• VOLNER JÁNOS (Jobbik): Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk levő plakáttörvény a napnál is világosabban bebizonyította azt, hogy a Fidesznek a saját hatalma megőrzése sokkal fontosabb, mint az ország érdeke. Az is bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor egyetlen embertől fél igazán, ez pedig Vona Gábor és a Vona Gábor által elhozott kormányváltás. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) A Jobbik jelenleg Magyarországon a Fidesz kihívó ereje, a 2018-as választásoknak nem lesz egyéb a tétje, mint hogy marad a Fidesz, vagy pedig sikerül leváltani, és jön egy jobb kormány, mint az eddigi. A Jobbik „Ti dolgoztok. Ők lopnak.” óriásplakátja azért lehetett ennyire sikeres, mert a fideszes politikusok lopása ma Magyarországon 10 millió ember mindennapi tapasztalata, mindenki látja, mindenki hallja, mindenki tapasztalja, mi folyik az országban. A Fideszt ez a plakátkampány annyira zavarta, hogy köztörvényes bűncselekményekre biztatta a saját tagságát, mint ahogy kiderült, személyesen Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjének asszisztense szervezte a plakátrongálásokat és ilyen módon azt a sok millió forintos károkozással járó tevékenységet, amit a Fidesz és a Fidesz által irányított ügyészség, rendőrség egyaránt tétlenül nézett.Látható volt az is, hogy a Fidesz utána megpróbálta betiltani és megnehezíteni a plakátolást egy olyan törvényjavaslattal, amibe rövid úton Orbán Viktor belebukott, mivel nem volt meg a kétharmados parlamenti támogatása. Röviddel később a Fidesz hatalmának kiszolgálója, Áder János visszadobta a plakáttörvényt, hogy új lehetőséget adjon saját pártjának. Ezzel az új lehetőséggel próbál jelenleg élni a Fidesz. Pedig már így is jelentős a médiatúlsúly; a Fidesz kommunikációjának sarokpontjait és egyben erkölcsiségét olyan emberek neve fémjelzi, mint Habony Árpád, Rogán Antal és Andy Vajna. A Fidesz annyira fél a Jobbiktól, hogy most már azzal is szembesülnünk kellett, hogy már a saját Alaptörvényét is lábbal tiporja. (Soltész Miklós: Siralmas!) Idézem önöknek az Alaptörvény VIII. cikkét: „A pártok működésének és gazdálkodásának részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg.” Erről egyértelműen rendelkezik az Alaptörvény, a Fidesz mégis megpróbálja egy feles többséggel elfogadható törvénnyel kijátszani ezt a szabályozást, és ilyen módon nyilvánvaló jogtiprást követ el.Szintén fontos ‑ az Alaptörvény ezt is rögzíti ‑, hogy kormányzati szervek nem ellenőrizhetik pártok gazdálkodását, ezt csak független intézmény teheti meg. Ebben az esetben is jogtiprás történt. Ezért most előre szólok önöknek, hogy ha ezt a törvényt ma az Országgyűlés elfogadja, a nyilvánvaló és súlyos jogsértés miatt a Jobbik Alkotmánybírósághoz fog fordulni, és jogi úton veszünk elégtételt természetesen ezért a túlterjeszkedésért. Meg kell állapítanunk tehát, hogy Orbán Viktor, az egykori lánglelkű demokrata fiatal mára egy kiégett kommunista tolvajjá vált (Moraj a kormánypárti padsorokban.), aki nemcsak ellopja az ország pénzét, de egyben rongálásra biztatja a saját párttagjait, bűncselekményekre sarkallja a Fidesz teljes párttagságát. (Kész Zoltán: Ez van.)Tudomásul kell venni a Fidesznek: a jövőt nem lehet megállítani. 2018-ban választások fognak következni, a választások tétje az lesz, hogy marad-e az Orbán-kormány, vagy sem. Meggyőződésem szerint az Orbán-kormányt a Jobbik le fogja váltani, és Magyarországon egy Jobbik-kormány fog alakulni. (Dr. Rétvári Bence: Mi lesz, ha mégse? Lemondasz?) A Jobbik kormányra kerülése esetén nemcsak leváltja, hanem el is számoltatja a Fideszt. Magyar szívvel, józan ésszel és önökkel ellentétben tiszta kézzel fogunk kormányozni. Véget fogunk vetni annak, amit most önök folytatnak, amiért szégyellhetik magukat. A plakáttörvény rendelkezéseivel kapcsolatban pedig minden ellenzéki képviselőnek természetesen számítunk a támogató szavazatára és aláírására akkor (Dr. Rétvári Bence: Gyurcsánynak könyörögsz? Szép!), amikor az Alkotmánybírósághoz fordulunk, ha ezt a gyalázatos törvényjavaslatot a kormány mégis keresztülveri. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)(11.50)
  • DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Az, hogy ki mitől retteg, jól érzékelteti, hogy amikor az ön pártelnökét a lejárató kampányról kérdezték egy sajtótájékoztatón, akkor megijedt, és átadta a szót az egyik jobbikos országgyűlési képviselőnek, más esetekben meg a pártigazgatóra mutogat, aki nem is országgyűlési képviselő, ezért nem is lehet neki feltenni itt a Házban kérdéseket. A Jobbik, nem ez az első eset, nagyon gyakran nyilvánul meg morális kérdésekben, de az a helyzet, hogy épp az ön pártja az, amely a korrupció legdurvább formájában érintett, mert nem nagyon tudunk annál durvább korrupciót elképzelni, mint (Dr. Szél Bernadett: Mint a Fideszben! ‑ Közbeszólások a Jobbik soraiban: Mint amit ti csináltok! Letelepedési kötvény!) amikor egy pártot szőröstül-bőröstül felvásárolnak.Hiába, nagyot fordult a világ 2014-hez képest, amikor az egykori nemzeti párt még arról beszélt, hogy szándékosan elkerülik a Simicska-biro­dalom­hoz köthető plakátfelületeket, erre nem telik el sok idő, és azt látjuk, hogy a Jobbik leginkább Simicska Lajos plakátfelületein sütkérezik. Ezzel önmagában még nem lenne baj, ez önöknek szíve joga, ha nem állna fenn a burkolt pártfinanszírozás gyanúja. De bizony fennáll ez a gyanú. Azért áll fenn, mert a Jobbik saját bevallása szerint mindössze pár száz forintért jut egy plakáthoz (Szávay István: Megint hazudsz! Ne hazudj!), egyetlen plakáthoz naponta, és több ezer plakátot tettek közé. Más pártok, tisztelt képviselő úr, más intézmények, piaci szereplők ennek csak a többszöröséért juthatnak hirdetési felületekhez. Gyakorlatilag majdnem hogy ingyen jutottak plakátokhoz. Ha ez így van, márpedig így van, akkor ez nem más, mint burkolt pártfinanszírozás, ami súlyosan torzítja a demokratikus versenyt. Az LMP is tisztában van ezzel, a Magyar Szocialista Párt is tisztában van ezzel, mert ők is elmondták, hogy ők csak ennek az összegnek a többszöröséért vásároltak plakáthelyeket. Így már elmondhatjuk, hogy összeáll a kép, így már nagyon jól értjük, hogy miért beszéltek az elmúlt hónapokban összevissza a lejárató kampányokkal kapcsolatban. Először nem akarták megmondani, hogy hány plakáttal vannak kint, aztán nem mondták meg, hogy miből fedezték. Ezután kitalálták, hogy az egész hitelből megy. A hitel kapcsán összevissza beszéltek. Egyszer azt mondták, hogy másra is költöttek belőle, majd utána azt mondták, hogy még ki is kellett pótolni a plakátkampányt a hitel mellett a saját forrásokból. Ahány nap, annyi jobbikos verzió.Volt olyan nap, amikor az új szóvivőjük azt bírta mondani: „A nagyesküt itt és most leteszem, hogy semmiféle kedvezményt nem kaptunk, piaci áron állapodtunk meg ezekkel a cégekkel.” Nem sokkal később, pár nappal később mégis elárulták, hogy pár száz forintot fizettek egy plakátért naponta, és erre mondták, hogy nem kaptak kedvezményt. Ez egy vicc! Teljesen madárnak nézik a választókat, az egész országot. Ilyen körülmények között aztán a vak is látja, hogy a Jobbik teret engedne a korrupciónak, és egyébként ha kormányra kerülne, akkor ugyanígy tenne. A mai szavazás így majd arra is választ ad, hogy hány párt lesz majd ebben partner. A kormánypártok a maguk részéről azért tettek javaslatot erre a törvényjavaslatra, a napirenden lévő törvénymódosításra, hogy meggátolják az ilyen jellegű korrupciót, a pártfinanszírozási korrupciót. Egyébként a plakátbotrányon túl más területeken is hasonló önfeladást látunk a Jobbik részéről, ezért álltak a Soros-egyetem mellé, és ezért nem támogatták az átláthatóságot növelő törvényjavaslatot, miközben 2014-ben még maguk is követelték ezt a választási programjukban.Tisztelt Ház! Azt gondolom, nem lehet olyan pártra bízni az ország dolgait, amely minden ajánlatot elfogad, minden piszkos alkuba belemegy, ha ettől egy kis hatalmat és egy kis pénzt remél. Nem lehet komoly ügyeket rábízni olyanokra, akik fő szponzoruk napi utasításai alapján szembemennek az ország alapvető érdekeivel, amint azt láthattuk a kvótanépszavazás során. Tisztelt jobbikos képviselők, azt gondolom, az önök pártelnöke nem tud annyi cicás képet közzétenni, amely feledtetni tudná, hogy eladta a pártjuk lelkét, és egy nemzeti pártból egy kilúgozott pártot csinál. Én a magam részéről bölcs és felelősségteljes döntést kívánok maguknak a mai szavazáshoz. Azt azért ne feledjék el, hogy a közéletben, a politikában a szabadságnál nincsen nagyobb érték. (Derültség a Jobbik soraiból.)Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
  • ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Hadházy Ákos képviselő úr kivonult, így nem adta meg nekem a lehetőséget, hogy az ülést megzavaró tevékenysége miatt figyelmeztetésben részesítsem. Tisztelt Országgyűlés! „Először csak rongálta a Fidesz a Jobbik plakátjait, most be is tiltaná. Ennyire rettegnek a kormányváltástól?” címmel napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Jobbik képviselőcsoportjából Volner János frakcióvezető úr. Frakcióvezető úr, parancsoljon, öné a szó.
  • ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Frakcióvezető úr napirend előtti felszólalására Dömötör Csaba államtitkár úr válaszol a kormány nevében. Parancsoljon, államtitkár úr!