• DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar versenyképesség alakulásáról szeretném önt kérdezni, ugyanis a tapasztalat az, hogy folyamatosan csökken a magyar versenyképesség ahelyett, hogy nőne. A Magyar Nemzeti Bank napokban bemutatott versenyképességi jelentése megcáfolni látszik a kormánynak, illetve a Nemzeti Bank elnökének az optimizmusát. Már maga a Nemzeti Bank is ellentmond saját vezetőjének, Matolcsy Györgynek, amikor a magyar tündérmeséről olyan értelemben lerántja a leplet, hogy a valóságban a versenyképesség zuhan, ellentétben azzal, amit a kormány állít. 2016-ban a Világgazdasági Fórum egyszer már figyelmeztetett az aggasztó jelekre, amikre Varga Mihály miniszter úr annyit mondott csak, hogy egy vélemény még nem sokat számít, majd más lesz ez hamarosan. Ezen a héten, illetve a múlt héten megjött 2017-es mutatók is azt mutatják, hogy nem javult a helyzet, hanem visszafelé esik, hét helyet csúsztunk visszafelé a versenyképességi mutatókban; úgy néz ki, hogy a jogbiztonság hiánya, az adminisztrációs terhek továbbra is nyomják a magyar versenyképességet. Tudjuk jól, hogy már több törvényt hoztak a versenyképesség növelésére, de úgy néz ki, hogy ez ön­ma­gában nem elég, mert egyedül Bulgáriánál jobb jelenleg a versenyképességünk. Az egyik döntő probléma a képzett munkaerő hiánya, ennek az oka pedig a hihetetlen mértékű társadalmi leszakadás. A tudásalapú társadalomra kellene fókuszálni, ehhez pe­dig befektetést kellene tenni az oktatásba, a jövőbe. Kérdezem államtitkár urat, mikor szánják el magukat, hogy tényleges befektetést tegyenek a versenyképesség javítása érdekében. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
  • CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos azt kell mondanom, hogy ön összekeveri a Fidesz-kormányzást a szocialisták, az önök kormányzásával, önök voltak azok ugyanis, akik csődközeli helyzetbe sodorták az országot, önök voltak azok, akik a magyar vállalkozásokat és a béreket agyonadóztatták, akik a teljes önkormányzati rendszert eladósították. Az önök kormányzása idején nőtt a munkanélküliség és csökkentek a bérek. A brutális megszorító intézkedéseknek köszönhetően Magyarország versenyképessége abban az időben, az önök idejében folyamatosan zuhant, és tovább mélyült az önök kormányzásának ideje alatt. A szocialistáktól, tehát önöktől éppen ezért a kioktatást nagyon nehezen tudom én elviselni, ugyanis a magyar gazdaság versenyképességének elsődleges fokmérője a gazdaság dinamikus növekedése, a beruházások bővülése, a 2010 óta létrejött több mint 740 ezer új munkahely, az egyensúlyban lévő költségvetés és a csökkenő államadósság. A 2010-ben megalakult kormány súlyos terheket örökölt önöktől, 3 százalékot messze meghaladó költségvetési deficitet, egekbe szökő államadósságot, devizában végletekig eladósodott háztartásokat, és a növekedési lendületét teljesen elvesztő gazdaságot. Ezzel szemben a magyar gazdaság jelenleg egyértelműen erősödik, gazdaságunk teljesítménye az EU-tagok között is figyelemre méltó, 2017 első félévében a GDP 3,6 százalékkal növekedett. Meg kell jegyeznem, cáfolom önt: a Világgazdasági Fórum egy hónapja közzétett versenyképességi összevetésében ugyanis Magyarország kilenc helyet lépett előre. Különösen nagy mértékben javult Magyarország megítélése a bankrendszer stabilitása és a munkaerőpiac hatékonysága területén, de összességében megállapítható, hogy a rangsor által vizsgált 12 terület közül nyolcban javult Magyarország helyezése. Említette, hogy csak Bulgáriát előzzük meg az Európai Unióban. Én szeretném mondani, hogy több országot is: Horvátországot, Belgiumot, Ciprust, Görögországot és Luxemburgot, sőt Máltát is megelőzzük a versenyképességi mutatóban. Úgyhogy cáfolom mindazt, amit ön elmondott. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Józsa István, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Versenyképességünk úgy fog nőni, hogy előtte csak zuhan?” címmel. Józsa István képvi­selő urat illeti a szó.
  • ELNÖK: Köszönöm, Józsa képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak.