• Minden valószínűség szerint Orbán Viktor utasítására a csalássorozatban részt vettek fideszes önkormányzatok, polgármesterek, a kormány tagjai, miniszterek, államtitkárok. Ez még súlyosbítja ezt az esetet, hiszen itt már akár maffiakormányról is beszélhetünk. S ha ezen fölhördülnek, akkor hadd emlékeztessem önöket Lázár János szavaira. Nem én találtam ki, ő mondta, hogy 2009-ben ő és Tiborcz István közösen találták ki ezt a bizniszt. Lázár János volt az, aki közösen találta ki Tiborcz Istvánnal azt a sémát, amivel súlyos milliárdokat loptak el a magyar adófizetőktől. Lázár János, aki azért lenne felelős, hogy az európai unós pénzeket felügyelje, találta ki Tiborcz Istvánnal közösen. Aztán 2012-re kialakult az elkövetői kör cégekkel, biztos, állandó emberekkel, akik ugyanarra a sémára dolgoztak minisztériumi és önkormányzati belső információk alapján, minisztériumi és önkormányzati segítséggel készítették elő a projekteket, írták a szakértői véleményeket, írták a pályázatokat, szervezték az úgynevezett versenytársakat, magyarul: az illegális tevékenységüket próbálták legálisnak feltüntetni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezzel az üggyel egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy a magyar ügyészség nem az ország, hanem a Fidesz érdekében, a Fidesz irányítása alatt működik. Hiszen a magyar ügyészség szinte ugyanabban az időintervallumban ugyanazokat az ügyeket vizsgálta, mint az Európai Csalás Elleni Hivatal, és a magyar ügyészség azt mondta, hogy itt minden rendben van, hiszen Tiborcz Istvánról van szó, Orbán Viktor vejéről, semmi törvénytelenség nem történt, az Európai Csalás Elleni Hivatal pedig megállapította, hogy súlyos szabálytalanságok történtek, hiszen a száz százalékát visszaköveteli ezeknek az uniós forrásoknak, hiszen ő mondta ki azt, és föltárta az elkövetői kört, hogy itt bűnszövetségben és előre megfontoltan kialakított elkövetői körrel, ugyanazzal az elkövetői körrel végezték ezeket a dolgokat. A következményeket természetesen majd a magyar adófizetők viselik. Addig, amíg azok, akik ellopták ezeket a pénzeket, nyugodtan luxuséletet élhetnek, Orbán Viktor és környezete nyugodtan élheti a luxuséletét luxusingatlanokban, luxusautóval, luxusutazással, luxusjachtokkal, magángépekkel és minden egyéb mással, míg a lopásért kapott büntetést pedig majd a magyar embereknek kell kifizetniük. Képviselőtársaim, én úgy gondolom, hogy ez teljes mértékben felháborító. Más országokban, mint mondtam, demokratikus országokban, még kimondani is furcsa, például Dél-Afrikában nem így működnek a dolgok. Ha megnézik, akkor Dél-Afrikában a saját párttársai kényszerítették rá a miniszterelnököt, hogy mondjon le, amikor korrupciós ügybe keveredett, és amikor letartóztatták a hozzá kapcsolható egyik legnagyobb oligarchacsaládot. Önöknek is lehetőségük lett volna rákényszeríteni Orbán Viktort arra, hogy mondjon le, de önök elmulasztották ezt a lehetőséget. Kérem, vessék a figyelmüket Dél-Koreára, no nem azért, mintha azt javasolnám önöknek, hogy téli olimpiát rendezzenek, nem, hanem azért, mert ott a korábbi dél-koreai elnök strómanját éppen most ítélték el húsz évre. Higgyék el, le fogjuk váltani önöket, kormányra kerülünk, itt is elszámoltatás lesz, és lehet, hogy a strómanok itt is majd ugyanilyen hosszú időre vonulnak majd börtönbe. (Taps a Jobbik soraiban.) Aztán 2012-re kialakult az elkövetői kör cégekkel, biztos, állandó emberekkel, akik ugyanarra a sémára dolgoztak minisztériumi és önkormányzati belső információk alapján, minisztériumi és önkormányzati segítséggel készítették elő a projekteket, írták a szakértői véleményeket, írták a pályázatokat, szervezték az úgynevezett versenytársakat, magyarul: az illegális tevékenységüket próbálták legálisnak feltüntetni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezzel az üggyel egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy a magyar ügyészség nem az ország, hanem a Fidesz érdekében, a Fidesz irányítása alatt működik. Hiszen a magyar ügyészség szinte ugyanabban az időintervallumban ugyanazokat az ügyeket vizsgálta, mint az Európai Csalás Elleni Hivatal, és a magyar ügyészség azt mondta, hogy itt minden rendben van, hiszen Tiborcz Istvánról van szó, Orbán Viktor vejéről, semmi törvénytelenség nem történt, az Európai Csalás Elleni Hivatal pedig megállapította, hogy súlyos szabálytalanságok történtek, hiszen a száz százalékát visszaköveteli ezeknek az uniós forrásoknak, hiszen ő mondta ki azt, és föltárta az elkövetői kört, hogy itt bűnszövetségben és előre megfontoltan kialakított elkövetői körrel, ugyanazzal az elkövetői körrel végezték ezeket a dolgokat. A következményeket természetesen majd a magyar adófizetők viselik. Addig, amíg azok, akik ellopták ezeket a pénzeket, nyugodtan luxuséletet élhetnek, Orbán Viktor és környezete nyugodtan élheti a luxuséletét luxusingatlanokban, luxusautóval, luxusutazással, luxusjachtokkal, magángépekkel és minden egyéb mással, míg a lopásért kapott büntetést pedig majd a magyar embereknek kell kifizetniük. Képviselőtársaim, én úgy gondolom, hogy ez teljes mértékben felháborító. Más országokban, mint mondtam, demokratikus országokban, még kimondani is furcsa, például Dél-Afrikában nem így működnek a dolgok. Ha megnézik, akkor Dél-Afrikában a saját párttársai kényszerítették rá a miniszterelnököt, hogy mondjon le, amikor korrupciós ügybe keveredett, és amikor letartóztatták a hozzá kapcsolható egyik legnagyobb oligarchacsaládot. Önöknek is lehetőségük lett volna rákényszeríteni Orbán Viktort arra, hogy mondjon le, de önök elmulasztották ezt a lehetőséget. Kérem, vessék a figyelmüket Dél-Koreára, no nem azért, mintha azt javasolnám önöknek, hogy téli olimpiát rendezzenek, nem, hanem azért, mert ott a korábbi dél-koreai elnök strómanját éppen most ítélték el húsz évre. Higgyék el, le fogjuk váltani önöket, kormányra kerülünk, itt is elszámoltatás lesz, és lehet, hogy a strómanok itt is majd ugyanilyen hosszú időre vonulnak majd börtönbe. (Taps a Jobbik soraiban.) Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezzel az üggyel egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy a magyar ügyészség nem az ország, hanem a Fidesz érdekében, a Fidesz irányítása alatt működik. Hiszen a magyar ügyészség szinte ugyanabban az időintervallumban ugyanazokat az ügyeket vizsgálta, mint az Európai Csalás Elleni Hivatal, és a magyar ügyészség azt mondta, hogy itt minden rendben van, hiszen Tiborcz Istvánról van szó, Orbán Viktor vejéről, semmi törvénytelenség nem történt, az Európai Csalás Elleni Hivatal pedig megállapította, hogy súlyos szabálytalanságok történtek, hiszen a száz százalékát visszaköveteli ezeknek az uniós forrásoknak, hiszen ő mondta ki azt, és föltárta az elkövetői kört, hogy itt bűnszövetségben és előre megfontoltan kialakított elkövetői körrel, ugyanazzal az elkövetői körrel végezték ezeket a dolgokat. A következményeket természetesen majd a magyar adófizetők viselik. Addig, amíg azok, akik ellopták ezeket a pénzeket, nyugodtan luxuséletet élhetnek, Orbán Viktor és környezete nyugodtan élheti a luxuséletét luxusingatlanokban, luxusautóval, luxusutazással, luxusjachtokkal, magángépekkel és minden egyéb mással, míg a lopásért kapott büntetést pedig majd a magyar embereknek kell kifizetniük. Képviselőtársaim, én úgy gondolom, hogy ez teljes mértékben felháborító. Más országokban, mint mondtam, demokratikus országokban, még kimondani is furcsa, például Dél-Afrikában nem így működnek a dolgok. Ha megnézik, akkor Dél-Afrikában a saját párttársai kényszerítették rá a miniszterelnököt, hogy mondjon le, amikor korrupciós ügybe keveredett, és amikor letartóztatták a hozzá kapcsolható egyik legnagyobb oligarchacsaládot. Önöknek is lehetőségük lett volna rákényszeríteni Orbán Viktort arra, hogy mondjon le, de önök elmulasztották ezt a lehetőséget. Kérem, vessék a figyelmüket Dél-Koreára, no nem azért, mintha azt javasolnám önöknek, hogy téli olimpiát rendezzenek, nem, hanem azért, mert ott a korábbi dél-koreai elnök strómanját éppen most ítélték el húsz évre. Higgyék el, le fogjuk váltani önöket, kormányra kerülünk, itt is elszámoltatás lesz, és lehet, hogy a strómanok itt is majd ugyanilyen hosszú időre vonulnak majd börtönbe. (Taps a Jobbik soraiban.) A következményeket természetesen majd a magyar adófizetők viselik. Addig, amíg azok, akik ellopták ezeket a pénzeket, nyugodtan luxuséletet élhetnek, Orbán Viktor és környezete nyugodtan élheti a luxuséletét luxusingatlanokban, luxusautóval, luxusutazással, luxusjachtokkal, magángépekkel és minden egyéb mással, míg a lopásért kapott büntetést pedig majd a magyar embereknek kell kifizetniük. Képviselőtársaim, én úgy gondolom, hogy ez teljes mértékben felháborító. Más országokban, mint mondtam, demokratikus országokban, még kimondani is furcsa, például Dél-Afrikában nem így működnek a dolgok. Ha megnézik, akkor Dél-Afrikában a saját párttársai kényszerítették rá a miniszterelnököt, hogy mondjon le, amikor korrupciós ügybe keveredett, és amikor letartóztatták a hozzá kapcsolható egyik legnagyobb oligarchacsaládot. Önöknek is lehetőségük lett volna rákényszeríteni Orbán Viktort arra, hogy mondjon le, de önök elmulasztották ezt a lehetőséget. Kérem, vessék a figyelmüket Dél-Koreára, no nem azért, mintha azt javasolnám önöknek, hogy téli olimpiát rendezzenek, nem, hanem azért, mert ott a korábbi dél-koreai elnök strómanját éppen most ítélték el húsz évre. Higgyék el, le fogjuk váltani önöket, kormányra kerülünk, itt is elszámoltatás lesz, és lehet, hogy a strómanok itt is majd ugyanilyen hosszú időre vonulnak majd börtönbe. (Taps a Jobbik soraiban.) Más országokban, mint mondtam, demokratikus országokban, még kimondani is furcsa, például Dél-Afrikában nem így működnek a dolgok. Ha megnézik, akkor Dél-Afrikában a saját párttársai kényszerítették rá a miniszterelnököt, hogy mondjon le, amikor korrupciós ügybe keveredett, és amikor letartóztatták a hozzá kapcsolható egyik legnagyobb oligarchacsaládot. Önöknek is lehetőségük lett volna rákényszeríteni Orbán Viktort arra, hogy mondjon le, de önök elmulasztották ezt a lehetőséget. Kérem, vessék a figyelmüket Dél-Koreára, no nem azért, mintha azt javasolnám önöknek, hogy téli olimpiát rendezzenek, nem, hanem azért, mert ott a korábbi dél-koreai elnök strómanját éppen most ítélték el húsz évre. Higgyék el, le fogjuk váltani önöket, kormányra kerülünk, itt is elszámoltatás lesz, és lehet, hogy a strómanok itt is majd ugyanilyen hosszú időre vonulnak majd börtönbe. (Taps a Jobbik soraiban.) Higgyék el, le fogjuk váltani önöket, kormányra kerülünk, itt is elszámoltatás lesz, és lehet, hogy a strómanok itt is majd ugyanilyen hosszú időre vonulnak majd börtönbe. (Taps a Jobbik soraiban.)
  • ELNÖK: Nyugalom, nyugalom! Nem mondom, hogy uraim, de nyugalom! DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Én sokszor végighallgattam önöket a négy év alatt nagy türelemmel, arra kérem, hogy ezt az öt percet adják meg nekem. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, s önök ezt pontosan tudják. Pontosan tudják, hogy megkezdődött a kampány, pontosan tudták, hogy az OLAF most csak megismétli azt, amit évekkel ezelőtt már megkezdett, amit évekkel ezelőtt egyszer már kivizsgáltak. Vizsgálatakor azt az eredményt hozta, amit hozott, s ezzel önök nem értenek egyet szívük joga. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy az OLAF ezt az újrakezdést, ezt az újravizsgálatot éppen a választási kampány kezdetén hozta megint elő. Meggyőződésünk és meggyőződésem, hogy az OLAF-nak ez a kezdeményezése nem más, mint egy brüsszeli kampányakció, nem más, mint egy brüsszeli kampányjelentés, nem más, mint az a brüsszeli szándék, amely furcsa módon egy most mást mutató pártot kíván támogatni. Egyébként, tisztelt képviselő úr, ez a lejárató hadjárat célt is tévesztett, hiszen az idézett OLAF-jelentés a 2009-2014 közötti időre vonatkozik, és ha önök addig nem tudták, az azóta eltelt időben, ha máshonnan nem, a sajtóból is megtudhatták, hogy ebben az időben az önök által felemlegetett cég fő tulajdonosa nem a miniszterelnök veje, hanem Simicska Lajos cége volt. (Gyöngyösi Márton: De akkor veletek volt a Simicska!) (13.30)Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Nyugalom, nyugalom! Nem mondom, hogy uraim, de nyugalom! DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Én sokszor végighallgattam önöket a négy év alatt nagy türelemmel, arra kérem, hogy ezt az öt percet adják meg nekem. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, s önök ezt pontosan tudják. Pontosan tudják, hogy megkezdődött a kampány, pontosan tudták, hogy az OLAF most csak megismétli azt, amit évekkel ezelőtt már megkezdett, amit évekkel ezelőtt egyszer már kivizsgáltak. Vizsgálatakor azt az eredményt hozta, amit hozott, s ezzel önök nem értenek egyet szívük joga. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy az OLAF ezt az újrakezdést, ezt az újravizsgálatot éppen a választási kampány kezdetén hozta megint elő. Meggyőződésünk és meggyőződésem, hogy az OLAF-nak ez a kezdeményezése nem más, mint egy brüsszeli kampányakció, nem más, mint egy brüsszeli kampányjelentés, nem más, mint az a brüsszeli szándék, amely furcsa módon egy most mást mutató pártot kíván támogatni. Egyébként, tisztelt képviselő úr, ez a lejárató hadjárat célt is tévesztett, hiszen az idézett OLAF-jelentés a 2009-2014 közötti időre vonatkozik, és ha önök addig nem tudták, az azóta eltelt időben, ha máshonnan nem, a sajtóból is megtudhatták, hogy ebben az időben az önök által felemlegetett cég fő tulajdonosa nem a miniszterelnök veje, hanem Simicska Lajos cége volt. (Gyöngyösi Márton: De akkor veletek volt a Simicska!) (13.30)Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy az OLAF ezt az újrakezdést, ezt az újravizsgálatot éppen a választási kampány kezdetén hozta megint elő. Meggyőződésünk és meggyőződésem, hogy az OLAF-nak ez a kezdeményezése nem más, mint egy brüsszeli kampányakció, nem más, mint egy brüsszeli kampányjelentés, nem más, mint az a brüsszeli szándék, amely furcsa módon egy most mást mutató pártot kíván támogatni. Egyébként, tisztelt képviselő úr, ez a lejárató hadjárat célt is tévesztett, hiszen az idézett OLAF-jelentés a 2009-2014 közötti időre vonatkozik, és ha önök addig nem tudták, az azóta eltelt időben, ha máshonnan nem, a sajtóból is megtudhatták, hogy ebben az időben az önök által felemlegetett cég fő tulajdonosa nem a miniszterelnök veje, hanem Simicska Lajos cége volt. (Gyöngyösi Márton: De akkor veletek volt a Simicska!) (13.30)Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Egyébként, tisztelt képviselő úr, ez a lejárató hadjárat célt is tévesztett, hiszen az idézett OLAF-jelentés a 2009-2014 közötti időre vonatkozik, és ha önök addig nem tudták, az azóta eltelt időben, ha máshonnan nem, a sajtóból is megtudhatták, hogy ebben az időben az önök által felemlegetett cég fő tulajdonosa nem a miniszterelnök veje, hanem Simicska Lajos cége volt. (Gyöngyösi Márton: De akkor veletek volt a Simicska!) (13.30)Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (13.30)Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (13.30)Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ha már itt tartunk, és a pénzügyi kérdésekben önök ennyire elmerültek, hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene végre választ adni. A kérdés az, hogy egy ilyen nagyon kemény, esetenként ordas hangokat megütő pártot hogyan lehetett tokkal-vonóval, cakpakk felvásárolni. Márpedig önöket néhány plakáthellyel felvásárolták, ez az igazság. Tudom, hogy ez rosszulesik, tudom, hogy nem szívesen hallgatják, tudom, hogy sok minden az eszükbe jut, de erre választ kellene adni. Ezt az erre illetékes hatóságok kimondták, önök jogsértő módon, áron alul kaptak sok ezer plakáthelyet az előbb említett vállalkozótól. Önök azt állítják, hogy ez üzleti titok, nem árulhatják el, hogy mennyibe kerültek ezek. Ez mutatja egyébként azt is, hogy a politikát mennyire üzletnek, és ami még rosszabb, napi üzletnek, piaci üzletnek tekintik.Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Nem ez az egyetlen eset. Nem tisztázták, mi a szerepe a frakcióvezetőjüknek egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Nem szívesen hallgatják, és nem szívesen beszélnek róla, hogy a nepotizmus ügyében erős dolgok derültek ki. A Jobbik korábbi nyolctagú elnökségéből legalább hét tag közeli rokonának jutott pénz vagy valamilyen pozíció a pártban, vagy egy hozzá köthető szervezetben. Nem először hallják, nem először hallják, és úgy gondolom, hogy ez a választási kampányt megelőző időszakban és jelenleg is, de a jövőben is az egyik legnagyobb tanulság lesz. Önök, egy radikálisnak indult párt a pénzért és hatalomért mindenre képesek. (Taps a kormánypárti padsorokban.)