• HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 óta a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy azok, akik gyermeket terveznek, úgy érezzék, hogy ebben az országban érdemes családot alapítani, és annak anyagi terheivel nem egyedül kell megbirkózniuk. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy a gyermekvállalás a csodálatos oldala mellett egy életre szóló anyagi elköteleződést is jelent, így a szülőknek az erről szóló döntésben nemcsak az érzelmi, hanem az anyagi szempontjai is megjelennek. A kormány 2010-ben célul tűzte ki egy családbarát ország kialakítását és a gyermekvállalás anyagi terheinek a csökkentését. A gyed extra intézkedéscsomag kedvezményeivel, az első házasok kedvezményének és a családok otthonteremtési kedvezményének a bevezetésével, a családi adókedvezmény járulékokra történő kiterjesztésével, valamint annak a kétgyermekes családok esetében a jövő évtől történő fokozatos emelésével mára sikerült egy jelentős családbarát fordulatot végrehajtani. Ennek eredményeként lendületesen emelkedett a gyermekvállalási kedv. A termékenységi ráta a 2010-es 1,26-os szintről 2014-re 1,44-re emelkedett. A nők, édesanyák számára a családi élet és a munkavállalás összeegyeztethetőségének lehetősége mind érzelmi, mind anyagi szempontból befolyásolja a gyermekvállalásról szóló döntést. Tisztelt Állam­titkár Úr! A család és a munka összeegyeztetése terén hozott intézkedések megfelelően segítik a kisgyermekes édesanyákat a munkaerőpiacra történő visszailleszkedésben? Milyen eredményeket tud Magyar­ország felmutatni ezen a területen? Milyen erőfeszítéseket tett és készül tenni a jövőben a kormány annak érdekében, hogy Magyarország valóban családbarát országgá válhasson? Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
  • DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Felszólalásának a „Családbarát ország” címet adta, és akkor engedje meg, hogy ezúton is hadd gratuláljak önnek, hiszen bő egy héttel ezelőtt vitte haza második fiát otthonába. Ezúton is gratulálok a családjuk bővüléséhez, jó egészséget kívánok a gyermekeknek és a feleségének is; s akkor rátérnék a felszólalásom hivatalos részére.Nos tehát, a családbarát ország egy célkitűzés, ahogy a miniszterelnök úr is fogalmazott a budapesti demográfiai fórumon, amit el szeretnénk érni, és amihez nagyon sok mindent tettünk már meg az elmúlt öt esztendőben, de még nagyon sok teendőnk van, hogy a célunkat elérjük. Ahogy ön is utalt rá a kérdése végén, nagyon sokak számára az a fontos, hogy a családi életet és a munkahelyet össze tudják egyeztetni. Mi egy olyan adókörnyezetet, jogszabályi környezetet és olyan támogatási rendszert igyekeztünk létrehozni, amelyben mind az édesanyák, mind az édesapák számára mind a gyermeknevelés, mind a munkavállalás és a karrier elérése ugyanúgy fontos cél lehet, és azt véghez is tudják vinni. A munkahelyi sikerek és a gyermeknevelés sikere egyaránt fontos számunkra. A munkahelyvédelmi akcióterv révén a családanyák sokkal könnyebben tudnak visszatérni a munka világába, hiszen a munkáltatók a járulékok teljességét nem kell hogy megfizessék két évig, majd a harmadik évben is csak a felét. Ezen túlmenően pedig a gyed extra intézkedés keretében az édesanyáknak nem kell választaniuk, idén az első évtől, jövőre már a hatodik hónaptól, hogy a gyest veszik föl vagy pedig dolgoznak. A gyes mellett a munkavállalás lehetősége is megnyílik a számukra. És ha munkát vállalnak az édesanyák, akkor természetesen a gyermekeket el kell helyezni: 2010-2014 között mintegy 10 ezerrel növeltük a bölcsődei és a családi napközis férőhelyek számára. A célunk 2018-ra a 60 ezer férőhely. Éppen ezért a parlament asztalán is fekszik az a jogszabály-módosítás, amely egy rugalmasabb, többféle bölcsődetípust felsoroló bölcsődei lehetőséget nyit meg. Ezzel rugalmasabb a kisgyermekek napközbeni ellátása, ez főleg kistelepülésen nő meg, és így az édesanyáknak a munkába való visszatérése is egyszerűbbé válik. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)(14.20)
  • HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A személyes jókívánságait köszönöm, továbbítani fogom. Azok az intézkedések, amelyeket felsorolt, egyértelműen előremutatóak, ugyanakkor fontos kérdés az is, hogy nemzetközi viszonylatban hogy áll Magyarország, elengedhetetlen ugyanis a nemzetközi proaktív fellépés és az annak során gyűjthető tapasztalat a magyar intézkedések további irányainak meghatározása érdekében. A nemrégiben széles körű és nemzetközi szakértői részvétel mellett megrendezett budapesti demográfiai fórumon elhangzottak alapján melyek azok a legfontosabb benyomások, következtetések ezen a területen, amelyekről érdemes itt beszámolni? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. 18 ország képviselői voltak itt a budapesti demográfiai fórumon, David Cameron kormányának minisztere, sok államtitkár, helyettes államtitkár, miniszter Törökországtól egészen az Egyesült Államokig, a természetesen nagyon sok európai részvevő mellett. Az egyik legfontosabb konklúzió az, amit köszöntő nyilatkozatában a lengyel köztársasági elnök is hangsúlyozott, és sokan mások is felszólaltak ez ügyben, hogy számtalan olyan európai fórum van, amelyik gazdasági kérdésekkel foglalkozik, az áruk szabad áramlásával, szabadalmi kérdésekkel, vállalkozási támogatási kérdésekkel, de nagyon kevés olyan van az Európai Unión belül, amely demográfiai kérdésekkel foglalkozik. Ahogy arra miniszterelnök úr is utalt, valószínűleg azért, mert az egész demográfiával, családpolitikával kapcsolatos szókészlet, gondolatrendszer nincs benne az európai politikusok politikailag korrekt beszédmódjában. Ezért nekünk az a feladatunk ‑ annak a 18 országnak is, amely ott volt ezen a találkozón, ezen a demográfiai fórumon ‑, hogy az Európai Unióban megfelelő szintre emeljük a demográfia kérdését, mert a mi válaszunk a modern kori népvándorlásra a demográfiában rejtőzik, nem pedig az illegális bevándorlók kvóta szerinti szétosztásában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Családbarát ország” címmel. A miniszter úr válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. (Hollik István bólint.) Jelzi a képviselő úr, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Öné a szó, Hollik képviselő úr.
  • ELNÖK: Köszönöm, Hollik képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
  • ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszonválaszra van lehetősége Hollik képviselő úrnak.
  • ELNÖK: A viszonválasz megilleti az államtitkár urat is.