• ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk.A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett a Jobbik képviselőcsoportjából Z. Kárpát Dániel, az LMP képviselőcsoportjából Ikotity István, a Fidesz képviselőcsoportjából Nyitrai Zsolt, a Jobbik képviselőcsoportjából Dúró Dóra, ugyancsak a Jobbik képviselőcsoportjából Rig Lajos, Kulcsár Gergely és Szávay István képviselő urak.Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Kósa Lajos frakcióvezető úr a szükséges számú képviselői támogató aláírás benyújtásával az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezte a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az egyes törvényeknek az átlátható kampánytevékenység érdekében szükséges módosításáról szóló előterjesztés megtárgyalása érdekében.Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk. Kérem, foglalják el helyüket és ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték-e a szavazógépben.Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Ez látható többség.Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.Most soron következik a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2017. évi június 14-i ülésnapján elfogadott, az egyes törvényeknek az átlátható kampánytevékenység érdekében szükséges módosításáról szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája. A köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege T/15329/18., a köztársasági elnök úr levele T/15329/19. számon a parlament informatikai hálózatán elérhető. A Törvényalkotási bizottság módosító javaslata a T/15329/21. számú, jelentése pedig a T/15329/22. számú javaslat, és ez a honlapon valamennyiük számára elérhető.A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának, valamint a megfogalmazott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, 15 perces időkeretben. A kisebbségi vélemény ismertetésére ebből 7 perc időkeretet kell biztosítani.Most megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, a bizottság előadójának, legfeljebb 8 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. (Az MSZP számos képviselője visszatér az ülésterembe.)(A jegyzői székben dr. Tiba Istvánt Móring József Attila váltja fel.)