• (13.10)De nem ez az első alkalom, amikor nem tudunk kérdést feltenni a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének, hiszen néhány héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a menekültellenes kampányuk is ordas hazugságokra épül, akkor sem jött be a parlament üléstermébe, és nem válaszolt a kérdésekre, hiszen miközben a Fidesz az adófizetők pénzéből több tíz milliárd forintot költött el, amiből azért részesedett a Fidesz-holdudvar is, a szomszédok, a Habony-kommandó, kiderült, hogy ez a kampány hazugságsorozatra épül, mert 1300 menekültnek önök menedékstátust adtak, több mint 20 ezer külföldi állampolgárnak letelepedési lehetőséget, miközben a letelepedésikötvény-bizniszben az önök barátai több száz milliárd forintot kerestek. Kiderült, hogy orosz bűnözőket engedtek rá a magyar emberekre, és az is kiderült, hogy különböző üzletemberekkel, Naffákkal és Pharaonokkal üzleteltek az elmúlt időszakban. De a múlt héten az is kiderült, hogy a nagy kampányszlogenük, a 2014 előtti kampányszlogenük, az úgynevezett rezsicsökkentés is egy blöff volt, hiszen a 2013-14. évben a gázpiacon jelentős áresés valósult meg, nagyobb, mint amennyit önök a lakossági fogyasztásban érvényesítettek, és az is kiderült, hogy a 2015-ös olajárbedőlés óta nem csökkentették a gáz árát, az energiahordozók árát, ezért összességében mintegy 70 ezer forintot húztak ki a magyar családok zsebéből. Tehát ez a blöff is lelepleződött, és kiderült, hogy önök nem mondtak igazat. Hiába mondják azt, hogy a magyar egészségügy remek állapotban van, miközben sorra halljuk, hogy hány hónapot, évet kell várni egy-egy műtétre, hány háziorvosi körzet nem került betöltésre, és a sürgősségi ellátás során hányan halnak meg vagy hány embernek kell órákat vagy napokat várni a kezelésre; miközben azt is láthatjuk, hogy sorra nyílnak meg a magán-rendelőintézetek, ahol jó pénzű emberek, például az önök oligarchái tudják kezeltetni magukat, a magyar embereknek pedig várakozás és kórházi fertőzés jut.Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. (13.10)De nem ez az első alkalom, amikor nem tudunk kérdést feltenni a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének, hiszen néhány héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a menekültellenes kampányuk is ordas hazugságokra épül, akkor sem jött be a parlament üléstermébe, és nem válaszolt a kérdésekre, hiszen miközben a Fidesz az adófizetők pénzéből több tíz milliárd forintot költött el, amiből azért részesedett a Fidesz-holdudvar is, a szomszédok, a Habony-kommandó, kiderült, hogy ez a kampány hazugságsorozatra épül, mert 1300 menekültnek önök menedékstátust adtak, több mint 20 ezer külföldi állampolgárnak letelepedési lehetőséget, miközben a letelepedésikötvény-bizniszben az önök barátai több száz milliárd forintot kerestek. Kiderült, hogy orosz bűnözőket engedtek rá a magyar emberekre, és az is kiderült, hogy különböző üzletemberekkel, Naffákkal és Pharaonokkal üzleteltek az elmúlt időszakban. De a múlt héten az is kiderült, hogy a nagy kampányszlogenük, a 2014 előtti kampányszlogenük, az úgynevezett rezsicsökkentés is egy blöff volt, hiszen a 2013-14. évben a gázpiacon jelentős áresés valósult meg, nagyobb, mint amennyit önök a lakossági fogyasztásban érvényesítettek, és az is kiderült, hogy a 2015-ös olajárbedőlés óta nem csökkentették a gáz árát, az energiahordozók árát, ezért összességében mintegy 70 ezer forintot húztak ki a magyar családok zsebéből. Tehát ez a blöff is lelepleződött, és kiderült, hogy önök nem mondtak igazat. Hiába mondják azt, hogy a magyar egészségügy remek állapotban van, miközben sorra halljuk, hogy hány hónapot, évet kell várni egy-egy műtétre, hány háziorvosi körzet nem került betöltésre, és a sürgősségi ellátás során hányan halnak meg vagy hány embernek kell órákat vagy napokat várni a kezelésre; miközben azt is láthatjuk, hogy sorra nyílnak meg a magán-rendelőintézetek, ahol jó pénzű emberek, például az önök oligarchái tudják kezeltetni magukat, a magyar embereknek pedig várakozás és kórházi fertőzés jut.Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. (13.10)De nem ez az első alkalom, amikor nem tudunk kérdést feltenni a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének, hiszen néhány héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a menekültellenes kampányuk is ordas hazugságokra épül, akkor sem jött be a parlament üléstermébe, és nem válaszolt a kérdésekre, hiszen miközben a Fidesz az adófizetők pénzéből több tíz milliárd forintot költött el, amiből azért részesedett a Fidesz-holdudvar is, a szomszédok, a Habony-kommandó, kiderült, hogy ez a kampány hazugságsorozatra épül, mert 1300 menekültnek önök menedékstátust adtak, több mint 20 ezer külföldi állampolgárnak letelepedési lehetőséget, miközben a letelepedésikötvény-bizniszben az önök barátai több száz milliárd forintot kerestek. Kiderült, hogy orosz bűnözőket engedtek rá a magyar emberekre, és az is kiderült, hogy különböző üzletemberekkel, Naffákkal és Pharaonokkal üzleteltek az elmúlt időszakban. De a múlt héten az is kiderült, hogy a nagy kampányszlogenük, a 2014 előtti kampányszlogenük, az úgynevezett rezsicsökkentés is egy blöff volt, hiszen a 2013-14. évben a gázpiacon jelentős áresés valósult meg, nagyobb, mint amennyit önök a lakossági fogyasztásban érvényesítettek, és az is kiderült, hogy a 2015-ös olajárbedőlés óta nem csökkentették a gáz árát, az energiahordozók árát, ezért összességében mintegy 70 ezer forintot húztak ki a magyar családok zsebéből. Tehát ez a blöff is lelepleződött, és kiderült, hogy önök nem mondtak igazat. Hiába mondják azt, hogy a magyar egészségügy remek állapotban van, miközben sorra halljuk, hogy hány hónapot, évet kell várni egy-egy műtétre, hány háziorvosi körzet nem került betöltésre, és a sürgősségi ellátás során hányan halnak meg vagy hány embernek kell órákat vagy napokat várni a kezelésre; miközben azt is láthatjuk, hogy sorra nyílnak meg a magán-rendelőintézetek, ahol jó pénzű emberek, például az önök oligarchái tudják kezeltetni magukat, a magyar embereknek pedig várakozás és kórházi fertőzés jut.Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. De nem ez az első alkalom, amikor nem tudunk kérdést feltenni a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének, hiszen néhány héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a menekültellenes kampányuk is ordas hazugságokra épül, akkor sem jött be a parlament üléstermébe, és nem válaszolt a kérdésekre, hiszen miközben a Fidesz az adófizetők pénzéből több tíz milliárd forintot költött el, amiből azért részesedett a Fidesz-holdudvar is, a szomszédok, a Habony-kommandó, kiderült, hogy ez a kampány hazugságsorozatra épül, mert 1300 menekültnek önök menedékstátust adtak, több mint 20 ezer külföldi állampolgárnak letelepedési lehetőséget, miközben a letelepedésikötvény-bizniszben az önök barátai több száz milliárd forintot kerestek. Kiderült, hogy orosz bűnözőket engedtek rá a magyar emberekre, és az is kiderült, hogy különböző üzletemberekkel, Naffákkal és Pharaonokkal üzleteltek az elmúlt időszakban. De a múlt héten az is kiderült, hogy a nagy kampányszlogenük, a 2014 előtti kampányszlogenük, az úgynevezett rezsicsökkentés is egy blöff volt, hiszen a 2013-14. évben a gázpiacon jelentős áresés valósult meg, nagyobb, mint amennyit önök a lakossági fogyasztásban érvényesítettek, és az is kiderült, hogy a 2015-ös olajárbedőlés óta nem csökkentették a gáz árát, az energiahordozók árát, ezért összességében mintegy 70 ezer forintot húztak ki a magyar családok zsebéből. Tehát ez a blöff is lelepleződött, és kiderült, hogy önök nem mondtak igazat. Hiába mondják azt, hogy a magyar egészségügy remek állapotban van, miközben sorra halljuk, hogy hány hónapot, évet kell várni egy-egy műtétre, hány háziorvosi körzet nem került betöltésre, és a sürgősségi ellátás során hányan halnak meg vagy hány embernek kell órákat vagy napokat várni a kezelésre; miközben azt is láthatjuk, hogy sorra nyílnak meg a magán-rendelőintézetek, ahol jó pénzű emberek, például az önök oligarchái tudják kezeltetni magukat, a magyar embereknek pedig várakozás és kórházi fertőzés jut.Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. De nem ez az első alkalom, amikor nem tudunk kérdést feltenni a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének, hiszen néhány héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a menekültellenes kampányuk is ordas hazugságokra épül, akkor sem jött be a parlament üléstermébe, és nem válaszolt a kérdésekre, hiszen miközben a Fidesz az adófizetők pénzéből több tíz milliárd forintot költött el, amiből azért részesedett a Fidesz-holdudvar is, a szomszédok, a Habony-kommandó, kiderült, hogy ez a kampány hazugságsorozatra épül, mert 1300 menekültnek önök menedékstátust adtak, több mint 20 ezer külföldi állampolgárnak letelepedési lehetőséget, miközben a letelepedésikötvény-bizniszben az önök barátai több száz milliárd forintot kerestek. Kiderült, hogy orosz bűnözőket engedtek rá a magyar emberekre, és az is kiderült, hogy különböző üzletemberekkel, Naffákkal és Pharaonokkal üzleteltek az elmúlt időszakban. De a múlt héten az is kiderült, hogy a nagy kampányszlogenük, a 2014 előtti kampányszlogenük, az úgynevezett rezsicsökkentés is egy blöff volt, hiszen a 2013-14. évben a gázpiacon jelentős áresés valósult meg, nagyobb, mint amennyit önök a lakossági fogyasztásban érvényesítettek, és az is kiderült, hogy a 2015-ös olajárbedőlés óta nem csökkentették a gáz árát, az energiahordozók árát, ezért összességében mintegy 70 ezer forintot húztak ki a magyar családok zsebéből. Tehát ez a blöff is lelepleződött, és kiderült, hogy önök nem mondtak igazat. Hiába mondják azt, hogy a magyar egészségügy remek állapotban van, miközben sorra halljuk, hogy hány hónapot, évet kell várni egy-egy műtétre, hány háziorvosi körzet nem került betöltésre, és a sürgősségi ellátás során hányan halnak meg vagy hány embernek kell órákat vagy napokat várni a kezelésre; miközben azt is láthatjuk, hogy sorra nyílnak meg a magán-rendelőintézetek, ahol jó pénzű emberek, például az önök oligarchái tudják kezeltetni magukat, a magyar embereknek pedig várakozás és kórházi fertőzés jut.Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. De a múlt héten az is kiderült, hogy a nagy kampányszlogenük, a 2014 előtti kampányszlogenük, az úgynevezett rezsicsökkentés is egy blöff volt, hiszen a 2013-14. évben a gázpiacon jelentős áresés valósult meg, nagyobb, mint amennyit önök a lakossági fogyasztásban érvényesítettek, és az is kiderült, hogy a 2015-ös olajárbedőlés óta nem csökkentették a gáz árát, az energiahordozók árát, ezért összességében mintegy 70 ezer forintot húztak ki a magyar családok zsebéből. Tehát ez a blöff is lelepleződött, és kiderült, hogy önök nem mondtak igazat. Hiába mondják azt, hogy a magyar egészségügy remek állapotban van, miközben sorra halljuk, hogy hány hónapot, évet kell várni egy-egy műtétre, hány háziorvosi körzet nem került betöltésre, és a sürgősségi ellátás során hányan halnak meg vagy hány embernek kell órákat vagy napokat várni a kezelésre; miközben azt is láthatjuk, hogy sorra nyílnak meg a magán-rendelőintézetek, ahol jó pénzű emberek, például az önök oligarchái tudják kezeltetni magukat, a magyar embereknek pedig várakozás és kórházi fertőzés jut.Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. Hiába mondják azt, hogy a magyar egészségügy remek állapotban van, miközben sorra halljuk, hogy hány hónapot, évet kell várni egy-egy műtétre, hány háziorvosi körzet nem került betöltésre, és a sürgősségi ellátás során hányan halnak meg vagy hány embernek kell órákat vagy napokat várni a kezelésre; miközben azt is láthatjuk, hogy sorra nyílnak meg a magán-rendelőintézetek, ahol jó pénzű emberek, például az önök oligarchái tudják kezeltetni magukat, a magyar embereknek pedig várakozás és kórházi fertőzés jut.Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. Ezért mondjuk azt, hogy változás kell, igazságot kell tenni. Igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, még akkor is, ha a miniszterelnök vejéről van szó. Igazságot kell tenni a nyugdíjak terén is, hiszen ma a nyugdíjasok fele 100 ezer forint alatti nyugellátásban részesül. Szegénységben élnek, az ő nyugdíjukat fel kell zárkóztatni.Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. Igazságot kell tenni a devizahitelesek terén is, hiszen önök hiába nyújtottak be törvényjavaslatokat, ma is több százezer család szenved attól a tehertől, amit önök nem hajlandók megoldani. Igazságot kell tenni az egészségügyben is, hiszen minden magyarnak jár a megfelelő ellátás.Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet. Ezért van szükség változásra. A Változás Szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével: április 8-án eljön az igazság pillanata, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm a figyelmet.
  • Ennek az összevisszaságnak oka van. Mégpedig az, hogy az MSZP az elmúlt éveket mindvégig marakodással töltötte: a pozíciókért, a koncért, a listás helyekért marakodtak, marakodnak, ezért nincsenek itt most, ahelyett, hogy az ország ügyeivel foglalkoznának. Annyit tudunk önökről, hogy nem kedvelik a kormányt, nem kedvelik a Fideszt, támogatták Brüsszelben a kvótákat, és egyébként lebontanák a határzárat. Ennyit tudunk önökről.És azt kell mondjam, hogy ebben a helyzetben nem nagy segítség az önök számára az új miniszterelnök-jelöltjük: egy rakás pártot megjárt, sok helyre benézett, az SZDSZ-től az LMP-n át a Párbeszédig. És az a helyzet, hogy önök olyan jelöltet választottak, aki a köpönyegforgatás feketeöves mestere. Mert pár éve ő még azt mondta, hogy jobban utálja a szocikat ő mondta így , mint a Fideszt. Majd nem sokkal később megállapodott önökkel, még ha pár felest be is kellett hozzá verni. Korábban zöldpolitikusként állította be magát, most a Szocialista Párt csődgondnoka lett, mégpedig, ahogy elnézzük, teljes állásban. Nem kevés fordulat ez, na! Önökről egyébként ha már a közpénzekről van szó azt mondta egyszer, hogy végtelenül sajnálja, hogy a baloldali politikusok nem voltak elég tisztességesek. Ez a véleménye az önök miniszterelnök-jelöltjének önökről.Könnyen mondhatnánk, hogy ez az egész a baloldal belügye. Ez részben igaz is, de nem teljesen. Azért nem, mert egy olyan időszakot élünk, amikor az ország biztonságát sok irányból fenyegeti veszély. És ilyen körülmények között egyáltalán nem mindegy, hogy az ellenzéki pártok, így például az MSZP milyen álláspontot képviselnek. (13.20)A tények úgy néznek ki, hogy önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki nyakig bevándorláspárti, de igazából a feje búbjáig. Karácsony Gergely pártja korábban markáns terveket tett közzé a bevándorlási válság megoldására. Kezdődik az egész ott, hogy felszólították a kormányt, hogy azonnal hagyja abba a határvédelmi kerítés építését, mert az, mint fogalmaztak, értelmetlen. Azt is leírta Karácsony pártja, hogy megnyitná a laktanyákat a bevándorlók előtt. Figyelembe véve, hogy Zuglóban volt egy hasonló kezdeményezés, ez így már eléggé ijesztő kép. Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) És azt kell mondjam, hogy ebben a helyzetben nem nagy segítség az önök számára az új miniszterelnök-jelöltjük: egy rakás pártot megjárt, sok helyre benézett, az SZDSZ-től az LMP-n át a Párbeszédig. És az a helyzet, hogy önök olyan jelöltet választottak, aki a köpönyegforgatás feketeöves mestere. Mert pár éve ő még azt mondta, hogy jobban utálja a szocikat ő mondta így , mint a Fideszt. Majd nem sokkal később megállapodott önökkel, még ha pár felest be is kellett hozzá verni. Korábban zöldpolitikusként állította be magát, most a Szocialista Párt csődgondnoka lett, mégpedig, ahogy elnézzük, teljes állásban. Nem kevés fordulat ez, na! Önökről egyébként ha már a közpénzekről van szó azt mondta egyszer, hogy végtelenül sajnálja, hogy a baloldali politikusok nem voltak elég tisztességesek. Ez a véleménye az önök miniszterelnök-jelöltjének önökről.Könnyen mondhatnánk, hogy ez az egész a baloldal belügye. Ez részben igaz is, de nem teljesen. Azért nem, mert egy olyan időszakot élünk, amikor az ország biztonságát sok irányból fenyegeti veszély. És ilyen körülmények között egyáltalán nem mindegy, hogy az ellenzéki pártok, így például az MSZP milyen álláspontot képviselnek. (13.20)A tények úgy néznek ki, hogy önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki nyakig bevándorláspárti, de igazából a feje búbjáig. Karácsony Gergely pártja korábban markáns terveket tett közzé a bevándorlási válság megoldására. Kezdődik az egész ott, hogy felszólították a kormányt, hogy azonnal hagyja abba a határvédelmi kerítés építését, mert az, mint fogalmaztak, értelmetlen. Azt is leírta Karácsony pártja, hogy megnyitná a laktanyákat a bevándorlók előtt. Figyelembe véve, hogy Zuglóban volt egy hasonló kezdeményezés, ez így már eléggé ijesztő kép. Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) Könnyen mondhatnánk, hogy ez az egész a baloldal belügye. Ez részben igaz is, de nem teljesen. Azért nem, mert egy olyan időszakot élünk, amikor az ország biztonságát sok irányból fenyegeti veszély. És ilyen körülmények között egyáltalán nem mindegy, hogy az ellenzéki pártok, így például az MSZP milyen álláspontot képviselnek. (13.20)A tények úgy néznek ki, hogy önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki nyakig bevándorláspárti, de igazából a feje búbjáig. Karácsony Gergely pártja korábban markáns terveket tett közzé a bevándorlási válság megoldására. Kezdődik az egész ott, hogy felszólították a kormányt, hogy azonnal hagyja abba a határvédelmi kerítés építését, mert az, mint fogalmaztak, értelmetlen. Azt is leírta Karácsony pártja, hogy megnyitná a laktanyákat a bevándorlók előtt. Figyelembe véve, hogy Zuglóban volt egy hasonló kezdeményezés, ez így már eléggé ijesztő kép. Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) (13.20)A tények úgy néznek ki, hogy önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki nyakig bevándorláspárti, de igazából a feje búbjáig. Karácsony Gergely pártja korábban markáns terveket tett közzé a bevándorlási válság megoldására. Kezdődik az egész ott, hogy felszólították a kormányt, hogy azonnal hagyja abba a határvédelmi kerítés építését, mert az, mint fogalmaztak, értelmetlen. Azt is leírta Karácsony pártja, hogy megnyitná a laktanyákat a bevándorlók előtt. Figyelembe véve, hogy Zuglóban volt egy hasonló kezdeményezés, ez így már eléggé ijesztő kép. Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) (13.20)A tények úgy néznek ki, hogy önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki nyakig bevándorláspárti, de igazából a feje búbjáig. Karácsony Gergely pártja korábban markáns terveket tett közzé a bevándorlási válság megoldására. Kezdődik az egész ott, hogy felszólították a kormányt, hogy azonnal hagyja abba a határvédelmi kerítés építését, mert az, mint fogalmaztak, értelmetlen. Azt is leírta Karácsony pártja, hogy megnyitná a laktanyákat a bevándorlók előtt. Figyelembe véve, hogy Zuglóban volt egy hasonló kezdeményezés, ez így már eléggé ijesztő kép. Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) A tények úgy néznek ki, hogy önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki nyakig bevándorláspárti, de igazából a feje búbjáig. Karácsony Gergely pártja korábban markáns terveket tett közzé a bevándorlási válság megoldására. Kezdődik az egész ott, hogy felszólították a kormányt, hogy azonnal hagyja abba a határvédelmi kerítés építését, mert az, mint fogalmaztak, értelmetlen. Azt is leírta Karácsony pártja, hogy megnyitná a laktanyákat a bevándorlók előtt. Figyelembe véve, hogy Zuglóban volt egy hasonló kezdeményezés, ez így már eléggé ijesztő kép. Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) A tények úgy néznek ki, hogy önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki nyakig bevándorláspárti, de igazából a feje búbjáig. Karácsony Gergely pártja korábban markáns terveket tett közzé a bevándorlási válság megoldására. Kezdődik az egész ott, hogy felszólították a kormányt, hogy azonnal hagyja abba a határvédelmi kerítés építését, mert az, mint fogalmaztak, értelmetlen. Azt is leírta Karácsony pártja, hogy megnyitná a laktanyákat a bevándorlók előtt. Figyelembe véve, hogy Zuglóban volt egy hasonló kezdeményezés, ez így már eléggé ijesztő kép. Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ilyen előzmények után már azon sem igazán csodálkozhatunk, hogy Karácsony Gergely pártja tizennégyszer szavazta meg a betelepítéseket Brüsszelben. Tizennégyszer! Ennyiszer mentek szembe az ország érdekeivel és a magyarok akaratával. Jellemző módon ezt Karácsony Gergely, az önök miniszterelnök-jelöltje egy múlt heti sajtótájékoztatón egy az egyben letagadta; azt is, hogy mindvégig támogatták a kvótát, és azt is, hogy támadták a határzárat. Ha lett volna a helyszínen röntgenkészülék, akkor ott rögtön kimutatja a sárga kerítésvágót Karácsony Gergely zsebében. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Ház! Mindezekből világosan következik az, hogy Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, s nemcsak azért, mert önöknek csak a konc számít, nemcsak azért, mert továbbra is a megszorítás a mániájuk, hanem mindenekelőtt azért, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék. Ha lehetőséget kapnának, azonnal behódolnának, és minden bevándorlást támogató tervet azonnal végrehajtanának. Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ön azt a címet adta a felszólalásának, hogy ha jól idézem fel változás kell Magyarországon. Ezzel egy szempontból egyet is értünk: jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért. Ha ez megvalósulna, na, az lenne az igazi változás. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)