• A Házbizottság a házszabálytól való eltérésben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi napon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Ezt a javaslatot T/19773/3. számon ismerhetik meg a honlapon. (14.20)Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 146 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.Ennek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 16 óra 20 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára a mai napon, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. (14.20)Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 146 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.Ennek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 16 óra 20 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára a mai napon, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. (14.20)Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 146 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.Ennek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 16 óra 20 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára a mai napon, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 146 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.Ennek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 16 óra 20 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára a mai napon, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 146 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.Ennek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 16 óra 20 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára a mai napon, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Ház 146 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.Ennek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 16 óra 20 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára a mai napon, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Ennek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 16 óra 20 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára a mai napon, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” szóló H/19861. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/19861/3. számon ismerhetik meg a honlapon.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Ház 117 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül a házszabálytól való eltérést nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett H/19861. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem önöket, elfogadják-e a H/19861. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház 117 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kivételes eljárásban történő tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Ennek a döntésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 22 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Ház! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Az eljárás az előzőekhez hasonló. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/19862. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Ház a javaslatot 117 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el.E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. E döntés eredményeképpen a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 24 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Ház! Az elnöki jogkörben előterjesztett házszabálytól való eltérés azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatozó javaslatot T/19863/2. számon a honlapon ismerhetik meg.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Ház 118 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez.A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az imént említett T/19863. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezi, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor.Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához az indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház a kivételes eljárásban való tárgyaláshoz 117 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hozzájárult.Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Ennek megfelelően ma a módosító javaslatok benyújtására 17 óra 26 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő harmadik óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19868. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 118 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Így a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 28 percig van lehetőség; a törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-i ülésén a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló T/18783. számú törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitájára, valamint az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosítással egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapja 8 órakor kezdődjön, továbbá az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a határozathozatalokra legkorábban 16 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a látható többség ezzel egyetért. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően, 1. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezzel a javaslattal is egyetért. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján „A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben” című H/19861. számú határozati javaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, az kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.(14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. (14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. (14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. (14.30)Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés február 20-i, keddi ülésnapján a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításával összefüggő T/19868. számú törvényjavaslat összevont vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy „Az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról” szóló T/19859. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján közvetlenül a határozathozatalok előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat, valamint a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 19-i, hétfői ülésnapján „Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról” szóló H/18293. számú határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének megtárgyalását követően a következő sorrendben kerüljön sor az alábbiak szerint: először a T/19863. számú törvényjavaslat, majd másodszor a T/19773. számú törvényjavaslat kerüljön megtárgyalásra. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy amennyiben az Országgyűlés a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez nem járul hozzá, de a törvényjavaslatok kivételes eljárásban történő tárgyalásához hozzájárul, a törvényjavaslatok összevont vitáira az Országgyűlés 2018. február 20-i, keddi ülésnapján a Lengyelország melletti kiállásról szóló H/19861. számú határozati javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2018. február 19-20-ai ülése egészüljön ki a 2018. február 21ei, szerdai ülésnappal, amely ülésnapon a „Változás kell Magyarországon! Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című V/19797. számú politikai vita lefolytatására kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére a ma kezdődő ülésünk napirendje kiegészül a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló T/19594. számú, továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló T/19749. számú törvényjavaslatok tárgysorozatba vételének döntésével. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2017.” című, B/19230. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérdezem a tisztelt Házat, egyetért-e ezzel az indítvánnyal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016” című, B/18947. számú előterjesztés megtárgyalására és határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Megállapítom, hogy a Ház a bizottságot a határozathozatalra 115 igen szavazattal és 28 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül kérte fel. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tisztelt Országgyűlés! Most személyi javaslatról való döntésre nem kerül sor.Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Soron következik a mentelmi ügy megtárgyalása és határozathozatala.Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. Tájékoztatom önöket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25. Bpk.13.172/2017/2-II. számú végzésében Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta magánvádas ügyben. Ezt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi bizottságnak.A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A Mentelmi bizottság H/19878. számon határozati javaslatot terjesztett elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi jogával kapcsolatban, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben. A határozathozatal előtt megadom a szót Hargitai János úrnak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, maximum 5 perces időkeretben.