• PINTÉR TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Rogán Antal miniszter úr néhány hónappal ezelőtt abban jelölte meg legfőbb feladatát, hogy győzelemre kívánja majd vezetni Orbán Viktort, és hogy 2018 után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Nos, szeretném jelezni, hogy a Jobbik kormányra kerülésekor miniszteri tisztségeiben is a választópolgárokat kívánja majd segíteni és képviselni, nem pedig egy pártelnök érdekeit. De most térjünk el ettől, térjünk vissza Rogán úr munkájához!Eximbankos hitelből, vagyis 8 milliárd forintos közpénzből indították be Andy Vajnának a TV2-jét, amelyben egy felmérés szerint a híradó 83 százalékban támogatja a kormány álláspontját. Ennél már csak az M1 propaganda-híradója lett sikeresebb projekt: a csatornán futó anyagok 91 százalékban járulnak hozzá a fideszes agymosáshoz. Gratulálnék ehhez, hogyha nem a dolgozó emberek pénzéből finanszíroznák mindezt. Felmerül a kérdés, milyen kormány az, amely évente 20 ezer forintot vesz ki az emberek zsebéből, hogy finanszírozzák mindezt. Normális országban természetesen felfigyelnének a közszolgálatinak gúnyolt televízióra a felügyeleti szervek, de nálunk a Médiatanács öt tagjából mind az öt a Fidesz jelöltje lett kilenc évre. A Lokál és a 888.hu kapcsán legalább adtak a látszatra, és vették a fáradságot, hogy Habony Árpád nevére jegyezzék be ezt a vállalkozást. A Jobbik jó néhány esetben már sajtópert is nyert ellenük, de ha azt is az adófizetők pénzéből finanszírozzák, akkor mi le fogunk állni ezekkel a perekkel, szeretnénk most bejelenteni. Magyar állampolgárok adóforintjai vannak viszont Mészáros Lőrinc megyei lapjaiban is, és így már 14 megyében terjesztik a hazugságot közpénzből. Mindamellett a Népszabadságot tönkretették, a Népszavát állami hirdetésekkel tömik, hogy ne legyen túl kormánykritikus, a biztonság kedvéért pedig megvették a Figyelőt, és beültették L. Simon László exállamtitkárt is a szerkesztőbizottságba, hogy biztos, ami biztos alapon Lánczi Tamás is tudjon lazítani egy-két álszakvélemény között. Viszont a pofátlanság netovábbja, hogy a kormánypropagandával, karaktergyilkosságokkal, mocsokkal és hazugságokkal teli kormánypárti médiát, a Lokált, ami elképesztő mélységbe taszítja a tömegtájékoztatás színvonalát, most a dunaújvárosiak pénzéből, közpénzből finanszírozzák ott. Egyébként akkora a felháborodás emiatt ott, hogy az ott élők kérésére aláírásgyűjtés is indult. Tisztelt Államtitkár Úr! Két kérdésem lenne. Az önök ötlete volt-e az, hogy a Lokált támogassák egy kicsikét a dunaújvárosiak fizetéséből? Illetve tervezik-e más településen is bevezetni, hogy az ott élőkkel fizettetik ki a Lokál nevű szennylapnak a költségeit? Válaszát előre is köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)
  • DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Országgyűlés! Szeretném önnek elmondani… (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Kártya! ‑ Közbeszólások az ellenzék soraiból, többek között: Házszabály! ‑ Az államtitkár a gépbe helyezi kártyáját.) Elnézést! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önnek itt is elmondani, hogy a kormány számára a sajtó- és a véleményszabadság alapvető érték. És azt a véleményemet is szeretném önnek elmondani, hogy a magyar sajtó kellően sokszínű, mindenki megtalálhatja a saját maga ízlésének és világnézetének megfelelő médiumokat, és nincs olyan információ egyébként, amely ne találna magának utat a nyilvánosságban. Azt tudomásul vesszük, ha van egy egyre intenzívebb verseny az egyes kiadók és a médiatulajdonosok között, de ebbe a versenybe a kormány a maga részéről nem szeretne beleszólni. (Dr. Józsa István: Á, dehogy!)Nézze el nekem, de dunaújvárosi médiaügyekben én nem vagyok illetékes, kiadók és szerkesztőségek döntéseivel sem foglalkozom, és ez így is helyes.De ha már itt vagyunk, akkor érdemes pár szót szólni a médiáról, azért is, mert kicsit meglepődve hallgattam végig moralizáló felszólalását, mégpedig azért, mert mégiscsak a Jobbik az a párt, amelynek emberei a kuruc.infót adták ennek az országnak. Szóval, ha bárki eltöpreng azon, hogy milyen lenne a magyar média stílusa, hangneme vagy tartalma egy jobbikos vezetés alatt, akkor nézze meg a kuruc.infót, az tényleg mindennek a legalja. Ön a médiumok pénzügyi hátterére utalt, amit elmondott, az álszentség a köbön. Nem éppen a Jobbik futtatott egy lapot úgy, hogy a kiadó bevételeinek nagy része a Jobbik pártalapítványától származott ‑ kérdezem önt ‑, nem éppen az volt az? Ebben a lapban, szeretném önt tájékoztatni arról, hogy korábban még a Jobbik elnöke is tulajdonos volt, sőt a felesége is, és még a sógornője is ott dolgozott. És még maguk beszélnek rokonokról meg haverokról. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jézus, Mária!)Egyébként van egy másik médium is, egy portál, amelyik szintén jobbikos pártpénzből működik; volt olyan hónap, amikor jellemző módon nem kevesebb, mint négy helyreigazítást kellett közölniük. Azt, hogy egyébként a Jobbik hogyan kezeli, hogyan képzeli el a média és a politika viszonyát, jól jellemzi a frakcióvezetőjük nyilatkozata, aki korábban azt mondta: „Vona Gábor megbízásából nekem kell a Jobbik médiahátterét megteremtenem. Most azon dolgozom, hogy legyen kereskedelmi csatornája a Jobbiknak. A nyári hónapjaim ezzel fognak telni.” (14.50)Nem tudjuk, hogy mi lett ebből a nagy grandiózus tervből, de azt tudjuk, hogy azóta egy médiatulajdonos oligarcha zsoldjába szegődtek, az ő médiumaiban árulják tovább a Jobbik még megmaradt lelkét. Ezért sem véletlen az, hogy az ön pártelnöke avatta fel Kálmán Olga új műsorát. Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön valóban aggódik a magyar média szabadságáért és minőségéért, akkor mindenekelőtt a Jobbik új gazdáját kérje számon. Sok kitartást és bátorságot kívánunk ehhez a munkához. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • PINTÉR TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Úgy látom, úgy hallom, hogy államtitkár úr nem értette a kérdésemet. Tehát Dunaújvárosban közpénzből finanszírozzák ezt a szennylapot, hogy eljuttassák minden egyes dunaújvárosinak a postaládájába. Azt a szennylapot, amely egyébként több sajtópert vesztett a Jobbik ellen, mint ahány lapból áll egy száma. Tehát a válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
  • ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon!
  • ELNÖK: Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
  • ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)A Ház a választ 106 igen szavazattal, 27 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Hollik István, a KDNP kép­viselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Milyen finanszírozási rendszerben működik az újonnan kialakított bölcsődei rendszer?” címmel. Képviselő úré a szó.