• PINTÉR TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Járulékcsökkentési kísérletezéseik miatt sürgős megoldásra váró káoszt idéztek elő a munka világában. A cégek egy részét belekényszerítik a trükközésbe, holott önök is tisztában vannak azzal, hogy nem fogják tudni kigazdálkodni a szükséges forrásokat. A kormánynak komoly szerepe lenne abban, hogy a garantált bérminimummal kapcsolatos döntéséhez megfelelő forrásokat is biztosítson a munkavállalók számára, de a felelősség az önök számára ismeretlen szó a béremeléssel kapcsolatosan is.Egyre több szakszervezet figyelmeztet arra, hogy a munkáltatók a jövőben részmunkaidőben jelentik be az alkalmazottaikat, hogy ne kelljen emelni a bé­rü­ket, miközben ugyanazt a munkát várják el a dolgozóktól. Az is várható, hogy a dolgozók munkakörét átminősítik, sok forráshiányos önkormányzati és ál­lami intézmény esetében pedig fennáll a veszélye annak, hogy alkalmazottaiktól megválnak és közmunkásként foglalkoztatják őket a béremelés elkerülése reményében.Az önök felelőtlenségének egyik legnagyobb elszenvedői azok a kis- és középvállalkozások, amelyek az alkalmazottak 70 százalékának biztosítanak megélhetést. (12.20)A kötelező béremeléshez nyújtott támogatás hiányában a cégek mintegy 10 százaléka mehet csődbe, akár 200 ezer ember veszítheti el az állását. A nagyvállalatok esetében pedig már most az tapasztalható, hogy ugyan a járulékok csökkentek, a munkavállalók mégsem látnak a béremelésükből semmit. Ez ellen a méltatlan helyzet ellen harcol többek között a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség is, akikkel ezúton is szolidaritást vállalunk, hiszen joggal tesszük fel a kérdést, milyen kormány az, amely tétlenül nézi, hogy a multik kizsigereljék a magyar embereket?Tisztelt Államtitkár Úr! Három kérdés merül fel ezzel a témakörrel kapcsolatosan. A munkáltatók bér­kommandókkal való vegzálása helyett miért nem nyújtanak nekik inkább segítséget azért, hogy a béremeléssel járó hátrányokat kiküszöböljék? A kormány szerint az-e a hatékony béremelés, amivel ugyan több munkavállaló bérét emelik, de közben több tízezer embert munkanélkülivé tesznek? Ha önök erőszakkal kényszerítik ki a béremelést, miért lehetetlenítik el a hasonló célokért küzdő szakszervezeteket? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
  • CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, hogy nem egyeztetnek a Jobbik-frakción belül a képviselői felszólalásokkal kapcsolatban, hiszen a múlt héten az egyik képviselőjük pont azt követelte, hogy jelentősebb mértékben, bátrabban nyúljon a béremelés ösztönzéséhez a kormány. Most ön pont az ellenkezőjét mondja, hogy egy béremelésnek milyen hátrányai lehetnek. Szeretném megerősíteni, mi pedig azt látjuk most, hogy önök nem határozták meg, hogy milyen irányban akarnak a béremelkedések, a munkavállalói terhek csökkentése tekintetében tenni. Azt látjuk, hogy amikor a kormányzat bátor lépéseket tesz a béremelések érdekében, akkor önök pedig ez ellen beszélnek, máskor pedig béremelést kiáltanak. Úgy látszik, nem tájékozódnak, hogy mi folyik ebben az országban a béremelés tekintetében, mit tesz a kormányzat ennek érdekében.Szeretném önt emlékeztetni, hogy nem a kormányzat határozta meg a minimálbér és a garantált bérminimum szintjét, hanem egy háromoldalú megállapodás volt, amely megállapodást aláírták a munkavállalók és a munkaadók képviselői is, elsősorban a munkaadók és a munkavállalók állapodtak meg az ily mértékű minimálbér és garantált bérminimum emeléséről, ami aztán hatással lehet a bér további emelésére. Természetesen nem küld bérkommandót a kor­mányzat a munkáltatók nyakára, mindössze azt fogja ellenőrizni, hogy megfelelő módon hajtják-e végre a tör­vény rendelkezéseit. S hogy a munkaadók terhei ne legyenek túl nagyok, azt is tudnia kell, hogy a mun­kabérre rakódó terheket jelentős mértékben csökkentette és csökkenteni fogja még további négy évben a kormányzat, hisz ennek a bizonyos tavaly no­vemberi megállapodásnak nemcsak a minimálbér és a garantált bérminimum emelése volt a tárgya, ha­nem a jelentős mértékű adócsökkentés is a tárgya volt, így adócsökkentés és béremelkedés volt együtt a megállapodás tárgya. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Úgyhogy azt hiszem, miután háromoldalú megállapodás volt az (Az elnök ismét csenget.), amiről beszéltünk, nem kell aggódnia önnek a bérek emelkedésének következményei miatt. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Pintér Tamás, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Béremelés Fidesz-módra ‑ több tízezren kerültek/nek utcára?” címmel. Pintér Tamás képviselő urat illeti a szó.
  • ELNÖK: A válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak.