• De térjünk vissza a jelenbe! A nagy-nagy szabadságharcuk közepette aztán januárban lebuktak, kiderült, hogy csak tavaly 1300, az elmúlt három évben pedig összességében 3500 migránst fogadtak be különböző jogcímeken. (Folyamatos közbekiáltások a Fidesz soraiból, köztük Németh Szilárd István: Te is tudod, hogy nem igaz, amit mondasz. Az elnök csenget.) Bocsánatot kért-e már Orbán Viktor, bocsánatot kért-e már önök közül bárki, például az őcsényiektől, és megmagyarázták-e már nekik, hogy önök (Folyamatos közbeszólások, köztük Németh Szilárd István: Idejössz és hazudsz!) azok ellen idéztek lincshangulatot, akiket egyébként önök fogadtak be? (Közbekiáltások a Fidesz és a Jobbik soraiból. Z. Kárpát Dániel és Németh Szilárd István egymással konzultál.) Megmagyarázták-e, például Németh Szilárd megmagyarázta-e az őcsényieknek, azoknak a becsapott embereknek, hogy mi a különbség a kvótás szír, a kvótás afgán, a kvótás iraki vagy az önök által oltalmazotti státuszba fogadott szír, afgán és iraki között? (Németh Szilárd István: Ne beszéljél butaságot!) Sikerült-e ezt megmagyarázni? Nem hiszem. Tessék nekem megmutatni… (Felzúdulás, közbekiáltások. Az elnök csenget.) Elnök úr, egy pillanatra elvárnám én is a segítséget. Meg tudják-e nekem mutatni az elmúlt három év bármelyik óriásplakátját az önök óriásplakátjai közül, az elmúlt három év bármelyik nemzeti konzultációs kérdőívükön vagy a sikertelen népszavazás bármelyik válaszadási lehetőségei közül, ahol odatették zárójelbe, hogy kivéve genfi egyezmény? Tudnak-e ilyet mutatni az önök propagandájából, amiben elmagyarázták volna az embereknek a sikerpropaganda közepette, hogy kivéve: genfi egyezmény? Segítek, nem tudnak ilyet mutatni, ugyanis önök ezt elhallgatták. De még egyszer mondom, a probléma nem ezzel van, hogy betartották a nemzetközi egyezményeket, a probléma azzal van, hogy önök végighazudták az elmúlt három évet, és azt állították, hogy nem tartjuk be a nemzetközi egyezményeket.Úgyhogy, államtitkár úr, nagy-nagy tisztelettel várom a becsapott emberek nevében a bocsánatkérést, öné a lehetőség. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) (15.30) Meg tudják-e nekem mutatni az elmúlt három év bármelyik óriásplakátját az önök óriásplakátjai közül, az elmúlt három év bármelyik nemzeti konzultációs kérdőívükön vagy a sikertelen népszavazás bármelyik válaszadási lehetőségei közül, ahol odatették zárójelbe, hogy kivéve genfi egyezmény? Tudnak-e ilyet mutatni az önök propagandájából, amiben elmagyarázták volna az embereknek a sikerpropaganda közepette, hogy kivéve: genfi egyezmény? Segítek, nem tudnak ilyet mutatni, ugyanis önök ezt elhallgatták. De még egyszer mondom, a probléma nem ezzel van, hogy betartották a nemzetközi egyezményeket, a probléma azzal van, hogy önök végighazudták az elmúlt három évet, és azt állították, hogy nem tartjuk be a nemzetközi egyezményeket.Úgyhogy, államtitkár úr, nagy-nagy tisztelettel várom a becsapott emberek nevében a bocsánatkérést, öné a lehetőség. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) (15.30) Úgyhogy, államtitkár úr, nagy-nagy tisztelettel várom a becsapott emberek nevében a bocsánatkérést, öné a lehetőség. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) (15.30) (15.30) (15.30) (15.30)
  • Szeretném kihangsúlyozni, hogy mi, magyarok a migránsválság kezdete óta megkülönböztetjük a védelemre szorulókat (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiban. Mirkóczki Ádám: Most már!) a gazdasági vagy megélhetési migránsoktól, akik azért jönnek Európába, egyébként biztonságos országokból, mert európai, azon belül is főképp német életszínvonalat, német jólétet akarnak maguknak. Őket mi nem tekintjük menekülteknek, mert nem is azok. A védelemre szorulók megsegítése számunkra evidencia, mindig is az volt, de az illegális bevándorlókból továbbra sem kérünk.Miközben a Soros-tervet végrehajtó gépezet és a brüsszeliták folyamatosan azzal vádolják Magyarországot, hogy mi nem vagyunk szolidárisak, hogy mi szívtelenek vagyunk, az igazság ennek az ellenkezője. A magyaroknak van szíve, mi kezdettől fogva védelemben részesítjük azokat, akik erre rászorulnak, és hogy ezt a tényt most számon kérte rajtam: különösen a nőket, a gyerekeket, ha valóban háborús területről érkeznek és legálisan jönnek hozzánk. Mi mindenkin segítünk, aki valóban rászorul és betartja a törvényeinket, aki szabályosan érkezik a határátkelőkön, és a tranzitzónákban betartja a törvényeinket, és valóban védelemre szorul, az Magyarországon megkapja a megfelelő segítséget és az ellátást. Ez eddig is így volt, ezután is így lesz, illegálisan érkező gazdasági migránsokat eddig sem engedtünk be, ezután sem fogunk beengedni. Természetesen a magyar törvények szigorúak, a védelem csak addig jár, amíg arra szükség van, aki már nem szorul védelemre, annak el kell hagynia Magyarország területét.Brüsszel bevándorláspolitikájával és a kötelező kvótával pont az a problémánk, hogy olyan migránsokat akarnak a nyakunkba telepíteni, akik törvénytelenül lépték át a határokat, akik semmilyen védelemre nem szorulnak, akik valójában gazdasági bevándorlók. Magyarország minden tekintetben betartja nemzetközi kötelezettségeit. Ma azok az ellenzéki politikusok bírálják a magyar kormányt, akik valójában bevándorlóországgá akarják alakítani az országot. Ön sem szavazta meg az alkotmánymódosítást, tisztelt képviselő úr (Mirkóczki Ádám: Államtitkár úr, ön hétszer nem szavazta meg!), a népszavazás után pedig tudta, hogy szükség lenne rá. A nemzeti konzultáció során a magyarok minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb egyetértésben kinyilvánították, hogy nem kérnek a Soros-tervből, a magyarok erős határvédelmet akarnak és határozott fellépést azokkal szemben, akik a bevándorlást szervezik és segítik. A kormány a jövőben is ehhez tartja magát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Miközben a Soros-tervet végrehajtó gépezet és a brüsszeliták folyamatosan azzal vádolják Magyarországot, hogy mi nem vagyunk szolidárisak, hogy mi szívtelenek vagyunk, az igazság ennek az ellenkezője. A magyaroknak van szíve, mi kezdettől fogva védelemben részesítjük azokat, akik erre rászorulnak, és hogy ezt a tényt most számon kérte rajtam: különösen a nőket, a gyerekeket, ha valóban háborús területről érkeznek és legálisan jönnek hozzánk. Mi mindenkin segítünk, aki valóban rászorul és betartja a törvényeinket, aki szabályosan érkezik a határátkelőkön, és a tranzitzónákban betartja a törvényeinket, és valóban védelemre szorul, az Magyarországon megkapja a megfelelő segítséget és az ellátást. Ez eddig is így volt, ezután is így lesz, illegálisan érkező gazdasági migránsokat eddig sem engedtünk be, ezután sem fogunk beengedni. Természetesen a magyar törvények szigorúak, a védelem csak addig jár, amíg arra szükség van, aki már nem szorul védelemre, annak el kell hagynia Magyarország területét.Brüsszel bevándorláspolitikájával és a kötelező kvótával pont az a problémánk, hogy olyan migránsokat akarnak a nyakunkba telepíteni, akik törvénytelenül lépték át a határokat, akik semmilyen védelemre nem szorulnak, akik valójában gazdasági bevándorlók. Magyarország minden tekintetben betartja nemzetközi kötelezettségeit. Ma azok az ellenzéki politikusok bírálják a magyar kormányt, akik valójában bevándorlóországgá akarják alakítani az országot. Ön sem szavazta meg az alkotmánymódosítást, tisztelt képviselő úr (Mirkóczki Ádám: Államtitkár úr, ön hétszer nem szavazta meg!), a népszavazás után pedig tudta, hogy szükség lenne rá. A nemzeti konzultáció során a magyarok minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb egyetértésben kinyilvánították, hogy nem kérnek a Soros-tervből, a magyarok erős határvédelmet akarnak és határozott fellépést azokkal szemben, akik a bevándorlást szervezik és segítik. A kormány a jövőben is ehhez tartja magát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Brüsszel bevándorláspolitikájával és a kötelező kvótával pont az a problémánk, hogy olyan migránsokat akarnak a nyakunkba telepíteni, akik törvénytelenül lépték át a határokat, akik semmilyen védelemre nem szorulnak, akik valójában gazdasági bevándorlók. Magyarország minden tekintetben betartja nemzetközi kötelezettségeit. Ma azok az ellenzéki politikusok bírálják a magyar kormányt, akik valójában bevándorlóországgá akarják alakítani az országot. Ön sem szavazta meg az alkotmánymódosítást, tisztelt képviselő úr (Mirkóczki Ádám: Államtitkár úr, ön hétszer nem szavazta meg!), a népszavazás után pedig tudta, hogy szükség lenne rá. A nemzeti konzultáció során a magyarok minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb egyetértésben kinyilvánították, hogy nem kérnek a Soros-tervből, a magyarok erős határvédelmet akarnak és határozott fellépést azokkal szemben, akik a bevándorlást szervezik és segítik. A kormány a jövőben is ehhez tartja magát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Magyarország minden tekintetben betartja nemzetközi kötelezettségeit. Ma azok az ellenzéki politikusok bírálják a magyar kormányt, akik valójában bevándorlóországgá akarják alakítani az országot. Ön sem szavazta meg az alkotmánymódosítást, tisztelt képviselő úr (Mirkóczki Ádám: Államtitkár úr, ön hétszer nem szavazta meg!), a népszavazás után pedig tudta, hogy szükség lenne rá. A nemzeti konzultáció során a magyarok minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb egyetértésben kinyilvánították, hogy nem kérnek a Soros-tervből, a magyarok erős határvédelmet akarnak és határozott fellépést azokkal szemben, akik a bevándorlást szervezik és segítik. A kormány a jövőben is ehhez tartja magát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • Ezzel a hazugsággal kellene már szembenézni. Köszönöm szépen. (Taps, közbeszólások a Jobbik soraiban: Így van!)
  • Tisztelt Országgyűlés! Vejkey Imre, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a külgazdasági és külügyminiszterhez: „Egységben az erő az újabb kvóta-zsarolás elutasítása” címmel. Megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak. (Zaj. Mozgás.) Bocsánat, képviselőtársaim, kérem, hogy foglalják el a helyüket. Képviselő úr, öné a szó.