• TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! "A mi felfogásunk az, hogy akinek extra magas jövedelme van, annak többet is kell vállalnia a közterhekből. Nem kényszer van, hanem igazság van." Az elmúlt hetek nyilatkozatai a miniszterelnök úrtól, mindkét mondat a reklámadó kapcsán hangzott el, vagyis hogy nem költségvetési kényszerek miatt, nem gazdasági megfontolások miatt, hanem pusztán az igazságosság miatt kell bevezetni a reklámadót. (10.10) Hamisan cseng ez az igazság egy olyan törvény benyújtása és elfogadása után, amely a kereskedelmi tévék közül az egyiket bünteti, a másikat pedig kivételes helyzetbe hozza. Nos, ha az igazságnál tartunk, akkor föl kell tennünk egy nagyon egyszerű kérdést: vajon igazságos-e, hogy a közbeszerzéseken hízó cégek tulajdonosai csak filléreket fizetnek be abba a közös kasszába, amelyből ők két marékkal markolják ki maguknak a pénzt. Szerintünk ez nem igazságos, mert aki a közösből él, annak legyen elég a tisztességes haszon. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon azokat a vállalkozásokat, amelyek árbevételének döntő része az adófizetők pénzéből származik, mi, magyar emberek tartjuk el. Ha ezek a cégek extraprofitot érnek el, akkor azt rajtunk, magyar embereken keresték meg. Mindannyian tudjuk, hogy ezek a cégek, amelyek mostanában szinte minden közbeszerzésen nyernek - legyen szó állami, legyen szó önkormányzati beruházásról -, ők azok, akik csak egy látszólagos versenyben vesznek részt, ámde mindannyian tudjuk, hogy kiről van szó. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegyék föl a kérdést, ki hiszi el ma Magyarországon, hogy az olyan cégek, mint a Közgép, Simicska Lajos cégbirodalma vagy Mészáros Lőrinc vállalkozásai jobb munkával vagy alacsonyabb áraik miatt nyernek és nem a kormányzati kapcsolataik miatt. Ki hiszi el, hogy a hatékonyságuk miatt tudnak akár 10-20 százalékos haszonra is szert tenni a tulajdonosaik, és nem az extraprofitot biztosító áraik miatt? Ráadásul ezek az önkormányzati megrendelésekből gyarapodó cégek tulajdonosai az extraprofit után is csak az általános adómértéket fizetik meg, ugyanúgy, mint a 60-70 ezer forintot kereső munkás. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintünk az az igazságos és tisztességes, ha ezeknek a közpénzből hízó, extraprofitot termelő vállalkozásoknak, cégeknek a tulajdonosai nagyobb részt vállalnak a közterhekből. Ordító igazságtalanság, hogy miközben magánvagyonok, vállalatbirodalmak épülnek a mi adóforintjainkból, aközben a kormány éppen most írja le a konvergenciaprogramjában, hogy a következő évben mintegy 600 milliárd forintot kíván megspórolni a szociális ellátásokon, vagyis magyarul: a nyugdíjasokon, a gyermekeken, a szülőkön, a kismamákon, a beteg, elesett embereken. Aki a közösből él, annak elég legyen a tisztességes haszon. Az igazság azt követeli meg, hogy minden olyan cég, amely közösségi forrásból tisztességtelen haszonra tesz szert, az osztaléka után 75 százalék adót fizessen. Higgyék el, tisztelt képviselőtársaim, van miből, hiszen csak az elmúlt hetekben a Simicska-birodalom több mint 22 milliárd forint osztalékot vett ki a tavalyi évben. De az offshore gázüzletágban elhíresült Garancsi István érdekkörébe tartozó MET Zrt. is több mint 54 milliárd osztalékot fial az offshore cégek mögé bújtatott tulajdonosainak. Mészáros Lőrinc vállalkozó másfél év alatt 2 milliárd forint osztalékra tett szert. Ha csak számolunk, ez 78 milliárd forint osztalék, tisztelt képviselőtársaim. Úgy is mondhatnánk, hogy mindegyik százmilliós, milliárdos osztalék egy-egy bizonyíték arra, hogy mennyire drágán dolgoztak ezek a cégek. Van, ahol 20 százalék extraprofitra tettek szert. Mindegyik milliárdos haszon üzenete: ennyit kerestünk rajtatok, magyarok. Mind a társadalmi igazságosság, mind pedig a gazdasági ésszerűség azt diktálja, hogy ha az elmúlt négy évben önöknek nem sikerült a közösségi pénzek felhasználásában szétteríteni a társadalmunk gazdasági szereplői között, hogy minden egyes térségben legyenek olyan vállalkozások, legyenek olyan cégcsoportok, amelyek felemelik az adott térség munkaerőpiacát, akkor most van az a pillanat, amikor ezzel a döntéssel, ezzel a törvényi döntéssel eldönthetik, hogy hol van az igazság. Önök kit támogatnak? Támogatják-e azt, hogy legyen Magyarországon olyan költségvetési sor, ahol a gyermekéhezés felszámolására nemcsak az uniós forrásokat kívánják felhasználni, hanem a hazai forrásból is biztosítanak, vagy eldöntik-e, hogy csak a multikra gondolnak, de a sajátjaikra nem? Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
  • TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mintha a feje tetejére fordult volna a világ, olyan érzésem van, hiszen az önök kormányzása idején valóban teljesen más gazdaságpolitikát és - valljuk be - adópolitikát folytattak, de teljesen más volt a támogatási rendszerük is. Mi több, a közbeszerzésen is egészen más eredmények születtek, mint a Fidesz-KDNP-kormány idején. Más gazdaságpolitikát folytattak, mert az Európai Unió elvárása szerint csak külföldi cégek nyertek magyarországi nagyberuházásokat, autópálya-építéseket, közintézmények építését. Más gazdaságpolitikát folytattak, mert a külföldi tulajdonban lévő energiaszolgáltatók számára kényük-kedvük szerint emelték a gáz, a villamos energia és a szolgáltatások árát. És más támogatási rendszert folytattak, hiszen az önök idején valóban a multinacionális cégek, a nagy mezőgazdasági vállalatok, a volt téeszek kapták elsősorban a támogatásokat. És átjátszották a közszolgáltató cégeket is külföldi tulajdonba, hogy aztán olyan szabályozással kedvezzenek nekik, ami extraprofitot termelt. És más adópolitikát is folytattak, hiszen önök éppen hogy a multinacionális cégeknek kedveztek, nem csökkentették a személyi jövedelemadót, nem csökkentették az élőmunkaterheket. Na nézzük, hogy önökkel szemben milyen politikát folytat a Fidesz-kormány! Először is, az ön által fölsorolt közbeszerzésen nyert cégek közül én nem hallottam külföldit, csak magyar neveket. Ezek a magyar cégek, ezek a magyar emberek, akiket ön negatív színben tüntet föl, magyar embereket alkalmaznak, magyar embereknek adnak munkát. Más politikát folytat a kormány az energiapolitika terén is, hiszen a rezsicsökkentést önök nem nagyon kedvelik, de láthatják, hogy mégis meg lehet Magyarországon azt teremteni, hogy a gáz ára nem nő, hanem csökken, hogy a villamos energia ára nem nő, hanem csökken, és a távhőszolgáltatás ára sem nő, hanem csökken, és az egyéb szolgáltatások díjai is a lakosságnak kedveznek, nem pedig a szolgáltató multinacionális cégnek. De talán ami a legkiemelkedőbb és a jelenlegi kormány adópolitikáját legjobban jellemzi, az a bankadó és a szektorális adó bevezetése. Ez éppen hogy a külföldi tulajdonú, extraprofitot termelő, bezsebelő cégeknek, pénzügyi vállalkozásoknak az adóit csökkenti, és jelentősen növeli a költségvetés terheit. (sic!) De teljesen más támogatási rendszert alakítottak ki önök az európai uniós források tekintetében is, hiszen önök teremtették meg azt a feltételt, hogy a 2007-2013-as időszakban az európai uniós forrásoknak mindössze 16 százaléka került vállalkozásokhoz munkahelyteremtésre és -fejlesztésre. Ugyanakkor a Fidesz-kormány kimondta, hogy 2014-2020 között az európai uniós források 60 százaléka kell hogy szolgálja a magyar kis- és középvállalkozások támogatási rendszerét, a munkahelyteremtést, a munkahelyek megerősítését, a fejlesztést, az előrelépést. Én úgy gondolom, ön elfelejti elmondani, hogy Magyarországon a kormány elmúlt négyéves tevékenysége alatt a GDP-n belüli adóterhelés aránya 2 százalékkal csökkent, 41 százalékról 39 százalékra; és azt is, hogy a magyar kormány azt a magyar kisvállalkozói réteget támogatja, amely a magyar munkaerőnek mintegy a kétharmadát foglalkoztatja. Én úgy gondolom, hogy a kormány jó úton jár, és ezt az emberek, a választópolgárok az ez évi választásokon is a szavazatukkal megerősítették. Úgy gondoljuk, hogy a magyar gazdaság akkor fog erősödni, ha az adópolitika az elmúlt években bizonyítottan, illetve az európai uniós támogatások is az elmondottak szerint fognak átalakulni, mert az a magyar gazdaság, a magyar emberek javát fogja szolgálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
  • ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tóbiás József képviselő úr, az MSZP részéről: "Nemzetünk nagyvállalkozói vállalnak-e több felelősséget?" címmel. Parancsoljon, képviselő úr!
  • ELNÖK: Válaszadásra ismét Tállai András úré a szó. Parancsoljon, államtitkár úr!