• NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hallhattuk itt Vona Gábort az előzőekben, a Jobbik frissen megválasztott miniszterelnök-jelöltjét, frakcióvezető-helyettesét, alelnökét. Vajon miért gondolják ezek az emberek, hogy minden belefér? Miért gondolják azt, hogy itt a Házban, az utcán, a kongresszuson folyamatosan papolhatnak a korrupcióról, arról, hogy ha ők érkeznek, akkor Magyarországon minden bűncselekményt fel fognak számolni? Ez az a párt, mondhatjuk nyugodtan, amelyik bort iszik és vizet prédikál; ha úgy tetszik, a Jobbik maga a politikai korrupció melegágya. Hát, nézzük Zagyva György Gyulát, a Jobbik plakátarcát, kampányarcát, aki néhány nappal ezelőtt egy közös filmben egy szélsőliberális gondolkodású, talán már mondhatnánk, hogy egy anarchista gondolkodású embernek a szervezésében ‑ akit Gulyás Mártonnak hívnak ‑ nyíltan és egyértelműen sok társukkal együtt megtámadták az ország alkotmányos, alaptörvényes rendjét, és arra buzdították az embereket, hogy az egész választási rendszert, az egész alkotmányos rendszert közösen, együtt, szélsőbaltól a szélsőjobbig összefogva fel kell borogatni, fel kell rugdalni. Hallottunk már ilyet néhány évvel ezelőtt szélsőbaloldali politikusoktól. Majd mit ad a Jóisten, nem telik el 48 óra, ugyanez az ember kiszalad a szélsőjobbra, ahol egyébként mindig is volt ‑ a Jobbik parlamenti képviselőcsoportjának egy igazán keményen kardozó embere volt; emlékszünk arra a mutatványra, amit egy nagy karddal mutatott be, majd később egy ostorral megismételt ‑, és alpári, útszéli hangon, zsidózva gyakorlatilag megfenyegetett egy zenész újságírót és annak az egész családját. Szerintem ezek a cselekmények önmagukban bűncselekmények, és nyilvánvaló, hogy a hatóság tenni is fogja a dolgát ezekben a kérdésekben, de ha továbbgondoljuk, akkor jól látható, hogy ez az egész alkotmányos berendezkedésünket, az egész demokratikus rendszert, az egész ország demokratikus működését veszélyezteti, embereket sodor vészhelyzetbe, emberek biztonságát veszélyezteti fenyegetéssel a hatalom megszerzése érdekében, illetve a hatalom megszerzése után mindenféle erőszakos cselekmény beígérésével. Tehát gyakorlatilag az ország állampolgárainak a biztonságát fenyegetik. Másrészről, ha megnézzük, azt az utat készítik elő, hogy ha az ország demokratikus rendje, biztonsága veszélybe kerül, akkor mások fogják megmondani ‑ mint már volt rá példa ebben az országban ‑, hogy mi mit cselekedhetünk, kivel éljünk együtt, mikor kell megnyitnunk a határokat, hány embert kell beengednünk ebbe az országba. S aztán még nem beszéltünk arról, hogy egy milliárdos gyakorlatilag milligrammra megvásárolta a Jobbik vezetőit és politikusait. Igen, Simicska Lajosról van szó. A Simicska-Vona-klán összefogott abban a kérdésben is, hogy az országot elárasztják egy plakáterdővel. Most a tartalmáról ne beszéljünk ennek a plakáterdőnek, hanem beszéljünk a körülményeiről, arról, hogy mibe került, mennyi plakát van, mennyi ideig lehet, van-e szerződés, honnan szedték a pénzt. Bemondanak 150 milliót, hogy valami banktól kapták. Az is egy érdekes kérdés lenne, hogy a bank hogy ad a Jobbiknak, és cserébe mit kér érte egyébként a Jobbiktól, de ezt most hagyjuk; nézzük meg azt, hogy egy 476 milliós támogatással bíró párt ‑ mert tavaly ennyi volt ennek a pártnak az állami támogatása ‑ hogy tud 2,5 milliárd forintot kifizetni erre a plakáterdőre, amely két plakáterdő összesen, ha a számokat nézzük, 7-9 ezer közötti plakátot jelentett. Majd bejelentik, hogy azt a plakáttörvényt, amivel az olyan típusú politikai korrupciót, amit a Jobbik megvalósított, szeretnénk visszaszorítani, meg a pártok feketefinanszírozását, ők bizony ehhez nem fognak hozzájárulni, nem fogják támogatni. Nekünk az a véleményünk, hogy aki nem szavazza meg a pártok feketefinanszírozását támogató plakáttörvényt, az a párt gyakorlatilag a korrupció mellett tör lándzsát, az maga a korrupció. Magyarország pedig erős és büszke európai ország, amely ilyen korrupcióban nem lehet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) (12.10)
  • DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy képviselő úr felszólalásának elején is utalt rá, azokban az ügyekben, ahol elkövetett cselekményekről van szó, mint Zagyva György Gyula esetében, vagy ha akár a régebben működő Magyar Gárda esetére gondolunk, akkor a magyar rendőrség, ügyészség és bíróságok tudják a dolgukat, és megfelelő döntéseket hoznak.Ami a napirendi felvetés másik felét illeti, a plakátügyekre gondolok, tudhatjuk, hogy választási kampány küszöbén állunk, és felmerült annak gyanúja konkrétan, hogy van olyan milliárdos és pénzügyi csoportok, akik befolyásolni akarják a választási eredményeket, egyenlőtlenné akarják tenni a választáson indulók esélyeit, mindegy, hogy jobb- vagy baloldalról beszélünk. A plakátügy kapcsán egyértelmű az összefüggés a Jobbik és a Simicska-cégek között.Ezek a próbálkozások veszélyeztetik a választások tisztaságát, felvetik a burkolt pártfinanszírozást, a korrupció és más bűncselekmények gyanúját. A sajtóból is tudható, hogy a NAV nyomozást indított költségvetési csalás gyanúja miatt Simicska Lajos plakátcégeinél, amelyek felületet adtak a Jobbik folyamatos plakátkampányához. A gyanú szerint két cég megtévesztette a hatóságot azzal, hogy lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallott be, illetve lehet, hogy az időbeli korlátok sem úgy állnak fenn, ahogy a szerződésekben vagy éppen a számlákban foglaltak. Ezeket fogja ellenőrizni a NAV.Maga a Jobbik folyamatosan zavarosan nyilatkozik a plakátok darabszámáról. Olvasni lehet a sajtóban, hogy a tényleges felületszám hónapokon keresztül nagyobb lehet annál, mint amit ténylegesen bevallanak. Ez azt jelenti, hogy a költségek is jóval nagyobbak lennének, mint amekkora költségekről a Jobbik beszél. Az sem kizárt, hogy a kedvezmények is a piaci viszonyoknál jóval nagyobb mértéket érnek el. Remélhetőleg ezt a vizsgálat majd ki fogja deríteni.A Jobbik azt állítja, hogy hitelt vett fel a plakátkampányra, ugyanakkor Vona Gábor ismereteink szerint levelet írt a Bankszövetségnek, hogy nem tud a Jobbik hitelhez jutni. Ez is egy ellentmondásos nyilatkozatot jelent. Mindenki számára nyilvánvaló ugyanakkor, hogy 150 millió forintból ilyen plakátkampány nem finanszírozható. Most is folyamatosan újulnak meg a közterületen a plakátok, tehát aki járja az országot, annak nem kell a sajtóból tájékozódnia, láthatja, hogy a tartalmak változnak, újraragasztják őket, így gyakorlatilag ezek folyamatos finanszírozást igényelnek. A Jobbiknak viszont el kellene számolnia arról, hogy honnan van a pénze, és miért kötődik ehhez a cégcsoporthoz, és vajon ha kedvezményeket kap, akkor ezeket hogyan fogja viszonozni, illetve milyen kéréseket kell majd teljesítenie.Magyarországon azonban nem maradhat következmények nélkül az ilyenfajta visszaélések sorozata, a büntető törvénykönyv egyértelműen rendelkezik a költségvetési csalás tényállásáról, és kimondja, hogy mindenki, aki a költségvetésbe történő befizetési kötelezettsége vagy a költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz vagy a valós tényt elhallgatja, ezzel költségvetési hátrányt okoz. A tényállás egyértelművé teszi, hogy az adóbevallás vagy beszámolási kötelezettség elektronikus formában történő teljesítése során megtett valótlan adatszolgáltatással elkövetett megtévesztés is e cselekménynek értendő. A büntetési tétel 2 évtől 10 évig terjedő lehet, attól függően, hogy milyen mértékű sérelmet okoztak a költségvetésnek.Ennek a helyzetnek a megakadályozására, ezeknek a vitáknak a lezárására kiváló alkalom lehet a tisztelt Ház előtt fekvő, a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról szóló törvényjavaslat. Látható, hogy ebben az ügyben ennek a kedvezménynek a mentén megosztott a Jobbik és a kormánytöbbség álláspontja, de az is elképzelhető, hogy a többi ellenzéki párt is hamis szolidaritásérzetből nem kívánja elfogadni ezt a javaslatot. Az is tudható, hogy ha nem is akadályozza meg az összes visszaélést ez a javaslat, de egy jól látható felületet, egy jól látható módszert ki tudnánk iktatni a meglévő visszaélések közül.Ez a szavazás a holnapi napon mindenképpen be fogja mutatni, hogy kik azok, akik igazában érdekeltek a korrupció felszámolásában, és kik azok, akik továbbra is ezeket a gyanús hátterű, hátulról megvalósuló befolyási kísérleteket támogatják. Ebben az ügyben a tisztelt Háznak kell döntenie. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
  • ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Németh Szilárd képviselő úr, a Fidesz frakciója részéről: „Már a magyar emberek biztonságát fenyegeti a Simicska-Jobbik korrupció.” címmel. Képviselő úré a szó.
  • ELNÖK: Válaszadásra Völner Pál államtitkár úrnak adom meg a szót.