• DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon a családbarátnak beállított kormánypolitika ellenére kifejezetten hátrányos helyzetben vannak a fiatal családok, különösen az egyszülős családok. Félmillió gyermeket nevel ma egyedülálló szülő, és ha az eddigi tendencia folytatódik, akkor sajnos minden harmadik kiskorú gyermek egyszülős családban fog nevelkedni. Ha ezek a családok nem kapnak azonnali segítséget, a helyzetük tovább fog romlani. Minden létező adat azt mutatja, hogy nagy a baj. Három egyszülős családból kettő szegénységben, nélkülözésben él. A kormány a családtámogatások magas arányát szokta hangoztatni, de azt már elhallgatja, hogy a támogatásokból milyen arányban részesülnek a rászoruló családok. Jelenleg a támogatási rendszer szinte egyáltalán nem vesz tudomást az egyedülálló szülők extraterheiről. Mindössze 1500 forinttal kapnak több családi pótlékot, ami 2008 óta nem nőtt, államtitkár úr! Hiába mondja a kormány, hogy rászorultsági alapon támogatja a családokat, ha úgy van meghúzva a jövedelemküszöb, hogy még minimálbér mellett sem számít a család rászorulónak. Szerintünk olyan családpolitikára van szükség, amely figyelembe veszi a különböző élethelyzetben lévő családok speciális szükségleteit. Az egyszülős családok ma nagyon súlyos anyagi hátrányt szenvednek, ezért 20 ezer forintra emelnénk a családi pótlékot, a nagycsaládoknak járó kedvezményeket kiterjesztenénk, és felülvizsgálnánk a tartásdíjak rendszerét. Nem tartható tovább ugyanis az az állapot, hogy a tartásdíjak behajtásában eredménytelen állam alamizsnát ad a családoknak. Célzott mun­ka­erőpiaci programot, támogatott bébiszitter-szol­gál­tatást fogunk indítani, és segíteni fogunk a lakhatási gondokon. Kérdezem tehát államtitkár urat, miért nem támogatják ezeket a javaslatokat, miért nem visznek végbe ilyen intézkedéseket, és miért fordítanak hátat az egyszülős családoknak. Várom válaszát.
  • DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A kormány legfontosabb célkitűzése volt, hogy a családokat meg tudja erősíteni, tudja segíteni, éppen ezért jóval több intézkedést hozott, mint elődei a megelőző korszakban, és most nem is arra célzok, amit a szocialisták elvettek a családoktól, hanem ami általában létrejött Magyarországon, hiszen míg 2010-ben az 1000 milliárd forintot sem érte el a családok támogatása, ez 2018-ra 2000 milliárd forint köré fog emelkedni, tehát itt egy nagyon nagy mértékű emelésről van szó. A családi pótléknál nyilván elfelejtette azt, hogy ha több gyermek van, akkor az 3 ezer forintot, négy gyermeknél 4 ezer forintot vagy további összegeket jelenthet. S azt is fontos elmondanunk az egyszülős családoknál, hogy a bölcsődei és minibölcsődei felvételi esetében az egyedülálló szülők gyermekeit előnyben kell részesíteni. A kormányzat szintén az elmúlt évben döntött arról, hogy 500 millió forintot ad az Egyedülálló Szülők Klubjának azért, hogy mintegy központot és a központon kívül egy országos hálózatot is létrehozzon, amely kifejezetten az egyedülálló szülőknek kíván segíteni. Az Erzsébet-táborokban az egyszülős családok számára szintén külön kedvezményes táborozási lehetőséget indítottunk, pontosan azért, mert tudjuk, hogy mind a bölcsőde és minibölcsőde esetében, mind a nyári tábor esetében egy egyszülős családban értelemszerűen nehezebb a gyermekfelügyelet megoldása. Éppen ezért indítottunk külön tábort a szünetre, és adunk kedvezményt a felvétel esetében a bölcsődében és minibölcsődében. Azt is fontos elmondani, hogy az egyszülős családok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében igénybe vehető jogosultságok esetében szintén kedvezőbb elbírálásban részesülnek, könnyebben jutnak ehhez hozzá. Az is fontos, hogy az elmúlt időszakban a kormányzat számtalan döntést hozott, például az édesanyák diákhitel-tartozásának elengedését, amely az egyszülős családokat is nagyon pozitívan tudja érinteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • DEMETER MÁRTA (LMP): Államtitkár úr, tudja, ahogy önök az egyszülős családokhoz viszonyulnak, az mindent elmond arról, hogy mit gondolnak a magyar családokról. S szeretném egy dologra emlékeztetni, lehet, hogy önök ezt már elfelejtették, de a magyar családok nem felejtették el, hiszen önök állították a következőt: a párok papíron elválnának a magasabb támogatás reményében. Államtitkár úr, egy évvel ezelőtt önök azt mondták ki ezzel, hogy a magyar családok haszonlesők lennének. Önök azért büntetik az egyszülős családokat, mert haszonlesőnek tartják a magyar családokat. Ilyen lesújtó véleménnyel vannak önök a magyar családokról! Mi ezt visszautasítjuk a magyar családok nevében is! Azok a lépések pedig, amiket említett, az LMP-nek köszönhetők, hiszen mi javasoltuk a bölcsődei előnyben részesítést és a családközpontok létrehozását is skandináv mintára. Egyébként ezek az intézkedések kellenek, de nem elegendők, legalább ennyit kell fordítani arra, hogy a gyermek ne csak bekerüljön a bölcsődébe, hanem megfelelő anyagi támogatást, a munkaerőpiaci és a gyermekellátási nehézségek leküzdéséhez is támogatást kapjanak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), azaz legyen olyan nyitvatartása a bölcsődének, hogy a szülő műszakkezdés előtt (Az elnök ismét csenget.) és túlóra után is el tudjon menni a gyermekért, ehhez viszont a dolgozók bérét emelni kell, és a túlórapótlékot is. Köszönöm szépen.
  • DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Én pedig az ön vagdalkozását utasítom vissza, amiket ön itt a kormányzat fejéhez vágott. Mi minden családon igyekeztünk segíteni. Az Alaptörvényben rögzítettük a családok támogatásának a fontosságát, és a családot a leszármazás is létrehozza, amint az Alaptörvény is fogalmaz. Tehát ugyanolyan számunkra minden gyermek. Egy gyermek nem tehet róla, hogy egyke vagy sok testvére van, hogy egy szülő gondozza vagy több szülő. Ez a kormányzat számára mindegy. Az a lényeg, hogy a gyermekeket támogassuk. Akik nehezebb helyzetben vannak, mert sok testvérük van, és ez több költséget eredményez a családnak, vagy csak egy szülő gondoskodik róluk, azoknak speciális támogatásaik vannak. Ezt soroltam fel önnek az előző két percben. Viszont azt is fontosnak tartom, hogy évről évre bővülnek a családok kedvezményei. Nem volt olyan év a Fidesz-KDNP kormányzásának megkezdése óta, amikor ne bővült volna a családtámogatások köre. A következő évben is tovább fog bővülni, a kétgyermekes-kedvezmény tovább nő 35 ezer forintra, és ha utána is a Fidesz-KDNP kapja meg a kormányzás lehetőségét, akkor tovább fogjuk ezt emelni 40 ezer forintra. Most már 1-1 millió forint leírható a hiteltartozásból is a gyermekek után. Azt hiszem, a családi adókedvezmény mellett nagyon sok más olyan kedvezményt is adtunk a családoknak, amivel érezhetik, hogy a kormányzat az ő munkájukat, a családon belül végzett tevékenységet, munkát tartja a legfontosabbnak. Köszönöm szépen.
  • ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Demeter Márta, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Miért fordít hátat a kormány az egyszülős családoknak?” címmel. (Dr. Józsa István dr. Nagy Istvánnak: Már csak az autósokra is gondoljatok!) Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. (Jelzésre:) Igen, képviselő asszony jelzi, hogy elfogadja válaszadónak Rétvári Bence államtitkár urat. Öné a szó, képviselő asszony.(14.20)
  • ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. Parancsoljon!
  • ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszonválaszra megadom a szót a képviselő asszonynak.
  • ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Öné a szó.