszik, hogy erősítse együttműködését az Európai Unióval is nemcsak az energia, hanem például a szállítmányozás területén is, mivel Azerbajdzsán elhelyezkedése nagyon kedvező ebből a szempontból. Ezt a törekvést jelzi, hogy intenzív tárgyalások folynak stratégiai partnerség létrehozásáról az Európai Unió és az Azerbajdzsáni Köztársaság között. Tehát, képviselőtársaim, az EU számára kiemelt fontosságú a jó kapcsolati viszony kiépítése a szomszédjaival, a regionális együttműködés fejlesztése pozitívan hathat Európa gazdasági fejlődésére. A fentiek ismeretében úgy vélem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat az egész Ház támogatását bírhatja, ezért kérem önöket, támogassák. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) Az azeri fél arra törekszik, hogy erősítse együttműködését az Európai Unióval is nemcsak az energia, hanem például a szállítmányozás területén is, mivel Azerbajdzsán elhelyezkedése nagyon kedvező ebből a szempontból. Ezt a törekvést jelzi, hogy intenzív tárgyalások folynak stratégiai partnerség létrehozásáról az Európai Unió és az Azerbajdzsáni Köztársaság között. Tehát, képviselőtársaim, az EU számára kiemelt fontosságú a jó kapcsolati viszony kiépítése a szomszédjaival, a regionális együttműködés fejlesztése pozitívan hathat Európa gazdasági fejlődésére. A fentiek ismeretében úgy vélem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat az egész Ház támogatását bírhatja, ezért kérem önöket, támogassák. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) A fentiek ismeretében úgy vélem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat az egész Ház támogatását bírhatja, ezért kérem önöket, támogassák. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)