• PINTÉR TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valószínűleg ismeretlen az önök számára a következő mondás, de létezik egy ilyen: az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Nos, mondom ezt azért, mert megdöbbenve tapasztalta az utóbbi időszakban megannyi pedagógus, hogy sajnos ismét csak üres nagyotmondássá silányultak a nekik oly nagylelkűen tett ígéretek. A köznevelési kerekasztal márciusi ülésén a miniszter úr egyértelmű ígéretet tett a pedagógusoknak arra, hogy akik elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt bizonyos határidőn belül, automatikusan átkerülnek a magasabb fizetéssel járó pedagógus II. fokozatba. (12.20)Ugyanezen ígéret szerepel az intézményeknek kiküldött tájékoztató levélben is. Nos, ezért is értetlenül állunk tehát mindannyian az előtt a nemrégiben módosított kormányrendelet előtt, amely alapján az érintettek közül mégis lesznek kivételek. Ők azok, akik korábban úgynevezett sikertelen minősítési eljárásban vettek részt. Jelenleg több mint ezer pedagógus került tehát abba a méltatlan helyzetbe, hogy nem kerülhettek át magasabb fokozatba. Aggodalomra ad okot az, hogy az önök által módosított kormányrendelet miatt mégis sokan részt vettek a minősítési eljárásban, noha a köznevelési törvény alapján nekik nem lett volna kötelező. Felháborító tehát, hogy így azon pedagógusok magasabb fokozatba történő minősítését is megakadályozhatták, akik a törvény erejénél fogva automatikusan jogosultak lennének rá. A probléma felvetése nem először hangzik el itt a Ház falain belül, de megoldás továbbra sincsen.Tisztelt Miniszter Úr! Ezért szeretném feltenni a kérdéseimet önhöz. Mikor kívánják rendezni a béremeléssel nem érintett, védhetetlenül méltatlan helyzetbe került pedagógusok helyzetét? Miért nem tájékoztatták az érintetteket a várható rendeletmódosításról, megfosztva őket ezzel a felkészülési időtől? Végül, de nem utolsósorban, miért nem tartalmazza a módosítás a tavasszal tett ígéreteit? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
  • DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön nem régóta képviselő, ezért engedje meg, hogy elmagyarázzam, hogy pontosan miről szól ez a folyamat. Az volt a célunk, hogy minél inkább tudjuk honorálni azoknak a pedagógusoknak a tevékenységét, akik több időt, több energiát fordítanak a gyermekek nevelésére. Ezért hoztuk létre a pedagógus II. fokozatot, hogy aki különböző iratok leadásával mutatja, hogy ő többet is akar teljesíteni az átlagnál, azok számára egy magasabb, 30-35 ezer forinttal magasabb fizetési fokozat is legyen.Ugyanakkor felmerült a köznevelési kerekasztalon, hogy azok a pedagógusok, akik már hét, hat vagy öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt állnak, az ő esetükben szükséges‑e ez a teljes feltöltés, szükséges‑e ez a teljes procedúra, hogy végigmenjenek, és így érjék el a magasabb fokozatot. Végül úgy döntött a köznevelési kerekasztal, hogy ennek a körülbelül 13 ezer pedagógusnak nem írja elő ezt, hanem ők automatikusan a pedagógus II. fokozatba kerülnek. Így is lett, tehát az érintett kör 90 százalékának a problémáját a köznevelési kerekasztal idén tavasszal elrendezte.Ugyanakkor voltak olyan pedagógusok, akik valamiért elindultak ebben a minősítési eljárásban, de nem értek a végére. Nem tudhatjuk, hogy pontosan azért nem értek a végére, mert igazából el sem akarták kezdeni, és csak az iskolaigazgató pressziója miatt adták be ezeket a papírokat, vagy miért nem fizették be a csekket, vagy elindultak, csak nem volt megfelelő az, amit leadtak, és ezért nem minősítették őket és nem tudtak pedagógus II. helyzetbe lépni; tehát ez egy heterogén, körülbelül 1300 fős kör. Ezért döntött úgy a köznevelési kerekasztal, hogy számukra egy ingyenes és rövidített, gyorsított eljárást biztosít, csak ennek a különleges személyi körnek, akik így már márciusra áteshetnek ezen a minősítésen, és magasabb kategóriába kerülhetnek, így könnyebben, egyszerűbben és gyorsabban kerülnek pedagógus II. kategóriába.A korábbiakról pedig egyébként, ha már az ígéret szép szó, a ’16. június 21-i tájékoztató anyagainkban, a július 29-i anyagban és a május 12-i híradásokban is pontosan azok szerint adtunk hírt, ahogy az a jogszabály-módosításba is bekerült. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
  • ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Pintér Tamás, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Miért nem érzi a kormány erkölcsi kötelezettségének az ígéreteivel átvert pedagógusok helyzetének rendezését?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
  • ELNÖK: Rétvári Bence államtitkár urat illeti a szó.